A nagy eredmény, nagy felelősség is – mondja Potháczky Lajos ügyvezető – hiszen a világ számos pontján van szerződésünk a tenyésztőkkel. Akkor lennék boldog, ha minél több prémet itthon állítanánk elő, nem kellene a világot járni. Magyarország a világ termelésének csupán tizedét adja. Valamikor 60–70 ezer prémet állítottunk elő itthon, most 20–25 ezer között van ez a szám. Dél-Amerika adja a legnagyobb részt, mi is Brazíliában, Argentínában és Equadorban termeltetünk, Európában pedig a környező országokból, Romániából, Szerbiából, Boszniából, Horvátországból, Lengyelországból, valamint a balti államokból, a nagy prémtermelő Dániából vásároljuk fel az állatokat, illetve a prémet. Ez évente 140–150 ezer prémet jelent, s 1200 termelővel vagyunk szerződéses kapcsolatban a világon.
Mi kell ahhoz, hogy nagyobb számban bekapcsolódjanak a magyar állattartók – kérdeztük.
– Vállalkozási kedv és tőke – volt a tömör válasz. – Valahogy ez a kettő nálunk nem jön össze. Aki vállalkozna, annak általában nincs tőkéje, akinek pedig tőkéje van, az a gyorsan szerezhető, nagyobb pénz reményében nem termelésbe fekteti a pénzét, hanem más módon igyekszik fialtatni a forintot. Az kellene, hogy náluk is az emberek elhiggyék, hogy munkával, mégpedig kitartó, komoly munkával lehet pénzt keresni. Mondjuk meg, hogy az emberek elfordultak ettől, és azt gondolják, hogy a tőzsdén, vagy sokat ígérő befektetésekkel gyorsan meggazdagodhatnak. Lassan bebizonyosodik, hogy az emberek ezzel csak veszíthetnek. Sokszor nem csak a kamatokat, hanem a tőkét is.
Arról, hogy ki kezdjen ilyen vállalkozásba, Potháczky Lajos a következőket mondta.
– Húsz éve még az ötven anyás tenyészetekkel is lehetett boldogulni, ma már több száz anya kell ahhoz, hogy eredményes legyen a termelés. Megváltoztak a viszonyok. Olyan ember tud belevágni, akinek van helye hozzá, száz négyzetméternél nagyobb üres hely, és 3–10 millió forint, amit érdemes befektetni. Ez alatt nem szabad hozzákezdeni. Lehet, hogy soknak tűnik, de gondoljuk végig a következőt. 
A nyolcvanas évek elején 12 ezer forint volt a csincsilla darabja, s annyi volt egy havi fizetés is. Ma ugye a tízszeres a fizetés, a csincsillát pedig 18 ezer forintért adjuk. Megvannak a papírjaim: 1980-ban gyártottam az első ketrecet, akkor 800 Ft volt egy férőhely, most 5600 forint, a hétszerese. Akkor egy kiló drót öt forint volt, egy tábla lemez 20 forint, akkor 25 forint órabérért eljöttek hétvégén az emberek dolgozni, ma egy kiló drót 250 forint, ötvenszeres lett az ára, egy tábla lemez is 2000 forint fölött van, a munkabér hétvégén 1300 forint óránként. Negyven-ötvenszeres áremelkedés volt, a ketrec- férőhelyek ára ma hétszerese csupán. Ahhoz, hogy ilyen áron tudjuk adni a ketreceket, óriásit kellett fejlődnie a gyártási technológiánknak. Öt évvel ezelőtt 55 ember dolgozott nálunk, most 35-en vagyunk, és megduplázódott a cég teljesítménye. Ha azon a szinten maradunk, azzal a teljesítménnyel már régen tönkre ment volna a cég, mint ahogyan sokan mások tönkre is mentek.
Itt álljunk meg néhány gondolat erejéig, mert eljutottunk a lényeghez. Ha a Wanger cég sikerének okát kutatjuk, akkor két dolgot kell világosan látni. Egyik a folyamatos fejlesztés, a másik a teljes termelési folyamat egy kézbe szervezése. A kettő nem független egymástól.
– Mivel a csincsillatenyésztésben használatos speciális ketreceket, berendezéseket nem gyártanak szériában, mindent egyénileg kellett előállítani, soha egyetlen pillanatra sem álltunk meg a fejlesztésben – mondja Potháczky Lajos. – Ma már olyan korszerű ketrecrendszerünk van, amivel egyre kevesebb a munka. 15 ezer állatot gondozunk a központi telepen, ahol egy dolgozó 1500 állatot lát el. Minden nap, minden órában azon gondolkodtam, hogy miként fejleszthetem a technológiát. Volt úgy, hogy hazafelé jövet a repülőgépen alvásból felébredve jutott eszembe egy megoldás. Ma már ott tartunk, hogy félautomata ketrecek vannak, az itatás automatikus, a fürdetés félautomatikus, a régi alomtálcás megoldás helyett most harmincszor kevesebbet kell foglalkozni a trágya eltávolításával, takarítással. Ma már elképzelhetetlen, hogy alomtálcákat húzgáljanak ki, és minden héten két kamion forgácsot szállítsanak. Úgy oldottuk meg a trágya eltávolítását, hogy a berendezés egyfajta porszívóként juttatja a falakon kívüli depóba a trágyát, ahol zsákolja. Vagy említhetem, hogy sok helyen az állatokat, ezáltal a szőrmét károsító gombásodást úgy küszöböljük ki, hogy egy berendezés emberi kéz érintése nélkül keveri a fürösztő homokba a különféle gombaölő szereket. A berendezéseket, a technológiát itthon is, külföldön is átadjuk az állattartóknak. Bemutatókat, tanfolyamokat, továbbképzéseket rendezünk, folyamatos szaktanácsadást tartunk, hiszen nekünk is érdekünk, hogy minél szebb állatokat, jobb prémeket állítsanak elő a termelők. Ha külföldön vásárolok fel, hoznak oda prémet vegyesen jót, rosszat, ha keveset fizetek, mert annyit ér a prém, akkor azt mondja az állattartó, hogy rosszul fizetek, ennyiért nem érdemes csincsillát tartani, de ha megtanítom, hogy miként kell jobbat előállítani, akkor én jó prémet kapok, s ő meg lesz elégedve az árral.
A hazai állattartóknál a prémezés nem okozhat problémát, mert Európán, így természetesen Magyarországon is élő állatokat vásárolnak fel, amelyeket utótartást követően a központi telepen prémeznek. A legnagyobb változást, s a hatalmas piaci sikert a központi prémezés és kikészítés hozta.
– Amikor a tenyésztők maguk prémeztek, a folyamatos oktatás ellenére is sok volt a hibás prém. Ekkor kézbe vettük a prémezést. A tenyésztők beszállítják, s az utolsó fázisban a központi telepen tartjuk az állatokat, s itt prémezzük őket. Nagy különbség az átlagos felvásárló és mi közöttünk, hogy mi létrehoztunk egy prém kikészítő üzemet, ahol egészen a piacképes prémig egy helyszínen, egy folyamatba szerveztük a kikészítést. Ezzel szemben mások a felvásárolt nyers bőröket valamelyik kikészítő üzemmel munkáltatják meg. A mi rendszerünk előnye nem csak abban mutatkozik meg, hogy gyorsabb, hanem egységes, kiváló minőségű, szép prémeket állítunk elő. Más az, ha magának készíti ki a prémet az ember, s más, ha valahol bérmunkában végezteti. Ez látszik meg a minőségen. No és az, hogy sok-sok év kísérletezése után sikerült egy speciális prémezési technológiát kidolgozni, amiből minden hónapban vizsgáznak a dolgozók. Szükség van erre, mert az ember könnyen eltérhet az előírásoktól, s később ez rögzül.
Saját fejlesztésű keverőkádak, hűtő-, fűtőberendezések, vegyszeres szekrények munkaasztalok között vezet az utunk mikor az ügyvezető tulajdonos a kikészítő üzemet mutatja. Feltűnően sok a kamera, amelyek szerepére rá is kérdezünk.
– A kiváló minőségű prém előállításához hajszálpontosan be kell tartani a technológiát. Ezért bekameráztuk a munkahelyeket, s egy elemző a képernyő előtt folyamatosan ellenőrzi a tevékenységet. Ha mondjuk egy vegyszert húsz perc múlva kell betölteni, akkor a képernyőn pontosan húsz perc múlva meg kell jelennie a dolgozónak amint elvégzi a műveletet. Minden munkahelyen, minden műveletet felveszünk, rögzítünk, hogy visszakereshető legyen. Ennek van egy olyan hatása is, hogy a dolgozó jobban odafigyel, de kiválóan alkalmas arra is, hogy havonta rendszeresen, oktatáson elemezzük a munkát, ha kell, bemutassuk a hibákat. Nem beszélve arról, hogy ha a kész prém valami miatt nem megfelelő, akkor a számítógépes rendszerben attól a perctől, hogy átvettük a termelőtől az állatot, egészen a készáru raktárig minden művelet, minden perc visszakereshető. A számítógépes vállalatirányítási rendszerünkben minden csincsillának van egy kódja, ha ezt a kódot beütöm, látom, hogy kitől vettük a csincsillát, mennyiért vettük, milyen hibája volt mikor átvettük, azután láthatók a munkafolyamatok a nyúzástól a raktárig. Ha például, akad egy prém, aminél azt látjuk, hogy megvettük 40 dollárért, s most 15 dollárt ér, akkor pontosan megállapítható, hogy ki követett el olyan hibát, amiért ez a jelentős veszteség keletkezett. Ezzel elértük, hogy 94–95 százalék körül van a kiváló prémek aránya. Fontos ez a magas fokú fegyelem, hiszen nem kis értékekről van szó.
Ez a titka magyar csincsilla prémnek, ha lehet titoknak nevezni.
