Magyarországon az emberek többsége csirke, liba, pulyka és kacsa húst fogyaszt, amelyek a túzokhoz, hattyúhoz mérve jóval kisebb madarak. Sőt több más, sokkal kisebb állat is a tányérunkon végzi, hiszen egyes éttermekben kapható fürj, galamb, sőt rántott békacomb is. A franciák kedvence az éticsiga sem elefánt méretű…
A túzokot régen ették, ma már alig van belőle
Magyarország legnagyobb madara a túzok (népies nevén lomha túzok), egy méretének ellenére röpképes madár, kifejlett kakasai 15-18 és kifejlett tojói 4-5 kilogrammot nyomnak.
De vajon miért nem fogyasztjuk ennek az óriási madárnak a húsát? Ennek több oka is van az első az, hogy nagyon nehéz és gazdaságtalan lenne tenyészteni, mert csupán egy-két tojást tojik alkalmanként és a kakasok csak 5-6 évesen lesznek ivarérettek.
A másik oka pedig az, hogy ezeknek a madaraknak óriási helyre van szükségük és nem kedvelik a zárt tartást.
Régen vadászták őket ízletes húsukért és szép díszes tollukért, akkor a kipusztulás szélére kerültek, így már jó ideje védettek. Egyik legismertebb és elég bizarr vadászati módjuk az volt, hogy az ónos eső idején amikor megfagyott a tolluk és emiatt nem tudtak repülni a csikósok összeterelve ejtették el őket.
Ma már védett
Dévaványán a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontban található múzeumi épület emeleti részén látható egy állandó kiállítás, amely bemutatja a terület egyedülálló értékét, az európai túzokot, a túzokvédelmi tevékenységet, valamint a Nagy- Sárrét hajdani és jelenlegi élővilágát. Külön szobát kapott a Dr. Sterbetz István, vadász, író és nemzetközi hírű ornitológus életét és munkásságát bemutató kiállítás. A Nemzeti Park részterülete mai élőhelyi adottságai mellett kiváló feltételeket biztosít a világszinten veszélyeztetett túzoknak. A magyarországi állomány egyharmadát adó Dévaványa térségében élő populáció, a védelmi tevékenységnek köszönhetően enyhe növekedést mutatott az elmúlt tíz év során. Ez a veszélyeztetett, nagytestű madárfaj a gyepek mellett rendszeresen használja költésre a különböző szántóföldi kultúrákat is, különösen a lucernát és a gabonaféléket. Azon a fészkek esetén, amelyek a mezőgazdasági munkák során előkerülnek a mezőgazdasági dolgozók kötelesek műtojásokra cserélni és az eredeti tojásokat a Túzokvédelmi Állomásának átadni, ahol biztosítottak a feltételek a keltetéshez és miután a fiókák már majdnem kikeltek a tojásból akkor cserélik vissza őket a műtojásokkal, hogy az anyjuk nevelhesse fel őket.
Nem minden állat háziasítható, vagy tartható gazdaságosan…
Más állatok is jártak hasonló „cipőben” a túzokkal.
Teknős vérmártással, hattyú párolva, szárcsa szardellával tűzdelve, pacsirta töltve… ezek egy 120 éve íródott szakácskönyv átlagos receptjei.
Ehhez képest ma már eszünkbe sem jutna, hogy megegyük ezeket az állatokat épp úgy, mint a túzokot sem. Hattyút néhányan ugyan tartanak kedvtelési célból, ám a húsa miatti háziasításához nagyobb volumenű tenyésztés kellene, ami szintén nem gazdaságos ilyen célokra. Fészkelő helye a vízparti növényzet és ehhez eléggé ragaszkodik, szóval a helyzet ugyanaz, mint a túzoknál, hogy tenyésztése bonyolult is és nem is gazdaságos. A hattyú régen sem volt gyakori fogás a tányéron, inkább ünnepi lakomákon szolgálták fel. A fiatal példányok húsa állítólag ízletes, ám az idősebbeké már nem igazán alkalmas kulináris célokra.
A 17. században a teknős sok szakácskönyv szereplője volt, ma már az összes hüllő védett hazánkban. Akkoriban 4-5 órányi főzéssel lett leves belőle, ez sem lenne most a gyorsétkezdék korában sokak kedvence.
Mindebből látható, hogy nem a méret a lényeg: van, hogy kicsi állatokat is megesznek az emberek, és van, hogy nagyméretűeket meg nem. Mindennek oka az előbb részletezetteken kívül még a kulturális hatás és a társadalmi megszokás is lehet. Hiszen egyes népcsoportok nem esznek sertés húst, mások a marha húsától idegenkednek – mi meg szeretjük.
Ám egyes helyeken probléma nélkül tányérra kerül a kutya, macska vagy tengerimalac, melyeket hazánkban csak társállatként tudunk elképzelni… Mi is eszünk rákot, mint ínyencséget, de a rovarok fogyasztásától a magyarok többsége idegenkedik, pedig mindkettő ízeltlábú… És akkor a csigáról, kagylókról még szó sem esett…
