0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. szeptember 26.

A takarmánybázist is át kell alakítani

A szárazabbá váló időjárás a takarmánytermelésben is új megoldásokat sürget, a legeltetéstől az őszi vetésű gabonák hasznosításáig. A KÁN kerekasztalain az ágazati összefogás és a piaci alkalmazkodás is szóba került.

A KÁN Egyetemi Napok VI. Állattenyésztők Napján rendezett kerekasztal-beszélgetések résztvevői szerint az alkalmazkodás mellett egyre nagyobb szükség van az ágazati összefogásra és az értékláncok megerősítésére is.

Antal Gábor: túl az utolsó órán

A „Kiútkeresés a piaci krízisből” című kerekasztal-beszélgetésen hozzászóló Antal Gábor szerint a megoldás kulcsa az lehet, ha a termelők az eddiginél szorosabban szervezik meg magukat. A Magyar Szarvasmarhatenyésztők Szövetségének elnöke cégvezetőként több ágazatra is „rálát”, ezek közül a tejágazat helyzetét hozta fel példaként, mint olyat, amelyben Magyarország ugyan európai szinten is élenjáró adottságokkal rendelkezik, ezt azonban nem tudja kihasználni. Ezzel szemben például a lengyelek a belső piac nagyságát leszámítva kevésbé jó helyzetből tudnak eredményesebbek lenni. Utóbbit a nagyobb feldolgozói méret és a termelői szervezettség magyarázza.

Fotó: MATE/Snoj Péter

Antal Gábor szerint

Magyarországon is az értékláncok mentén kellene erősíteni az együttműködést, a termeléstől a feldolgozáson át egészen a kereskedelemig.

Ha ez nem sikerül, vége – fogalmazott, hozzátéve, hogy a magyar állattenyésztésnek már nincs sok ideje a szükséges változtatásokra. Fontos lenne a fogyasztókkal való kapcsolat erősítése is, amihez az állattenyésztési ágazatoknak aktívabban kellene kommunikálniuk a saját termékeik értékeit.

Maradt az ASP-kockázat

Nemes Imre, a Nébih elnöke az afrikai sertéspestissel (ASP) kapcsolatban elmondta, hogy a legutolsó korlátozásokat is feloldották, mert a házisertés-állományokban már 30 napja nem volt ASP-megbetegedés.

A védekezésben viszont továbbra is fontos a a sertéstartók felelőssége.

Nemes Imre szerint nemcsak a vadállomány kezelése, hanem a telepekre jutó fertőzés kockázatának csökkentése is meghatározó. Ezzel együtt a sertéspiacot most nem csak a járványügy helyzet sújtja, az EU-ban meglévő 20 százalékos túlkínálat jelent nagy nyomást, amit részben az exportpiaci problémák okoznak.

A nyúlágazatban az integráció már hosszabb ideje a működés egyik meghatározó eleme. Juráskó Róbert, a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke szerint a termelők mintegy 99 százaléka integrációban dolgozik. „Közösen alakítjuk ki a termelési rendszert, közösen szerezzük be a takarmányt, közösen értékesítünk, és a tenyésztési háttér is az integráció része” – mondta. Szerinte ez a szervezettség több korábbi válságon is átsegítette az ágazatot.

állattenyésztők napja
Fotó: MATE/Snoj Péter

A nyúlágazat számára ugyanakkor a fogyasztás élénkülése lenne igazán üdvözítő, amihez aktív kommunikációra is szükség van. Mint mondta, sokan elfelejtik, hogy a kisgyermekek táplálásában a húsfélék közül először a nyúlhús jelenik meg.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: