Februárban nem kevés szorongással beszéltünk arról, hogy a jelzett enyhe, csapadékos telek helyett az utóbbi kettő száraznak bizonyult, a mostanit pedig nagyon száraznak minősíthetjük. A többi előrejelzés azonban igazolódott, így a melegebb, szárazabb nyarak, a gyorsan változó frontok, a szélsőségek fellépése bármely évszakban, továbbá a csapadék nagyon eltérő mennyiségi és térségbeli eloszlása. A több szeles napnak is tanúi vagyunk, amely különösen a talajok szárítása miatt kritikus.
Milyen kilátások lehetnek a tavaszi magágykészítésre, ha a hosszabb távú előrejelzés sem mutat jelentősebb csapadékot?
Bár egyes térségekben több csapadék hullott az országos átlagnál, jótékony vízbetárolás sehol sem következett be. A most talajban lévő nedvesség segítheti a tavaszi vetésű növények kelését, de a további fejlődésükhöz szükséges tartalék még hiányzik. Ilyen nehéz helyzetben jogos lehet a kérdés, kihasználták-e a talajnedvesség-megőrzés módszereit az eltelt hónapokban?
Kevés a víz a szántott talajokban
Az ősszel szokás szerint (elmunkálás nélkül) szántók vízvesztésre ítélték a talajaikat. Az enyhe és erősen szeles hetek alatt épp annyi nedvesség tűnt el a talajokból, amennyi a biztonságos keléshez kellett volna. A januári határszemlék alatt úgy találtuk, a szántások elmunkálását már a második héten el lehetett volna kezdeni. Fagyos nap ugyan alig akadt, de száraz fagypor bőven képződött a szántások egyenetlen felszínén. Az erős szelek pedig könnyen elsodorták a könnyű port.
A hiedelem, hogy a fagy megomlasztja az őszi szalonnás hantokat, hibás, mivel a hantok belseje a szántás előtti talaj állapotát mutatja. Mivel a bevezetőben említett szélsőségek bármikor bekövetkezhetnek, a szántáshoz ragaszkodóknak a jövőben javítani kellene a szokásos gyakorlatukon.
A javítás egyik módja a jól időzített felszínegyengetés. Tavaly ősszel a legtöbb helyen felszínegyengetésre alkalmas nedvességviszonyok uralkodtak. Miért nem tették meg? Vélhetően a hiedelem miatt, amely szerint az elmunkált szántás nem fogadja be a csapadékvizet. A talajra gondosan figyelők régóta észlelik, hogy a kellő mélységig lazult talaj – a művelés módjától és a felszín alakjától függetlenül – befogadja a csapadékot. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a nagy felület el is párologtatja a nedvességet (vagy a szél viszi el), ellenben az egyengetett felszín nagyrészt visszatartja. Ezen a száraz télen is bizonyítást nyert, hogy az ősszel egyenletesre hagyott lazított vagy kultivátorral művelt talajokban a felső – szélnek kitett – ujjnyi réteg alatt nedves maradt a talaj.
Mit lehet tenni?
A klasszikus ismérvek szerint a jó magágy morzsás szerkezetű, lehetőleg nem poros, ülepedett, de nem tömődött, nyirkos és gyommentes.
Ilyen ajánlat az egyenetlen felszínű, változó nedvességtartalmú szántott talajokon kevésbé válhat be. Ugyanakkor okos döntésnek tarjuk, ha a felszín elmunkálását azonnal követi a magágykészítés. Ennek az okos döntésnek magyarázata is helyes: „…vetésig már nem bolygatjuk a talajt, mivel kilátás sincs nagyobb esőre”. Egyébként, ahol ősszel egyenletes felszín maradt, ott a magágykészítőt azonnal követheti a vetőgép.
A kora tavaszi erőteljes gyomkelés kisebb módosítást tehet szükségessé. A tavaszi munkák előtt és közben sem szabad megfeledkezni a talajállapot-vizsgálatokról. Jó döntést csak jó ismeret alapján lehet hozni. A talajt bolygatni most csak akkor szabad, ha utána a felszín nem marad nyitott, vízvesztő. Az egyengetett, konszolidált felszín a talajmikrobiológiai tevékenység mérséklése érdekében is ajánlatos. A mérsékelt mikroba tevékenység visszafogott szén-dioxid-légzést, így elenyésző humuszfogyást eredményez.
Amikor ilyen kevés a csapadék, a talaj humusztartalma, a vízmegtartás okán hatalmas érték. Nem mindegy tehát, adott talajból fogy a humusz, szinten van, vagy a kímélő gondozásnak köszönhetően növekszik.
A nehéz helyzetek – s most az van – felülírják a korábbi ajánlatokat is. A klasszikus, úgynevezett aprómorzsás magágy elérése csak normális időjárás esetén volt követhető. Kritikusan visszatekintve, közel húsz éve nincs normális, a gazdálkodást folyamatosan segítő időjárás. Évről évre olyan új kihívások vannak, amelyek megkérdőjelezik a korábban jónak tartott tevékenységeket. Az aprómorzsa hasznos a magágymélységben, de nem a felszínen. Ott a kisebb-nagyobb (10-20 mm) rögökkel váltakozó morzsás állapot a kedvezőbb, mivel jobban ellenáll a szeleknek, de az esők eliszapoló hatásának is. Ilyen minőség az ősszel egyenletesen hagyott talajokon a magágykészítés és vetés után remélhető.
A legfelső talajréteg és a magágyalap eltérő fizikai állapota a talajból felfelé haladó nedvesség visszatartásában is fontos tényezők. A művelt réteg alatti tömör talp azonban megakadályozza a nedvesség feljutását a kívánatos helyekre.
Tavaszi vetés más módon?
Igen, ha a másféle mód a lehető legkevesebb talajbolygatással jár. Direktvetésre ott kerülhet sor, ahol ősszel nem végeztek művelést, de a talaj a mélyebb rétegéig kellően lazult. Eredményes lehet, ha hosszú tarlómaradványok nem akadályozzák a vetést. A kukorica- vagy napraforgószárra került vetőmagnak nagyon rosszak a kelési esélyei. Takarónövénybe tervezett direktvetés előtt célszerű a talajállapot-vizsgálat, mennyire ülepedett a talaj, s milyenek a nedvességviszonyok legalább 50 centiméter mélységig.
Az egymenetes magyágykészítés és vetés ősszel tarlóban hagyott vagy megművelt talajon is alkalmazható, de ekkor is fontos a gyökerezést segítő lazultréteg-mélység. A magágykészítő vetőgép művelőelemei a meg nem erősödött gyomokat is eredményesen gyérítik. Az ősszel sávosan művelt talajokban a tapasztalatok szerint ott több a nedvesség, ahol a bolygatatlan sáv takarás alatt maradt a tél folyamán.
Prof. Dr. Birkás Márta
