Az idén nyolcvan esztendős zalaszántói férfi majd’ ötven éve, 1953 óta készít kosarakat. A fogásokat még édesapjától leste el és emelte már-már művészi szintre.
– Annak idején édesapám – ugyanúgy, mint sok más falusi férfiember – a hosszú téli estéken kosarat font. Gyerekként az én feladatom volt, hogy segítsek vesszőt gyűjteni hozzá, azután előkészíteni őket a fonáshoz. Utóbbi azt jelentette, hogy le kellett tisztítani, aztán be kellett áztatni őket. Ez nem volt nagyon nagy munka, de arra árgus szemmel kellett figyelni, hogy megfelelő legyen a vessző. Ebben szerencsénk volt, hiszen itt Zalaszántó környékén meglehetősen nagy volt a választék. Amikor elegendő alapanyag összegyűlt, akkor kezdődhetett a lényegi munka. Már akkor is csodáltam, hogy egyszerű vesszőkből micsoda formák születnek az ember keze alatt. Ez a csodálat a mai napig megvan bennem. Sokat kellett tanulnom, azt se titkolom, hogy jó néhány darabot elrontottam, de, ugye, a gyakorlat teszi a mestert.
– Amikor már megvolt a gyakorlat, aztán az igény is jelentkezett rá, nekifogtam másfajta daraboknak is. Van egy nagy könyvem, ami részletesen leírja a különböző formák készítését. Biztos vesszőkezeléssel abból már bármit elő tudtam, elő tudok állítani. Vannak benne kisebb és nagyobb kosárkák, tárolódobozok fedéllel, vázák, de még madáretetők is. Úgy gondolom, nemcsak hasznosak, hanem szépek is, lakásban akár használati tárgyként, akár díszként is megállják a helyüket. Az idő múlásával belefogtam a szalmafonásba és a cirokseprű-készítésbe is, eleinte csak a magam kedvére, aztán bekerültek a „kínálatba” is. A kosárfonásra visszatérve: nem túl eszközigényes munka, szerszám alig-alig kell hozzá, csupán jó késekre és szúróeszközökre van szükség.
Hogyan készül a kosár és a többi tárgy, aminek vessző az anyaga?
– Ez első mindig az alap elkészítése. Annak a mérete határozza meg a tárgy nagyságát. Ha az elkészült, akkor nincs más hátra, mint hogy az alapba tűzött vesszőket körbefonva felépítsük a tárgyat, olyan magasra, amilyenre szeretnénk.
Ez itt például egy gazdasági vesszőkosár. A többi terméknél azért ennél kicsit bonyolultabb a tennivaló, hiszen változatosabb a forma, és a méreteket is jobban kell tartani. Fontos, hogy mindig megfelelő vastagságú vesszőt használjunk, és a lehető legrugalmasabbnak kell lennie. Gazdasági vesszőkosár készítésénél hántolatlan, illetve robusztusabb anyagra van szükség, míg padlóváza esetén nagyrészt vékony szálakra. Az anyag nagyobb részét még ma is meg tudom szedni a környéken, de már rendelünk is vesszőt. Lehet kapni más fajtákat és színeket. Utóbbi azért fontos, mert azokkal tudom dekorálni a darabokat, például fehér vesszők belefonásával. Egyébként a kosárfonás őszi-téli szakma, régen csak a betakarítás után végezték. Amikor megvoltak a kerti és szántóföldi munkálatok, kezdődhetett a kosárfonás. Amíg az idő engedte, kint fonták a kosarakat, télire pedig zárt helyre „költöztek”. Többféle technikája is van. Van, aki az ölében fonta a kosarat, de sokan padot használtak a munkához, mert azon forgatni lehetett a darabot. Én az utóbbiak közé tartozom.
Tóth Gergelytől sokan és sokszor megkérdezték már, hogy az évtizedek során változtatott-e a kosárfonási technikáján. A válasza mindig nemleges: vesszőkosarat csak kézzel lehet készíteni. Ez a munka nem gépesíthető, mondja. Az más kérdés, hogy a vesszőből font termékek manapság messze nem olyan keresettek, mint húsz-harminc évvel ezelőtt.
– Amikor gyerek voltam, nem volt még más, csak a kosár. Ha kerti munka volt, azt használtuk, betakarításkor szintén. Amikor cipekedtünk, akkor ugyancsak a kosarak kerültek elő. Tárolásra sem volt más lehetőség – de ezek mindig kéznél voltak. Az biztos, hogy falun nem akadt olyan család, amelyiknek a kamrájában ne sorakoztak volna a mindenféle méretű kosarak. De aztán teltek-múltak az évek, az évtizedek, a kosár elkezdett kimenni a divatból és átvette a helyét a műanyag. Pedig azért, valljuk be, a két anyag között jócskán van különbség.
Viszont a műanyagot könnyebb beszerezni, és most már ezerféle méretben lehet kapni, nem is drágán. Sokáig bírja a strapát. Amúgy a vesszőkosár is, de azért oda kell figyelni rá, fontos megóvni a kiszáradástól. Ez megoldható egy kis áztatással. Ha a vessző felszívja a vizet, akkor nem töredezik. Szóval, már nem keresik annyira az emberek a vesszőkosarat, pedig rendkívül hasznos. Én azt mondom, szinte nélkülözhetetlen munkaeszköz minden háztartásban.
Tóth Gergely beszélt arról is, hogy bár a kosárfonás csodálatos tevékenység és szakma, önállóan nem lehet megélni belőle. Ő is végigdolgozta az életét, előbb a termelőszövetkezetben, aztán a helyi önkormányzatnál, és a főállása melletti szabadidejében ült le kosarat fonni.
– Belátom, hogy ez a szakma kihalófélben van, de nagyon sajnálom. Egyre kevesebben készítenek kosarat. Elsősorban az az oka, hogy nem nagyon van rá igény. Szerencsére akadnak még, akiket érdekel ez a tevékenység, így a tudást azért tovább lehet adni.
Természetesen örömmel eleget tettem a felkérésnek. Örülök, hogy a tudásomat tovább tudom adni. A családtagjaim közül néhányan próbálkoztak, de végül senki nem sajátította el a kosárfonás fogásait. Sajnálom, bár tisztában vagyok vele, hogy már más világ van; ahogy sok minden másra, úgy a kosarakra sincs akkora szükség, mint egykor. Ennek ellenére, amikor csak időm engedi, leülök és dolgozok. Mindig van hozzá kedvem, mert számomra minden egyes kosár egyedi darab. Arról nem beszélve, hogy a természet ajándéka.
