A magyarországi talajok jellemzőiről beszélt Pirkó Béla, az Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani Intézet munkatársa. Bevezetőként érzékeltette, hogy hazánkban még annál is változékonyabbak a talajok, mint eddig gondoltuk, a talajfelvételezés és -térképezés módszereinek finomodásával még több különbséget lehet kimutatni. Hasonlóképp változatos a talaj termékenységét rontó tényezők (sok homok, sok agyag, szikesedés, láposodás, erózió, felszínhez közeli kőzet) eloszlása Magyarországon. Gyakorlatilag a Mezőföld kivételével az egész országban fellelhető valamelyik káros tényező.
Nem véletlen, hogy a régi talajtérképeken másfél méteres mélységig tüntették fel a talajok jellemzőit, a tulajdonságok ugyanis időben és a mélységgel együtt is változnak. Állandó marad a talaj fizikai félesége, viszont a kémhatása, szervesanyag-tartalma, mészállapota változhat.
Erdőtalajokon például az agyag lemosódhat 70-100 centiméter mélyre, azzal együtt nő a kötöttség, mozog a mésztartalom és növekszik a pH. Öntéstalajokon, réti talajokon a mélységgel csökkenhet a kötöttség és savasabb lehet a kémhatás. A sótartalom növekedése a szikes talajokra jellemző a mélyebb rétegekben. Gyümölcstelepítésre alkalmatlan a nátriumsókban feldúsult, valamint a 25% fölötti mésztartalmú talaj, és legalább 0,5% humusztartalom az elvárt szervesanyag-mennyiség. Azt is figyelembe kell venni a mélyen gyökerező kultúrák esetében, hogy a kálium kimosódhat a gyökérzet környezetéből, a foszfor viszont lekötődik, azért nem tudja fölvenni a növény.
A tavalyi aszály után nem kíván magyarázatot, miért figyeljünk a talaj vízmegtartó képességére. Köztudott, hogy a homoktalajok képesek befogadni a legkevesebb vizet, méterenként 150 milliméternyit, az agyagtalajok pedig a legtöbbet, 400-450 milliméternyit, de annak egy része nem fölvehető a növény számára. A pórustér határozza meg ezt a tulajdonságot, valamint a talaj vízemelő képességét is. A nagy pórusokkal rendelkező homokban a talajvíz alig mozdul el fölfelé, és ennek a vízemelésnek a többszörösére képes az agyag- és a vályogtalaj. Utóbbiban tud legmagasabbra jutni a víz az alsó rétegekből. Csökkenő talajvízszint mellett messze nem mindegy tehát, hogy milyen talajrétegek váltakoznak a területen.
A szerves anyagok szerepe
A növények a talajoldatból veszik fel a tápanyagokat, ami a talajban lévő készlet nagyon kis része, nitrogénből például az 1-2%-a. A nitrogénkészlet 90%-a aktuálisan fölvehetetlen, szerves formában van a talajban, 5% a lekötött ammónia, több mint 4% a növényi biomasszában lévő nitrogén, a többi szervetlen formában vagy a talaj élőlényeiben van jelen. A kiadott műtrágyából a nitrát gyorsan mozog, könnyen lemosódik a talajvízbe, az ammónium közepesen mozgékony, viszont ammóniagázként elillan, ami a karbamid-műtrágyákra jellemző és pH 6,5 fölött fölgyorsul az ammónium–ammónia átalakulás.
A szerves anyagban gazdag talaj sötét színű, gyorsabban fölmelegszik, kedvező a vízgazdálkodása, jó a szerkezete, kevésbé tömörödik vagy porosodik, nagy a pufferkapacitása, jó a tápanyag-szolgáltató képessége, gazdag talajélet jellemző rá.
Hazánkban a homoktalajokon is 100-150 tonna szerves anyag található hektáronként, a csernozjom talajokban pedig 300-400 tonna. A talaj fölső rétege a leggazdagabb szerves anyagokban, amit a víz és a szél elmoshat a területről. Nagy jelentőségű tehát az erózió mérséklése mulcsozó talajműveléssel, zöldtrágyanövények termesztésével, szélfogó cserjesávok vagy fasorok ültetésével, javasolta Pirkó Béla.
A legerősebb talajpusztító folyamat azonban az emberi tevékenységhez köthető, hiszen évente több ezer hektárt vonnak ki a művelésből.
Növelhető is a talaj szervesanyag-tartalma, de hosszú idő kell hozzá. Kímélő talajgazdálkodással vagy az eredeti növényzet visszaállításával harminc év alatt 10-15 tonna szerves anyag halmozódhat föl egy hektáron. Körülbelül tíz éve született meg az USA-ban a regeneratív mezőgazdaság fogalma, ami ezt a folyamatot hivatott elősegíteni. Ide tartozik a változatos, legalább három-négy növényből összeállított vetésforgó alkalmazása, a talajbolygatás minimalizálása, évelőkultúrák termesztése, illetve szerves trágya kijuttatása a már ajánlott mulcsozás, zöldtrágyázás és szélvédelem mellett.
Minden haszna ellenére szerves trágyával nem tudjuk pótolni a szükséges tápanyagokat, a műtrágyákra továbbra is szükség van a megfelelő termésszinthez. Magyar kísérletek szerint csak agyagtalajon haladja meg az istállótrágyával elért terméstöbblet a hatóanyag-azonosság elvén beállított műtrágyázás eredményét.
A tápelemfelvétel módjai
A tápelemek fölvehetősége nemcsak a talaj kémhatásától függ, hanem a hőmérsékletétől is, különösen a foszfornál érdemes figyelni erre. Körülbelül 13 °C-os talajhőmérsékleten éri el a relatív felvehetősége az 50%-ot, míg a nitrogén 75, a kálium közel 100%-ban fölvehető a növények számára.
Ugyancsak befolyásolja a tápelemek hasznosulását a talajoldat töménysége, a kolloidok mennyisége. A humuszanyagok, agyagásványok és vasoxid-kolloidok a felületükön kötik meg a tápelemeket, ahonnan újra a talajoldatba kerülhetnek, vagy végleg megkötődnek.
A kálium és a kalcium, illetve a magnézium között kölcsönös az antagonizmus. Ezek a kölcsönhatások azonban nincsenek kőbe vésve, mert a mikrobák és hasznos talajlakó szervezetek, valamint a növényi gyökerek képesek csökkenteni az antagonista hatásokat és a lekötődést.
Az egyes tápelemek eltérő folyamatok révén jutnak be a növénybe. A legáltalánosabb, hogy a talajoldatból a transzspiráció keltette szívóhatás segítségével, oldott formában veszi fel a növény a tápelemet. Elsősorban így veszik fel a növények a nitrogént, a ként, a magnéziumot, a kalciumot és a bórt. A következő lehetőség a diffúzió, amikor a koncentrációkülönbségen alapul a felvétel a töményebb oldattól a hígabb felé. Ez a foszfor, a kálium és a mangán felvételére jellemző elsősorban. Az intercepció pedig azt jelenti, hogy a gyökér közvetlenül veszi fel ionos formában az adott tápelemet, jellemzően a rezet és a vasat.
Kevesebb is elégAz istállótrágyával vagy hígtrágyával kijuttatott kálium és foszfor az újabb kutatások szerint nagyobb arányban hasznosul, mint eddig gondoltuk. A Talajtani Intézetben kidolgozott Pro Planta szaktanácsadási rendszer szerint nitrogénből 40, foszforból és káliumból 70% hasznosul két év alatt (ez a nitrogénnél nem jelent változást). A ProPlanta rendszer használatával jelentősen csökkenthető a túlzott nitrogén- és foszfortrágyázásra visszavezethető nitrátlemosódás, illetve a felszíni vizek foszforterhelésének kockázata. A rendszer segítségével jelenleg több mint 100 növényfajra adható szaktanács: 48 szántóföldi növényre, 38 szántóföldi zöldségre, illetve 14 gyümölcsfajra és szőlőre. |
Az aszály hatásai
A klímaváltozásból eredő időjárási szélsőségek befolyásolják a gyümölcsösök tápanyag-utánpótlásának gyakorlatát is, erről beszélt Nagy Péter Tamás, a Debreceni Egyetem Víz- és Környezetgazdálkodási Intézetének docense. Bevezetőjében jelezte azt is, hogy a megváltozott alanyhasználat és a sűrűbb ültetvények miatt is újra kell gondolni a trágyázást, amin nem szabadna spórolni. Gyakran előfordul, hogy a gazdák csak a nitrogént pótolják, alig használnak szerves trágyát, bizalmatlanok az új készítményekkel szemben, elhanyagolják a talaj- és növényvizsgálatot, nem a fák fejlődési szakaszaihoz igazítják a tápanyagellátást.
Igen összetett rendszerben kell eligazodni a tápanyag-utánpótlás során, hiszen a növény mindenkori igényeit, a helyi körülményeket és az időjárás változásait figyelembe véve kell adagolni a szükséges tápelemeket. Súlyos következményei vannak tápanyag-gazdálkodás szempontjából is a belvíznek, a tavaszi fagyból eredő terméskiesésnek, az aszálynak, sorolta a fenyegetéseket a szakember.
Mindezek a gyümölcstermesztésre alkalmas zónák eltolódásához vezethetnek. A vízhiány elsősorban a birs, az alma, a körte és a szilva termesztését hátráltatja, a csonthéjasok valamivel kevésbé érzékenyek rá. A szárazabb körülményekhez bizonyos mértékig alanyválasztással is lehet alkalmazkodni.
A vízhiány korlátozza a hajtásnövekedést, a virágzást és a megtermékenyülést, rontja az ionfelvételt és mindez terméskieséshez vezet. Látható tünete a halványabb, kanalasodó lomb, a gyengébb hajtások, a rosszul színeződő gyümölcs. Érés előtt az enyhe szárazság gyorsítja az érést, több cukor és antocián, kevesebb sav képződik a gyümölcsben.
Rövid ideig tartó száraz időszak alatt viszont a nitrogén mennyisége akár nőhet is a fákban, mert többet vesznek föl belőle, mint amennyit a növekedéshez elhasználnak. Azokból a tápelemekből, amelyek elsősorban anyagáramlással jutnak a növénybe (nitrogén, kalcium, magnézium, kén), csak hosszabb aszályos időszak alatt mutatkozik hiány. A szárazság másképp is rontja a gyümölcsminőséget: a lomb képes kivonni a gyümölcsből a vizet és vele együtt a tápelemeket, és még ha később visszanyeri is víztartalmát a gyümölcs, a tápelemek mindegyikét biztosan nem.
Pótolni kell a meszetSokat hallunk a talaj savanyodásáról, ami azért káros, mert tömörödik a talajszerkezet, ezáltal romlik a víz- és levegőgazdálkodás, valamint a biológiai aktivitás, illetve nagyobb a vas- és az alumíniumtoxicitás veszélye. A folyamat a savas esők, a gyökérváladékok és a műtrágyázás következménye, de meszezéssel ellensúlyozható. A kémhatás jelentősen befolyásolja a tápanyagok fölvehetőségét is: erősen savanyú talajban a vas és az alumínium megköti a foszfort, ezért az 5,5 pH-t tekintjük küszöbértéknek ebből a szempontból. Sajnos a foszfor az erősen meszes talajokon is megkötődik. A makroelemek, valamint a kalcium és a magnézium semleges kémhatásnál a legjobban hozzáférhető a növények számára, míg a mikroelemek (a molibdén kivételével) kissé savas közegben hasznosulnak a legjobban. Nagyon sok kalciumot veszítünk a savanyú talajokon. Hazai vizsgálatok szerint átlagosan és évente 250 kilogramm mész mosódik ki vagy kötődik le az említett folyamatok révén, beleértve a növényzet hektáronként 40-80 kilogrammra becsült elvonását is. Legveszélyesebb ebből a szempontból az ammónium-szulfát, aminek a 100 kilogrammos hektáronkénti adagja 540 kilogramm meszet hatástalanít. A karbamidnál 180, az ammónium-nitrát és a kálisó esetében 160 kilogramm az elvesző mészmennyiség. Manapság inkább a fenntartó meszezés kerül előtérbe ennek az ellensúlyozására, amikor granulált meszezőanyagot juttatnak ki 150-200 kg/ha mennyiségben. Ezzel a beavatkozással javul a talaj szerkezete, élénkebb lesz a talajélet, fokozódik a tápanyagok feltáródása, ugyanakkor romlik a mikroelemek fölvehetősége. Meszezéssel és nagy adagú foszfortrágyázással például cinkhiányt tudunk előidézni, figyelmeztetett Pirkó Béla. |
Amikor sok a víz
Nemcsak aszállyal kell számolnunk, hanem özönvízszerű esőkkel is, amelyek hirtelen túlságosan megtöltik a talajt vízzel. Ebben a vízállásos talajban pedig hamar pusztulásnak indul a gyümölcsfák gyökere, vagy hosszabb idő alatt sekélyebben helyezkedik el, ami később stabilitási és tápanyagfelvételi problémákat okoz. A gyökerek gátolt légzése blokkolja a vízfelvételt, ezáltal romlik a transzspiráció is. A talajban lévő túl sok víz jele ugyancsak a levelek sárgulása és sodródása, ami a tenyészidőben 10 nap után bekövetkezhet. Nyugalmi időszakban 41-51 napos víztelítettséget is elviselnek a gyümölcsfák.
A különböző fajok a szárazságtűrésük arányában, fordítottan érzékenyek a túl sok vízre, amit befolyásol az alany is. Különösen a meggy és a cseresznye viseli nehezen az ilyen állapotot. Ha ősszel hullik sok csapadék, az hosszabb vegetációt, rosszabb téli felkészülést eredményez, elsősorban a meggynél, figyelmeztetett Nagy Péter Tamás.
A sok eső (és az esőztető öntözés) kimoshatja a tápelemeket a – főként idősebb – levelekből, ez a kálium, a bór és a mangán esetében lehet érzékeny mennyiség. Nemcsak a lomb, hanem a talaj felsőbb rétegeinek tápanyag-tartalma is kimosódik, elsősorban a nitrát-nitrogén.
Harmonikus tápanyagellátás
Fejlődési szakaszonként más-más összetételben van szükség a tápanyagokra. Általában virágzáskor nitrogén, foszfor, kálium és kalcium szükséges a gyümölcsfák számára, kötődéskor a nitrogén, kálium és kalcium mellé fölsorakozik a magnézium, a kén, a bór, a cink, a mangán és a vas is. Gyümölcsnövekedés és érés idején a kén és a vas helyére a réz és a molibdén kerül. Szüret után a makroelemek mellett kalciumra, vasra, mangánra és cinkre van szükségük a gyümölcsfáknak.
Mindenképp adagoljunk mezo- és mikroelemeket, hogy megelőzzük a hiánytünetek kialakulását, amit már sokkal nehezebb orvosolni. Fontos a különböző tápelemek megfelelő aránya is, ami például nitrogén/kálium esetén 1,5, levélvizsgálat alapján. A kálium/kalcium arányra almánál kell különösen figyelni, nehogy keserűfoltosság alakuljon ki: kedvező az 1 körüli érték. A tápelem-arányokat lombtrágyázással tudjuk a legjobban módosítani.
Minden szempontból kedvező a sorok takarása szerves anyaggal vagy fóliával, mutatott be kísérleti eredményeket az előadó.
A takarás segít a talajnedvesség megőrzésében, csökkenti a kimosódást és a gyomosodást, egyenletesebbé teszi a talajhőmérsékletet, javítja a talajéletet, a tápanyag-szolgáltató képességet, valamint a talajszerkezetet. Ez némileg ellensúlyozza a klímaváltozás következményeit, de sok munkát igényel és többletköltséggel jár.
Végszóként Papp János 1997-ben írt sorait idézte Nagy Péter Tamás. A volt Kertészeti Egyetem professzora szerint a gyümölcstermő növények akkor tudják átvészelni a kedvezőtlen időjárási körülményeket, ha jó az erőnlétük: „Nem túlzás állítani, hogy hazánk ökológiai viszonyai között a termésbiztonság egyik legfontosabb tényezője a trágyázással megteremthető kedvező, harmonikus tápanyag-ellátottság.”
