youtube://v/6QJZh_y2Tmc
Mindezekről szó volt a Kistermelők Lapja korábbi számaiban, de most is számos ötletet kaphatnak azok, akik figyelmesen olvassák lapunkat. Úgy döntöttem, inkább a közösségünkről írok.
Idén több fiatallal gazdagodott a szerzőgárdánk – olyan kistermelőkkel vagy háztáji gazdálkodókkal, akik úgy érzik, tapasztalataikat megosztva ösztönözhetnek másokat is arra, hogy a mezőgazdaságban, az állattenyésztésben keressék a boldogulást.
Ebből arra következtetek, hogy a Kistermelők Lapja készítői és olvasói olyan közösséget alkotnak, amilyenre mindannyiunknak szüksége van, hisz a szakmai beszélgetésekből mindig megszülethet valami, ami előrébb viszi mind az ágazatot, mind az abban dolgozók egyéni törekvéseit.
Ezért is döntöttünk úgy, hogy megalakítjuk a Haszon, hobbi, társ – minden, ami állattartás elnevezésű Facebook-csoportunkat, hogy aki inkább az online csatornákat kedveli, az is tagja lehessen a közösségünknek. Úgy tűnik, helyesen döntöttünk, hisz a csoportunk naponta gazdagodik újabb tagokkal. Egyelőre még leginkább mi posztolunk itt különféle tartalmakat, de remélem, jövőre már a tagok is megosztják velünk tapasztalataikat, és elindul az a bizonyos párbeszéd.
Úgy látom, hogy a tartalmi változások meghozták a várt eredményt, a nyomtatott lapunk is újra egyre népszerűbb, sokan telefonálnak a szerkesztőségbe korábbi lapokban megjelent cikkekkel kapcsolatos kérdéseikkel, illetve azzal, hogy szeretnének bizonyos lapszámokat megszerezni, mert nem jutottak hozzá sem a postán, sem az újságárusoknál. Ezért arra biztatom Önöket, ismerőseik körében ne csak az olvasottakat népszerűsítsék, hanem mondják el az érdeklődőknek, jobban teszik, ha megrendelik kedvenc újságjukat, mint ha havonta próbálják megvenni.
Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy még idei áron vehetik meg a jövő évi lapszámokat, sőt a szemfülesek még egy karácsonyi ajándékot is kaphatnak – a részleteket lapunk utolsó előtti oldalán találják.
Kollégáimmal együtt az új esztendőben is várom észrevételeiket, javaslataikat, a gazdaságukban készült fotóikat és kívánok áldott, békés ünnepeket!
Halmos B. Ágnes
főszerkesztő


