Gajdos László élő környezetért felelős miniszter korábbi közösségimédia-bejegyzésében arról tájékoztatott, hogy a tó alacsony vízállásából eredő problémák mérséklését a különböző vízterek közötti vízmozgások fenntartásával lehet biztosítani.

Ezekhez a beavatkozásokhoz a vízügyi igazgatóság a műszaki felmérések mellett figyelembe vette a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi szempontjait, valamint a Magyar Országos Horgász Szövetség javaslatait.

Majd egy olyan kétéltű munkagép érkezik a Velencei-tóhoz, amit természetvédelmi területeken és tavakon használnak. A beavatkozások elsősorban az összekötő csatornák és átjárók mélyítésére, a felhalmozódott lágy iszap eltávolítására, a meglévő természetes élőhelyek közötti kapcsolat, a vízmozgás helyreállítására irányulnak” – olvasható a miniszter bejegyzésében.

A vízügyi szakemberek szerint a legfontosabb feladat most a tó vízgyűjtők jobb hasznosítása. A Velencei-tó vízutánpótlásának jelentős része ma is a Császár-víz vízfolyáson keresztül érkezik. A probléma az, hogy az intenzív vízelvezetés miatt a záporok és a téli csapadék jelentős része gyorsabban elhagyja a vízgyűjtőt, minthogy a tóba juthatna. Ezért kisebb víztározók létesítésére lenne szükség, helyre kellene állítani a patakok medrét, átalakítani a belvízcsatornák vízvisszatartó képességét, valamint a vizes élőhelyek újjáélesztésére kellene törekedni. Ezek viszonylag olcsó beruházások, ráadásul nemcsak a tó, hanem a környező mezőgazdasági területek vízháztartását is javítaná.

A külső vízpótlás ötlete is napvilágot látott: a Dunából történő vízátemelés lehetne erre megoldás. Nem folyamatos vízpótlásról van itt szó, csak abban az esetben, amikor a tó vízszintje kritikus szint alá süllyed. A probléma, hogy egy ilyen rendszer több tízmilliárd forintos beruházás, és jelentős villamosenergia-felhasználással jár a szivattyúk üzemeltetése, valamint az sem elhanyagolható, hogy a két víztest más-más vízkémiát képvisel.

A mostani munkálatok során a szakemberek a nádasok közötti természetes átjárókat és sekély csatornákat mélyítik, eltávolítják az évek alatt felhalmozódott lágy iszapot, néhány tíz centiméterrel növelik a vízmélységet ott, ahol a vízmozgás már megszűnt vagy hamarosan megszűnne.

Ez egy ökológiai elsősegély, de könnyen lehet, hogy a tó a jövőben mindenképpen kisebb és mozaikosabb rendszerű élőhellyé válik. Ezzel pedig a későbbiekben elveszítheti turistákat vonzó, üdülőterület-jellegét. A természetet nem lehet megerőszakolni. El kell fogadni azt, hogy miközben a szakemberek próbálnak tenni a vízpótlásért, a Velencei-tó bizonyos részei természetes módon átalakulnak.