A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Környezettudományi Intézet munkatársainak az Urban Science folyóiratban frissen megjelent tanulmánya elsőként határozta meg országos léptékben a magyarországi beépített területek alatt rejlő, kihasználatlanul maradó talaj-hidrológiai potenciált. Az aszály, a hőhullám és a kapcsolódó energetikai kihívások kiemelt aktualitást adnak az alig egy hónapja megjelent munkának.
A „városi hősziget” hatásként ismert jelenség egyik fő kiváltó oka, hogy a burkolt felületek gyorsabban melegszenek és jellemzően jobban is tartják a hőt, mint a természetes, vegetációval borított felületek. A területek lefedésének egy másik hatása ugyanakkor, hogy a vizet nem, vagy csak nagyon korlátozottan áteresztő burkolatok alatti talajok víztározó kapacitása részben vagy egészében elvész, kihasználatlanul marad, ami mind vízvisszatartási, mind hőháztartási szempontból káros.
A MATE kutatói 20 méteres térbeli felbontású, 1971 és 2024 közötti több évtizedes napi meteorológiai adatsorok segítségével modellezték a hazai burkolt felületek alatt elhelyezkedő felső 75 cm-es talajrétegének vízgazdálkodását.
Ha ez a vízmennyiség bejuthatna a talajba, és onnan (egy sima gyepfelületet feltételezve) elpárologhatna, az országosan mintegy 400 PJ (petajoule) hűtési energiát szolgáltatna, ami 145 MJ/m² (megajoule per négyzetméter) átlagos értéknek felel meg.
Waltner István (a MATE egyetemi docense, a tanulmány első szerzője) rámutatott, hogy ez a 145 MJ/m² hűtési hatás nagyjából 40 kWh (kilowattóra) elektromos hűtésnek feleltethető meg, azaz országos átlagban (durva közelítéssel) egy négyzetméter lefedett talaj annyi hőt vonhatna el éves szinten a környezetéből, amennyit egy átlagos otthoni klímaberendezés 10-13 órányi folyamatos maximális teljesítményű hűtés alatt fogyaszt el.
A MATE szakértője elmondta, hogy
A teljes tanulmány az MDPI Urban Science című szakfolyóiratában jelent meg, és ingyenesen érhető el az alábbi hivatkozáson: https://www.mdpi.com/2413-8851/10/7/373
