0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 19.

Gábor Dénes-díj: magyar tehetségeket jutalmaztak

Jamrik Péter, a díj alapítója elmondta, az idei évben 34. alkalommal adták át a Novofer Alapítvány által 1989-ben létrehozott Gábor Dénes-díját, amely a civil szféra legnevesebb műszaki alkotói elismerése ma Magyarországon.

A Gábor Dénestől származó „Találjuk fel a jövőt” jelmondat üzenete napjainkban különösen aktuálissá vált az élet minden területén – fenntartható fejlődés, nyersanyag-, energia- és hulladékgazdálkodás, foglalkoztatottság -, azaz csak a tudatosan alakított jövő hozhat megoldást gondjainkra.

Köszöntőjében hasonló gondolatokat fogalmazott meg Kövér László az Országgyűlés elnöke, aki több, mint tíz éve fővédnöke az eseménynek. A Gábor Dénes-díjak alapvető célja a névadó életpályájával szimbolizált innovatív magatartás elismerése. „A Nobel-díjas magyar tudós szakmai életműve mindig biztos iránytű lehet a műszaki értelmiség számára. Ő a valóságot nem tagadni, nem eltörölni akarta, hanem jobbá, élhetőbbé, emberibbé tenni a műszaki tudományok eszköztárával és az emberi alkotóerővel”- fogalmazott a házelnök.

„A tudomány mindannyiunk ügye, csak ezáltal lehet választ adni a környezeti kihívásokra”

– üdvözölte a résztvevőket Freund Tamás, az MTA elnöke, majd Gábor Dénes szavaival folytatta: a tudomány eredményeit a lehető legtöbb elme számára elérhetővé kell tenni. Felhívta a figyelmet, csak a tudományosan megalapozott eredményekkel képes az emberiség hatékonyan reagálni a globális kihívásokra, legyenek azok gazdasági, társadalmi, környezeti, biológiai vagy akár energetikai jellegűek. Az MTA elnöke köszöntet mondott a Novofer Alapítványnak, amely, mint mondta, az elmúlt több mint harminc év alatt múlhatatlan érdemeket szerzett Gábor Dénes életművének ápolásában, szellemi örökségének megőrzésében és megismertetésében.

„Ebben a modern világban a nemzetek sorsa azon múlik, hogy mennyire cselekvőképesek”

– hangsúlyozta köszöntőjében Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter. Hozzátette: a kormány ezért sokat fektet a tudás fejlesztésébe: a GDP-nek évi csaknem két százalékát fordítják felsőoktatásra, 1,6 százalékát pedig kutatás-fejlesztésre és innovációra. „A kormánynak az az érdeke, hogy gazdaságilag erős, kulturálisan magabiztos, magabíró családokból álló nemzet legyünk” – hangsúlyozta a miniszter, s elismerően szólt a díjazottakról.

„Az idei év kimagasló nehézségeket és fájdalmat hozott a régió életében” – köszöntötte a résztvevőket Bendzsel Miklós, a kuratórium elnöke. Mint elmondta, évek óta tapasztalják, hogy a Gábor Dénes-díjra javasoltak munkásságának társadalmi hasznossága, a kihívásokra adott adekvát innovációs válaszok hol stabilizációs tényezőként, hol versenyképességi előnyként esnek latba a nemzetgazdaságban.

A köszöntőjében kitért arra, hogy a társadalmi fejlődés csak magas szinten képzett alkotó emberek közreműködésével biztosítható, ezért társadalmi érdek a kutató, fejlesztő, feltaláló, oktató szakemberek kiemelkedő teljesítményének elismerése és sikereik példaként állítása.

Gábor Dénes-díjat kapott Pauk János agrármérnök, az MTA doktora, a szegedi Gabonakutató Kft. munkatársa, a díjat Farkas Sándor, AM miniszter helyettes és Bendzsel Miklós, a Kuratórium elnöke adta át.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu