Az egyik ismert hasznos élőlény a közönséges földigiliszta, amely azzal, hogy számos járatot készít a talajban, gondoskodik a megfelelő levegőztetésről és a vízelvezetésről. Azzal segíthetünk neki, hogy ne nélkülözzön élelemben, ha meghagyjuk a levelek egy részét a földön, a komposztdombot pedig úgy alakítjuk ki, hogy az alja közvetlenül a talajjal érintkezzen. A közönséges földigiliszta teste hengeres, hossza általában 30 cm, vastagsága kb. 5 mm. A test elülső része pirosas színű, hátul halványabb és közel 160 szelvényből áll. Magányosan élő, éjjel aktív állat, amely elsősorban esős időben jön a felszínre.
Napközben kéregdarabok, kövek vagy a levelek alatt rejtőzködik. A kifejlett állat hossza 3 cm is lehet, és mind a 15 testszelvényén egy-egy pár láb található. Jellegzetessége, hogy az első pár lába hegyes, szúrós, kampó alakú szervvé alakult át, aminek végén méregmirigy található. Ragadozó életmódot folytat, éjjel mászik elő és a nedves levelek alatt keres táplálékot: elsősorban levéltetveket, pókokat, rovarok lárváit, meztelencsigákat, olykor saját társait fogyasztja. Csápjaival kitapogatja a zsákmányt, majd gyorsan ható mérget fecskendez a testébe. Télen mélyen beássa magát a föld alá, nehogy megfagyjon. A barna százlábú egyesével rakja le petéit, majd magukra hagyja azokat.
A koronás keresztespók nagy tűrőképességű faj, éppen ezért még a házak körül is gyakori, sokak által ismert. A háló helyének megválasztásában nem válogatós, drótkerítésre ugyanúgy megszövi, mint a sövényre, fákra vagy bokrokra. Sok szúnyogot és repülő rovart (levéltetvek) zsákmányol, gyakorisága miatt jelentős, fontos segítőnk. Hossza eléri a 1,5-2 cm-t, szilárd kitinváza van. Legjellegzetesebb bélyege a sötét- vagy sárgásbarna potrohán húzódó kereszt alakú folt.
A kétéltűek is fontos szerepet játszanak a természetes védekezésben. Közülük hazánkban 15 faj él. Sajátosságuk, hogy legalább a szaporodásukhoz feltétlenül szükségük van vízre: az ivarérett állatok vízbe rakják le petéiket, és az utódok életük első szakaszában ebihal vagy lárva formájában csak vízben képesek élni. Egyes fajok (így az unkák, a kecskebékák, a tavi békák) egész életüket állóvizekben, kisebb tavakban töltik. Más fajok azonban viszonylag hosszabb időtartamra is elhagyhatják a vizeket, például a gőték, a mocsári béka és a gyepi béka. A hazánkban élő valamennyi kétéltű ragadozó feltétlen védelmet, kíméletet érdemelnek. Közülük a barna varangy és a zöld varangy rendkívül nagy hasznot hoz a káros ízeltlábúak ritkításával. Mindkét faj általánosan elterjedt, az előbbi akár mezőgazdasági területeken, az utóbbi emberi települések környékén is gyakori. Éjjel aktívak, táplálékukban a kemény kitines vázzal rendelkező bogarak (pl. futóbogarak, pattanóbogarak) vannak többségben.
A teleléshez, peterakáshoz viszont olyan tóra van szüksége, amelynek iszapjában biztonságosan áttelelhet. Zsákmányának jelentős részét a csigák teszik ki, emiatt hasznos segítője a kerteknek. Teste 9-11 cm hosszú, háta sárga, vöröses vagy feketésbarna foltokkal tarkított. A gyepi béka többnyire éjjel aktív állat, olyankor mozog, keres táplálékot. A nőstények a nyár folyamán nagy petecsomókat raknak a sekélyebb vízben, többnyire a part közelében. A kifejlett békák gyakran csapatostul telelnek át a vizek aljzatán.
Sajnos egyes rovarölő szerek használata bizonyítottan káros hatással van a kétéltűekre. A permetezések következtében a rovarok testén megkötődő (de számunkra még nem toxikus)vegyszermaradványok az őket nagyobb mennyiségben fogyasztó békákat, gőtéket el is pusztíthatják. Ilyen súlyos következmények fordulhatnak elő például a burgonyabogár fogyasztása esetén.
A törvényi védelem nem annyira a hasznosságukkal függ össze, sokkal inkább ezzel próbálnak gátat vetni az egyedszámuk folyamatos csökkenésének, amit főleg az élőhelyeik megszűnése okoz. Néhány olyan hüllőfaj él hazánkban, amely kárt okozhat, ilyen a kockás sikló, a vízisikló és a mocsári teknős, amelyek a halivadékot pusztítják a halastavakban, a vipera pedig az emberre és a háziállatokra egyaránt veszélyes az előfordulási helyein.
Gyíkjaink közül a fürge gyík, a fali gyík és a zöld gyík él a legnagyobb egyedszámban, ezáltal részt vesznek a természetes védekezésben. A zöld gyík zsákmányösszetételében a lepkék, lepkehernyók, nagyobb bogarak szerepelnek, míg a fürge gyíknál inkább lágyabb testű állatok, mint kisebb pókok és levéldarazsak, de emellett a káposztalepke és más káros lepkék hernyóit is fogyasztja. A lábatlan gyík szórványosan mindenütt előfordul. Táplálékának jelentős hányadát a hangyák képezik, de gyűrűsférgeket, házatlan csigákat és soklábúakat is szívesen fogyaszt.
Többnyire április elején bújik elő az üregekből. Párzás után a nőstényben 10 tojás alakul ki, amelyeket 13-14 héten át őriz a testében, így a tojások lerakását követően azonnal kibújnak a kis gyíkok. Nyáron vízhez való hozzáférést kell biztosítani számára.
A kártevő rovarok egyedszámát szabályozó állatcsoportok közül fontos szerep jut a madaraknak. Közülük is elsősorban a rovarevők azok, amelyeknek táplálékába a rovarokon kívül más állatok, például puhatestűek, férgek, esetleg pókok is fellelhetők. A madarak a legtöbb táplálékot a fészkelési idejük alatt szerzik be, amikor nemcsak maguk táplálkoznak, hanem a fiókáikat is etetik. Az őszi-téli időszakban nálunk maradó vagy északabbról hozzánk látogató madarak táplálékfogyasztása is számottevő. A legtöbb rovarevő a téli időszakban magokkal, termésekkel egészíti ki a kisebb mennyiségben rendelkezésre álló állati eredetű táplálékot.
A cinegék, a füzikék, a vörösbegy főleg a lombozatban, a harkályok, a csuszkák, a fakuszok pedig elsősorban a fatörzseken keresik a zsákmányállataikat. Külön említést érdemel a kakukk, mert a sokféle rovar mellett szőrös hernyókat is szívesen fogyaszt, más madárfajokkal ellentétben. Ez alól kivételt jelentenek a cinegék, a házi és a mezei verebek, amelyek a gyapjaslepke szőrös hernyóit is elfogyasztják.
A rovarevő énekes madaraink közül a szén- és a kékcinege értékes segítség a kártevők elleni harcban. Mindkét faj gyakran telepszik meg a mesterségesen kialakított élőhelyeken is (parkok, kisebb-nagyobb gyümölcsösök), ha fészkelésre alkalmas körülményeket talál. A költési időszakban leginkább hernyókra, de gyakran pókokra is vadásznak. A hernyók mellett kisebb mértékben lószúnyogokat, ormányosbogarakat, poloskákat is fogyasztanak. Mesterséges fészkelőodvak kihelyezésével könnyen megtelepíthetők a gyümölcsösökben, bár ilyen környezetben általában kisebb számban költenek, mint természetes élőhelyeiken.
Cinegéink közül a legtermetesebb (14 cm) és a legismertebb, szinte minden fás, bokros helyen megtalálható. Rendkívül sok rovart pusztít el, ugyanis saját tömegével (18-20 g) legalább egyenlő mennyiséget fogyaszt el naponta. A legkisebb rovarpetét, bábot is észreveszi, emellett reggeltől napestig keres-kutat. Télen növényi eredetű táplálékot fogyaszt, de tömegesen pusztítja az áttelelő kártevőket is. A madáretetők leggyakoribb vendége.
A harkályfélék a speciális táplálkozásuk miatt megkülönböztetett figyelmet igényelnek. Ezek a fajok elsősorban a fatörzseken (a fakéreg alatt vagy pudvás fában), másodsorban a lombozatban keresik táplálékukat. Jellemző magyarországi képviselőik a nagy fakopáncs, a tarkaharkályok, a zöld küllő, a fekete harkály és a nyaktekercs. A legtöbb faj párban él erdőkben, kertekben, faültetvényekben. Egyes fajok, mint a zöld küllő és a nyaktekercs a felszínen táplálkoznak, és elsősorban hangyákon élnek. A nagy fakopáncs állandó (nem vonuló) madár, hazánkban általánosan elterjedt, gyakran megtelepszik az öreg gyümölcsösökben is.
A kertbe csak akkor költözik be, ha ott vagy a közvetlen közelben fészkelésre alkalmas fát talál. Évente egyszer költ (április—június), és a 4-6 fehér tojásán 10-12 napon át kotlik a kör alakú bejárattal kifaragott faodvakban. A párok minden évben új odút készítenek. Nem csak fában élő rovarokkal táplálkoznak. Tömegesen fogyasztják a lombozaton, a fatörzseken megbújó bogarakat, lepkéket is. A 2022-es év madara, a zöld küllő itthon szintén állandó (nem vonuló) madár, amely többnyire a talajon vadászik a zsákmányállataira. Kedvenc tápláléka a hangya és a hangyalárva, ezeket keresve gyakran fosztogatja a hangyabolyokat. Képes a fák törzsére kihelyezett hernyófogó övek alól is kiszedni a hernyókat, bábokat. Télen a zöld küllő még a hótakaró alatt lévő hangyabolyt is megtalálja, olyankor jellegzetes üregeket ás.
Fahéjbarna tollazata van, rövid farkát felfelé tartja. Itthon rendszeres fészkelő, nem vonuló madár. Évente kétszer költ. Kedvenc fészkelőhelyei a borostyánnal benőtt öreg falak, cserjések vagy tövises bozótos részek. Ez a kis, de hatalmas étvágyú madárka a kertművelők hasznos segítője, mert szinte csak állati eredetű kosztot (rovarok, pókok, bábok) fogyaszt, melyeket rőzserakások, gyökerek között keresgél. Az ökörszem 6 évig él. Az aprócska, élénk madárka a talajon ide-oda ugrálva keresgéli táplálékát. Ha nyugtalan, kemény „cserrr” vagy egytagú „csett” hangot hallat.
A magevő énekes madarak közül a pacsirták, a kenderikék, a meggyvágók, a zöldikék és a tengelicek fordulnak elő nagyobb számban a mezőgazdasági területeken, falusi és városi kertekben, utcai fasorokban, parkokban. A fészkelési időszakban ezek a madarak azonban állati és növényi táplálékot egyaránt fogyasztanak, illetve azzal etetik fiókáikat (pl. gyommagvakkal, rovarokkal). A magevő énekes madarak közül az őszi-téli időszakban is nálunk maradó fajok kizárólag gyommagokat fogyasztanak, és rendszeresen keresik a kertekben elhelyezett madáretetőket is.
