A térségben a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság a vadászatra jogosult.
Az egykori úgynevezett zártkertek, a szőlők, gyümölcsösök vonzzák a vadakat, kiváló búvó- és táplálkozó helyet szolgáltatva számukra. A vaddisznó létszámának visszaszorítása természetvédelmi szempontból is kiemelt feladat, hiszen a mindenevő jószág veszélyezteti a földön fészkelő madarak sikeres költését, valamint túrásával a rétek, vizes élőhelyek védett növényeit is, magyarázta Fischer József, a természetvédelmi őrszolgálat-vezető.
A Balatonba félsziget-szerűen benyúló Szigligetet két oldalról a Balaton legnagyobb kiterjedésű nádasa veszi körül, amely járhatatlan sűrűt képez. Vadászni itt szinte lehetetlen feladat. A sűrű úthálózat, a szétszórt településszerkezet, sok nyaraló, szőlőspince, valamint az év minden szakában mindenütt megjelenő kiránduló, túrázó biztonságtechnikai szempontból is nagyobb körültekintést igényel, jelentős helyen tilossá teszi a fegyveres vadászatot.
Ezért az idei esztendőben élő vad befogással is apasztja a Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei a vaddisznó állományt, ez már a második sikeres élve fogás volt Szigligeten. (Képünk illusztráció)
Forrás: naplo-online.hu


