Vasalján a Pinkamenti Agrár Kft. 360 tejelő tehenet és szaporulatát, összesen 720 állatot tart. Tejtermelésük 2021 első hónapjaiban a magyarországi középmezőnybe tartozott. Ezen akartak változtatni, bejutni az élmezőnybe. Ennek érdekében fejőrobotokat állítottak munkába. Új fejőház és új istálló építése ugyanis a vállalkozás számára pénzügyileg – még pályázati forrás bevonásával – olyan megterhelést jelentett volna, amit a felelősen nem vállalhattak.

– 1985-ben épült a két középső áthajtó utas, mélyalmos istállónk. Ezekben helyeztük el a robotokat, illetve a robotokat ezekhez passzítottuk hozzá. A cél az volt, hogy a korábbi években megvalósított beruházásokat ne hagyjuk az enyészet martalékává válni, hanem hasznosítsuk, illetve az itt meglévő magas genetikai értékű holstein-fríz állomány több jövedelmet hozzon – mondja Csiszár István, a Pinkamenti Agrár Kft. ügyvezetője.
– A mezőgazdaságba, főleg az állattenyésztésbe is begyűrűzik a munkaerőhiány – hangsúlyozta Csiszár István hozzátéve, hogy ez is motiválta őket a robotos fejés bevezetésére. A fejési átlagok pedig azóta folyamatosan nőnek, a korábbi 32–33 literes fejési átlaguk egy év alatt 38–39-re növekedett, de a céljuk a 41 liter.
Ennek megfelelően a világ vezető spermaforgalmazóitól vásárolt örökítőanyaggal termékenyítenek, és folyamatosan a jobb fejhetőségre, kiváló lábkompozitra és magas élettartamra szelektálva alakítják az állományt. Az állatok takarmányozásának alapja a kukoricaszilázs, amit nyáron rozsszenázzsal egészítenek ki. Az abrakot vásárolják, ahogy a sörtörkölyt is, amit szintén takarmányként hasznosítanak.
Remélik, hogy a 2021-ben beadott ÁTK-pályázatuk a nyertesek között lesz.
520 milliós fejlesztést terveznek, benne az istállók tetejének hőszigetelését, és a silótér korszerűsítését. Számos új gép szerepel a listájukon: a takarmány-előállítás gépei, berendezései, valamint egy új tejtartály és új hídmérleg beszerzését is a pályázati forrás segítségével szeretnék megvalósítani. (x)


