A cserjéket a telekhatár mentén tömörebben, a kerti tér belsejében pedig lazább csoportokban, magányos szoliterként ültessük. Előtte azonban számoljunk a méretükkel. Fontos, hogy 5-10 év múlva is közlekedhessünk a kerti burkolatokon, alakjuk elkülönüljön a körülöttük lévő alacsonyabb évelő- és törpecserje-csoportoktól. Hogy évekkel később is érezzük a kerti tér természetes lazaságát, a növények eltérő magasságai miatt kialakuló hullámzást, és ne váljék belőlük összefüggő lombos massza (bozót). Árnyékukban sokféle évelő talál védelmet, mint ahogy nagyon sok cserje jól érzi magát a fák árnyékában. Lombjuk közt madarak is szívesen tartózkodnak. A cserjék alakjuk szerint lehetnek mereven fölfelé törők, terebélyesedők, csüngők, talajra simulók és kúszók.
Fontos a metszés
A nagyobb növésűek gyakran vadon is előfordulnak, például a mogyorók, a somok, vagy a cserszömörcék. Gyorsan és nagyra nőnek, így türelmetlen kertészkedőknek jó választás. Ahol fontos, hogy télen is takarjon, gyorsan és nagyra nőjön, oda kaukázusi babérmeggyet, magnólialevelű, más néven nagylevelű babérmeggyet, örökzöld bangitákat, tűztövist vagy Júlia-borbolyát ültessünk. Szélvédett, napos helyre fénylő vörösen kihajtó örökzöld korallberkenyét (Photinia) is ültethetünk. Szoliternek és sövénynek egyaránt nevelhetők.
A cserjék évi 2-3-szori metszéssel sűrűbb, tömöttebb ágrendszert képeznek, ezért különösen a kisebb csoportba és a sövénynek ültetett növényeket tavasz végén és a nyár folyamán még kétszer alaposan metsszük meg sövénynyíróval. Ha a nyáron virágzó cserjék egy részét – például a bíbor gyöngyvesszőt, a japán gyöngyvesszőt (Spirea japonica ‘Little Princess’), a cserjés pimpókat, a rózsaloncokat – elvirágzás után megmetsszük, akkor néhány héten belül újból virágba borulnak.
Talajtakarásra
A talajtakaró cserjéket olyan kertfelületek takarására használunk, ahol nem lenne jó füvet nyírni, vagy az árnyék, esetleg a szárazság miatt nem érzi jól magát a fű. Gyakran meredek kertrészek, rézsűk beültetésére is ilyen cserjéket használunk. Legismertebbek és legigénytelenebbek a madárbirs- és a mirtuszlonc-változatok, a talajon elterülő kecskerágók, az alacsony termetű hóbogyók, vagy az örökzöld orbáncfüvek.
Ezek sűrű, 30-50 cm-es szőnyeggé összenőve megakadályozzák a gyomosodást, a talaj kiszáradását és a talajeróziót, a rézsűfelületekről való lemosódást. Elterülő ágaikkal legyökeresednek, ezzel megkötik a talajt.
Kifejezetten árnyékos rézsűkre borostyánt, terülő hóbogyó-változatokat, fűzlevelű madárbirset (Cotoneaster salicifolius), vagy kecskerágót (Euonymus fortunei ’Coloratus’), továbbá télizöld meténget (Vinca minor) ültessünk.
Napos, száraz rézsűkre inkább talajtakaró rózsákat (The Fairy, Heide Traum, Fairy Queen, Sea Foam) ültessünk levendulaszegéllyel, kékszakáll, bíbor gyöngyvessző és cserjés pimpó csoportok, alacsony, törpe terülő borókák (Juniperus horizontalis változatok) 5-10 töves foltjaival színesítve. Fontos, hogy 3-5 tőnél ne ültessünk kevesebbet egy négyzetméterre, és növényfajtánként 2-3 m2-nél kisebb foltokat ne létesítünk, különben össze-vissza, zavaros, elaprózott növénycsoportot kapunk, amelyek közül a gyengébbeket a közöttük fejlődő gyomok, vagy a körülöttük lévő agresszívebb szomszédnövények elnyomják. A rézsűt beültetés előtt gyomláljuk ki, majd leteríthetünk a gyomokat távoltartó agrotextíliát, aminek késsel átlyukasztott réseibe ültetjük a növényeket.
Utak mellé
A cserjéket kerti utak szegélyezésére, hangsúlyozására is használhatjuk. Ezek alacsony, vagy törpe cserjék, amelyek fajtától függően 20-50-100 cm magasra nőnek. Alacsonyabbak a cipruskák, a zsályák, a levendulák, az erikák, a törpe borbolyák és a cserjés pimpók. A babérmeggy ’Piri’ fajtája, a Buxus microphyllus, a kecskerágók és egyes borbolyák (Yitte) télen is megtartják lombjukat.
Középmagas méretűek (60-80-100 cm) az egyes cserjék törpe változatai, például a törpe orgona, a törpe gyöngyvirágcserje, a törpe rózsalonc, a törpe aranyvessző, a törpe jezsámen, a kékszakáll, a törpe labdarózsák, vagy a borbolyák (Berberis x media ’Parkjuwel’). Ezeket virágzásuk után érdemes felére visszavágni, hogy sűrű, „alacsony” szegély váljék belőlük. Ezeket sem jó elaprózni, legalább 3-5 folyómétert ültessünk egy fajtából 2-3 to/fm totávolságra.
Térhatárolók
A térhatároló cserjéket sövénynek vagy cserjecsoportba ültessük, akár két méter magasra is megnőnek. A magasabbakat is érdemes rendszeres metszéssel 2 méteres magasságra visszavágni. A nyári orgonák, a mályvacserjék, az orgona, a gyöngyvessző (Spirea vanhouttei), a labdarózsa, a vérborbolya (Berberis ottawensis ‘Superba’) mindegyike kiváló sövénynövény, nyírással sűrű, időszakonként más és más 
díszítőértékű, változatos sövény nevelhető belőlük. Fajtánként legalább 3-5 tövet ültessünk egy csoportba, de 8-10-12 töves, hosszabb szakaszokat is hozzunk létre, amelyek megnyugtatják a szemet, kevésbé lesz vibráló, tiri-tarka a látvány. Ez azért fontos, mert a sövények előtt változatos, sokszínű évelő virágok, törpe és alacsony cserjék képeznek lomblépcsőt, amiket az egységes nyírt és egyöntetű levelekből álló (babérmeggy, gyertyán, bükk, tűztövis, Júlia-borbolya, tiszafa, japán kecskerágó stb.) zöld sövényfal megnyugtató kerete fog össze. Levelük, ágrendszerük, őszi bogyó- és levélszínük, viráguk is egymást erősíti, díszítő értékük összeadódik. Szépen mutat az aranyvessző, az aranyeső, a jezsámen, a labdarózsa, a japánbirs, a vörös és sárga vesszejű, tarka levelű somok, a redős és ráncoslevelű bangiták, az orgonák és a mésztűrő (Limelight, Annabelle, Pinky Winky stb.) hortenziák csoportja.
A magas cserjéket alacsony évelőkkel, törpe kúszócserjékkel nagy, szőnyegszerű foltokban szegélyezzük. Gólyaorrok, télizöld meténgek, örökzöld orbáncfüvek, fehértarka menta, vagy podagrafű, sárgatarka, vagy fehértarka örökzöld kúszókecskerágók, nefelejcsek, erikák, japán kövérkék, haranglábak, borlevelek, ibolyák, gyöngyvirágok, árnyliliomok, páfrányok stb. még jobban kiemelik az alakjukat. A színek összhangjára is gondoljunk (csak együttvirágzás esetén érdekes). Az évelők között jól mutatnak a hagymások (tulipán, nefelejcs, krókusz, pázsitviola, nárcisz, meténg, jácint, hóvirág, téltemető stb.).
A talajtakaró szőnyeg mindig egyfajta növényből álljon, hagymásokkal társítva és a cserjék lombjának zöldtömegével arányos mennyiségben. A kevesebb fajta nagyobb tőszámmal ötvözve, ezeknél is egységesebb és szebb összhatású.
Kazsuk Béla
