Ez azonban nem azt jelenti, hogy az országot járva ne találkoznánk nagyobb testű állatokkal – csak éppen ők mind háziállatok. Bonyolítja a helyzetet, hogy Szenegál északi része az úgynevezett Száhel-övezethez tartozik, amelyben egyre inkább tért hódít a sivatag, és mind nagyobb területek válnak szárazzá. A még meglévő szavannafoltok – a háziállatok hathatós segítségével – félsivataggá alakulnak.
Ez az Ausztráliában honos fa (melynek legalább 700 faja ismert!), ugyan üde színfoltot jelent és a madaraknak fészkelési lehetőséget biztosít, a nagyobb állatoknak pedig némi árnyékot is nyújt, ám több haszna nem nagyon van. Gazdaságilag sem ér sokat (például nem lehet faszenet készíteni belőle, a nagy olajtartalma, ezáltal gyors égése miatt), és a helyi fauna sem fogyasztja. Legalábbis én úgy tapasztaltam, hogy még a kecskék sem igyekeztek elérni a leveleit.
| Szenegál
Szenegál eredetileg francia gyarmat volt, függetlenségét 1959-ben kiáltották ki. Hivatalos nyelve ma is a francia. Területe 196 190 négyzetkilométer, lakosainak száma 2021-ben 16 876 720 fő volt, ám ez a szám gyorsan növekszik, mivel egy nőnek átlagosan hat gyermeke születik. A népesség gyors növekedésére mi sem jellemzőbb, mint hogy 2000-ben az ország népessége 7 172 000 fő volt, tehát mindössze húsz év alatt jóval több, mint kétszeresére emelkedett. Az ország legmagasabb pontja sem éri el az 500 métert. Fővárosa Dakar, előtte Saint-Louis volt. Ez utóbbi ma is jelentős halászati és kereskedelmi központ. Sok a halász, de egyre kevesebb a hal. Erről azonban nem a helyiek tehetnek, ők az itt halászó kínaiakat okolják, hogy már alig kerül valami a hálóba az Atlanti-óceán ezen részén. Az országban több nemzeti park és vadrezervátum is működik, a legismertebbek a Dzsudzs Madárrezervátum és a Niokolo-Koba Nemzeti Park. Szenegál egyik legnagyobb problémája a szemét. Hihetetlen mennyiségben van jelen mindenütt, sok kilométerre a lakott területektől is halmokban áll, a szél pedig egyre messzebb és messzebb hordja. A szemét szó alatt nem szerves hulladékot értek, hanem mindenféle műanyagot, csomagolóanyagot stb. |
Kecskék, juhok, szamarak
A háziállatok sok millióan vannak. Figyelembe véve az egyre növekvő népességet, ezen nem is csodálkozhatunk. Nemcsak a falvakban, a nagyvárosokban látni mellső lábuknál kipányvázott, vagy éppen szabadon kószáló jószágot, hanem szó szerint mindenütt! A sivatagban, félsivatagban, szavannán egyaránt kóborolnak, és ilyenkor persze felmerül a kérdés – amire nem kapunk magyarázatot –, vajon melyik patás kinek a tulajdona? Lopás nincs, hiszen a rendőrség teszi a dolgát, másfelől, ha kiderül, ki a bűnös, akkor a kérdést egymás között is megoldják.
Mint említettem, a sivatag előrenyomulásában nem kis szerepet játszanak a háziállatok. A patások tövig rágják a még meglévő csekély növényzetet, nem kegyelmeznek a fák-bokrok hajtásainak sem, a kecskék pedig még egyes fákra is felmásznak, hogy hozzájussanak a falevelekhez. Mindez persze pusztítja a vegetációt; s mivel szinte az egész országban szabadon járnak-kelnek a háziállatok, az már szinte természetes, hogy nem tűrik meg az őket veszélyeztető vadon élő ragadozókat. Védett területen alig 120 oroszlán maradt meg abban az országban, amely egykor az európai állatkertekbe százával küldte ezeket a nagymacskákat. De majdnem kipusztultak a hiénakutyák és a foltos hiénák is. A vadon élő patások pedig táplálékkonkurensei lettek a háziállatoknak, ezért nincs létjogosultságuk a rezervátumokon és nemzeti parkokon kívül. Egy vadászismerősöm mesélte, hogy többhetes szenegáli tartózkodása alatt szabad területen mindössze néhány varacskos disznót látott, illetve egyetlen antilop nyomát sikerült felfedeznie.
Az már más kérdés, hogy mi mindent kell ehhez megenniük. Magam láttam, hogy még a papírpoharat is elfogyasztják! A juhok éppúgy hozzátartoznak az utcaképhez, mint a kecskék, és a legváratlanabb helyeken találkozhatunk velük. Számukra zsákokban árulják a takarmányt, az utakon gyakran látni olyan kamionokat, amelyek telis-teli vannak előre porciózott szálastakarmánnyal.
A szamarakat jobbára kordé elé fogják, de nagyon sok belőlük, a kecskékhez hasonlóan, félszabadon él. A törpe szamártól a vadszamár méretűig akad minden méretben, egy településen találkozhatunk „minivel és naggyal”, vélhetően itt nincsenek is kialakult fajtáik. Érdekesség, hogy tarka szamarat is lehet látni.
Sok a ló, melyek kocsit húznak. Többnyire szürkék, de van jó néhány pej is. Kistestű, szívós állatok. Nem láttam elgyötört példányt, soványat is csak egyet-kettőt, de azok láthatóan nagyon öregek voltak. Az árnyékban álldogáló lovak mellett többnyire volt ivóvíz – igaz olyan, hogy azt egy jól tartott magyar ló nemigen inná meg…
|
Kutyák-macskák
A legtöbb kutya homogén, már-már egy fajtának tekinthető. Nagyjából erdélyi kopó méretű, világosbarna színű vagy világosbarna-fehér tarka ebek. Az általam látott egyedek nem voltak soványak, bár fogalmam sincs, hogy mit esznek ott, ahol még az emberek betevője is kérdéses. A látott kutyák kettesével-hármasával kóboroltak a településeken, és olykor azoktól is távol. Nem tűnnek veszélyesnek, inkább csak egy kis simogatásért közelítenek az emberhez. Macska kevés van, csupán néhány tarka példányt lehetett egy-két településen látni. |
Akár a magyar szürke
A szarvasmarhákat a különféle méretű és szarvállású zebuk képviselik. Megdöbbentő volt olyan nagy testű, kormos bikákat látni, amelyek szinte csak a púpjukban különböztek a magyar szürke marhától.
A Saloum folyó napjainkban már nem folyik az Atlanti-óceánba, hanem fordítva, az óceán áramlik be a folyó medrébe. Ezért 100 kilométerre a torkolattól, az egykori rizsföldek helyén – kényszerűségből –, sólepárlók működnek. A természet nagyfokú pusztulását jelzi, hogy nem találkoztunk békákkal, pedig például a rizsföldek ideális élőhelyeket biztosítanának számukra.
