A közelmúltban tudósítottunk Orosz Szilviának, az ÁT Kft. laboratóriumigazgatójának az AXIÁL Gyakorlati Akadémián elhangzott előadásáról. Ebben a szakember a silózási technológiának a veszteségre gyakorolt hatását és az elmaradt haszon mértékét elemezve az úgynevezett láthatatlan veszteségekről beszélt, amik akár takarmányhiányt is okozhatnak, ha nem figyelünk rájuk eléggé. Előadása kifejtésére kértük a szakembert, aki most – társszerzőivel közösen írt – cikkének második részében a csurgaléklé-képződés okozta, valamint a silótetőn és a nyitott silófalban bekövetkező veszteségekre hívja fel a figyelmet.
A csurgaléklé képződésének mennyiségét és időtartamát számos tényező befolyásolja:
• a szilázs szárazanyag-tartalma,
• a tömegtakarmány típusa,
• a szecskahossz,
• az alapanyag kezelése (szársértő),
• a szemroppantó hengerek indokolatlan használata (pl. hímsteril cirok, szudáni fű esetében),
• a szilázs tömörsége,
• a szilázs kezelése (a savas kezelés növeli a csurgaléklé képződésének sebességét és mennyiségét) és
• a nitrogén műtrágya alkalmazása.
Kaszáláskor a fű és lucerna szárazanyag-tartalma 17 százalék körül alakul. A csurgaléklé-képződés 32 százalék szárazanyag-tartalom alatt már megkezdődik, az említett tényezőktől függően. Kaszáláskor a szársértő alkalmazása növelheti a száradás mértékét, de ha a szilázsalapanyag kevesebb mint 32 százalék szárazanyag-tartalom mellett kerül betárolásra, akkor a szársértő alkalmazása növelheti a csurgaléklé mennyiségét.
A szemroppantó hengereket nem érdemes olyan növények esetében használni, amik nem tartalmaznak szemet és keményítőt, de potenciálisan alacsony szárazanyag-tartalmúak.
A cirokfélék egyes típusainál (pl. bugás, de szemet nem érlelő hímsteril cirok) és a szudáni fű esetében kifejezetten ajánlott a szemroppantó hengerek kiszerelése a járvaszecskázóból betakarítás előtt.
A tömörítőhenger alkalmazása nagyban növeli a betaposott szilázs tömörségét a silóban. Ez azt jelenti, hogy ha tömörítőhengert használunk, bőven képződik csurgaléklé a 30 százalék alatti szárazanyag-tartományban. Ezért vizes takarmány esetében az alsó 50-70 centiméterben ne használjunk tömörítőhengert.
A csurgaléklé képződése több problémát is okoz a szarvasmarha-telepen.
1. Először is jelentősen csökkenti a betárolt szilázs értékét. Legalább 3-7 százalék veszteséget okoz a szárazanyagban és a nyersfehérje-tartalmat is 0,1-1,4 százalékkal csökkenti (elsősorban az oldódó fehérjék egy részét veszítjük el), a cukrok és az ásványi anyagok egy része is kioldódhat;
2. Továbbá erősen savas kémhatású (pH ≈ 3,5-5), emiatt káros a betonfelületekre (silófal, betonalap) és korrozív;
3. A szilázs olyan, mint a szivacs, tele van piciny, levegővel töltött résekkel. A szilázsban lévő hasznos baktériumoknak szükségük van ezekre a légrésekre, hogy azok feltöltődhessenek széndioxiddal, ami szükséges a baktériumok aktív anyagcseréjéhez és a tejsavtermeléshez.
Ez káros fermentációhoz és nemkívánatos bomlási termékek keletkezéséhez vezet. Ez megtörténhet a siló aljában vagy rásilózásnál (újranyitott depó) az új réteg alsó részén, amikor a káros bomlástermékek az alatta lévő, korábban betárolt jó minőségű szilázst is szennyezhetik;
4. A csurgaléklé lefelé áramlik a szilázsban. Alul egy része kifolyik, de ez nem egy gyors folyamat. Senki sem szeret bokáig állni a vízben, ez a szilázsnak sem tesz jót. Mi történik, ha sokáig tartózkodunk vizes lábbal a cipőnkben? A szilázzsal is ez történik, előbb utóbb büdös lesz. Romlik a depó alja;
5. A csugaléklé nagy kárt, jelentős romlást tud okozni a fóliatömlőben (hurkában) és a bálaszilázsokban, ha nem szúrjuk ki a fólia alját közvetlenül silózás után (visszaragaszthatjuk, vagy ráülepszik a tömlő a lyukra és lezárja azt);
6. A csurgaléklé-képződést Nyugat-Európában hatóságilag ellenőrzik, köszönhetően a magas biológiai oxigénigényének, ami miatt potenciálisan környezetszennyező. Egy 300 tonna mennyiségű, vizes szilázsból képződő csurgaléklé oxigénfelhasználása megfelel egy 80 000 lakosú város 1 napi szennyvízének vagy egy 8 tagú család 27 évnyi szennyvízének az oxigénelhasználásával. Az 1. táblázatban a különböző szennyező anyagok oxigénfelhasználása látható, melyből kiugrik a csurgakléklé adata: sok könnyen lebontható, oldott állapotú szerves anyag van benne.
7. A csurgaléklé halpusztulást és eutrofizációt okozhat természetes vizeinkben. A savas kémhatás miatt kihívást jelent a kezelés, a tárolás és az ártalmatlanítás. A helyi előírásoknak megfelelően olyan tárolót kell biztosítani, ami a képződő csurgaléklé teljes mennyiségét tudja tárolni. Az előírt napi tárolókapacitás: 3 m3 csurgaléklé/nap/
100 tonna szilázs. Az EU-s irányelvek szerint, amennyiben a tárolókapacitás 65 százalékig megtelik, a csurgaléklevet el kell távolítani;
8. Az összegyűjtött (vagy a silódepó aljában összegyűlt) csurgalékléből mérgező gázok, például (színtelen) kén-hidrogén szabadulhat fel, ami enyhébb esetben csak rendkívül büdös (záptojásszag), súlyosabb esetben azonban szem- és orrirritációt is okozhat, sőt súlyos egészségügyi kockázatot is jelenthet (2. táblázat).
A csurgaléklé termelődésének csökkentése
A csurgaléklé-képződés csökkentésének elsődleges módja az alapanyag szárazanyag-tartalmának növelése fonnyasztással, de ez nem mindig lehetséges. Amennyiben csurgaléklé-képződéstől tartunk, a következő módokon csökkenthetjük annak mennyiségét/sebességét:
- A fonnyasztásnak intenzívnek kell lennie, betartva egy-két ökölszámot: ne legyen kinn a renden az anyag 48 óránál hosszabban, borús időben a szársértés legyen hatékony (fű- és gabona esetében verőujjas szársértőt használjunk), a kasza után minél szélesebb és vékonyabb rendet hagyjunk, csak indokolt esetben terítsük a rendet (de ha kell, akkor kell);
- Növeljük a szecskahosszt – a kevesebb szabad felületű vágott vég lassabb csurgaléklé-képződést jelent. Ennek a mértéke azonban nagyon fontos! Ne kockáztassuk a TMR szerkezetét. Cél, hogy a TMR 50 százaléka a lemart silófalból származó, 1-2 centiméter frakcióméretű szilázsból származzon. Ha hosszabbra hagyjuk a szecskaméretet (3 cm felett), akkor a TMR szerkezete nem lesz ideális, ezzel pedig csökkenthetjük a potenciális szárazanyag-felvételt (telítő hatás) és fokozzuk a válogatás mértékét.
- Adszorbens használata (pl. dara, finomszerkezetű szalmaapríték vagy szalmaapríték és dara keveréke). A nagyobb szárazanyag-tartalom javítja az erjedés minőségét is!
- A szalmaapríték jó nedvszívó hatású, de gyakran nem elég finom szerkezetű (1-2 cm), ezért heterogénné teszi a szilázst, fellevegősíti, ráadásul az energiatartalmát is csökkenti. Aki ezt választja, az aprítsa jól a szalmát, ami legyen tiszta!
- Az abrakdara nagyon hatékony (1 kg árpadara 6 liter csurgaléklevet is meg tud kötni), ráadásul a keverék energiatartalmát is növeli, így a TMR-be kevesebb abrakot kell tenni (tehát nem többletköltség). A kukorica-, búza, árpadara 10-20 százalékos alkalmazása már hatékony a csurgaléklé megkötése, az erjedés javítása szempontjából. A dara toxinmentességéről azonban előtte meg kell bizonyosodni! A darát ne rétegezzük, hanem keverjük össze a zúzalékkal rakodókanállal, vagy szórjuk ki műtrágyaszóróval a depó felületén és a feltológép keverje annyira, amennyire csak tudja.
- Régen ismert a szárazkeverékes silózási eljárás: gabonadara + szárazanyagnövelő adalék (pl. száraz szalmaapríték) keveréke, 10-20 százalék dózisban alkalmazva (min. 30 százalék sza. elérése érdekében);
- jól és közepesen erjeszthető alapanyagok esetében (rozs, tritikálé, fű, cirok, szudáni fű): 40:60 a gabonadara és a szárazanyagpótló aránya;
- nehezen erjeszthető alapanyagok esetében (lucerna): 60:40 a gabonadara és a szárazanyagpótló aránya;
- ha a darát finom szalmaaprítékkal akarjuk keverni, akkor a mixerkocsival lehet egy előkeveréket készíteni, majd azt teríteni a silódombon és bedolgozni a silóba. Vagy az előkeveréket rakodókanállal össze is lehet keverni a nedves zúzalékkal. A száraz-nedves rétegzése nem ideális, ezért minél jobban össze kell keverni a száraz darakeveréket és a nedves zúzalékot.
- Vigyázzunk a túltömörítésre – mert silóbontást követően megcsúszhat a fal és intenzív csurgaléklé-képződés alakulhat ki, káros erjedés mellett. Amennyiben a szárazanyag-tartalom 30 százalék alatti, a tömörítőhenger jelentősen növeli a csurgaléklé mennyiségét: a tömörséggel igazodjunk a szárazanyag-tartalomhoz.
A silótető/oldalfalak romlása és az általa okozott gazdasági Kár
A legnagyobb mértékű veszteséget általában a silótetőn, az oldalfalakon és a nyitott silófalon bekövetkező romlás okozza (1. ábra). Gyenge silózási technológia mellett elérheti a 18 százalékot is a romlási veszteség, míg jó technológiai fegyelemmel 3 százalékra csökkenthető a veszteség mértéke a silótetőn. Gazdasági szempontból óriási a különbség.
Vegyünk egy példát, amikor 20 centiméter romlott réteget találunk a silófólia alatt, amit ki kell dobni.
A gyakorlatban számos telepen már a múlté a 20 centiméteres silótető, mert belátták, hogy veszteséget termel, gond van vele (le kell takarítani etetés előtt) és jó technológiával el lehet érni a 100 százalékos etethetőséget. A 3. táblázatban azt foglaltuk össze, hogy miként alakul vékonyabb silótető esetében a veszteség és az elmaradt haszon értéke. Az adatokból kiolvasható, hogy jelentős veszteséget tudunk okozni azzal, ha hagyjuk romlani a silótetőt. Ennek megelőzése összetett feladat.
- A silótető romlásának megelőzése
Az oxigén bejutásának mértéke a falközi silók felületi tömörségétől, a műanyag fólia áteresztőképességétől és a takarási folyamat gyorsaságától függ, ami gyenge technológia esetében a szilázs felső régiójának aerob romlását eredményezheti. A kukoricaszilázs különösen érzékeny az aerob romlásra, ha oxigénnek van kitéve. A kukoricaszilázsban a tejsavat lebontó élesztőgombák az elsődleges romlást okozó mikroorganizmusok, bár az ecetsav-baktériumok és a penészgombák is okozhatnak aerob romlást. Ezt kell megelőzni.
A silótetőn mérhető romlás megelőzésének kulcsa a kezünkben van, a silótakarás 4 pontja a következő:
1. a felületi tömörség. Ha laza a felső réteg, akkor a fólia alatt is romlani fog;
2. a gyors takarás. Lehetőleg 4 órán belül, tehát még aznap;
3. a korszerű dupla-takarófólia. Jelentős a különbség az olcsó egyrétegű és a drágább, de korszerűbb, kétrétegű takarófólia hatékonysága között (oxigén kizárása);
4. a fólia fixálása (gumiabroncsokkal teljes felületen vagy kavicszsákkal parcellaszerűen dupla fólia esetében).
- Az oldalfalak védelme
A silótető mellett az oldalfalak védelme is kiemelt jelentőségű a romlási veszteségek csökkentése szempontjából. Ennek alappillére, hogy a siló oldalfalát ne töltsük magasabbra, min a betonfal, mert akkor az laza lesz. Továbbá az oldalfalakat hagyományos fóliával le kellene takarni, majd a silózást követően visszahajtani a szilázs felületére a fóliát. Erre megy rá a takarófólia két rétegben. A silótető domború kellene, hogy legyen, az oldalfalak felé lejtve. Az oldaltakarással megakadályozhatjuk, hogy a betonfal és a szilázs között befolyjon a víz vagy fellevegősödjön a szilázs. A víz így a fólia és a betonfal között fog lecsorogni. A széleken a fóliát kavicszsákokkal érdemes fixálni, mert a gumiabroncs nem illeszthető jól a falhoz.
- A gyors takarás jelentősége
A silófedés gyorsasága is kritikus pont. A silótető egy nagy „táptalajnak” tekinthető, mivel adott a meleg, a levegő, a nedvesség és a cukor, ami a legtöbb aerob mikroorganizmusnak elég a rendkívül gyors szaporodáshoz. Minél tovább hagyjuk állni a silótetőt, annál több élesztő-penészgomba és aerob baktérium szaporodik el. Majd a silótető zárásakor ezen mikroorganizmusok inaktív állapotba kerülnek, „elszundítanak”. Amikor viszont kinyitjuk a silódepót, akkor a silótetőn és a silófalon is hirtelen „felébrednek” ezek a káros mikroorganizmusok, és nagy sebességgel kezdenek el szaporodni, közben kényelmesen elfogyasztják a tejsavat, ezzel megemelik a kémhatást, kaput nyitva a többi, romlást okozó gombának és baktériumnak (4. táblázat). A késői takarással tehát csökkentjük a silótető és a silófal aerob stabilitását, azaz gyorsabban fog romlani. Így lehet például Aspergillus gombát ’előtenyészteni’, majd továbbszaporítani a silótetőn és a silófalban, aminek meg is lesz az eredménye: nő az aflatoxin koncentrációja a szilázsban.
- Silótakarás: a fóliák különböző generációinak története
Az Egyesült Államokban (Kansas államban) 17 éve 127 falközi- és kazalsiló felmérése során a felső 46 centiméteres rétegben a következő veszteségeket mérték:
• 36-52 százalék volt a szárazanyag-veszteség takaratlan silótérben és
• 14-28 százalék között volt a szárazanyag-veszteség egyrétegű silótakarás esetében a 100-150 µm vastag polietilénből készült (hagyományos) fóliával borított silóterek esetében.
Tehát a fóliatakarásra szükség van, ezt már évtizedek óta tudjuk. De a veszteség mértéke tovább csökkenthető, ha korszerűbb fóliákat alkalmazunk.
A fóliatípusok nagy változáson mentek keresztül az elmúlt évtizedekben az oxigénáteresztés szempontjából. A vegyipar újabb és újabb megoldásokkal állt elő (2. ábra) mind az oxigénáteresztés, mind a veszteségek csökkentésének hatékonysága terén.
1. generáció: Milyen legyen tehát a fólia? Már 20 évvel ezelőtt leírták, hogy a szabványos polietilén fólia vastag és merev (nem tapad a felületre), ráadásul átjárható az oxigénnel szemben, és így nem akadályozza meg teljesen az oxigén bejutását a szilázs felső rétegébe.
2. generáció: A romlás mértékét jelentősen csökkentő kétrétegű (vagy 3 rétegű) takarás ma már nem számít újdonságnak. Az alsó réteg egy vékony, de lépésálló és korszerű fólia, ami ráadásul a melegedő silótetőn tovább lágyul, így szinte légmentesen rá tud feküdni a felületre, követve annak egyenetlenségeit. Ezt szinte nem is kellene lenyomni gumiabroncsokkal, csak az UV-sugárzástól és a mechanikai sérülésektől kell védeni egy második réteg fóliával.
Olasz kutatók megállapították, hogy mezőgazdasági üzemi körülmények között, Olaszországban
- egy speciális, koextrudált oxigéngátló (OB) kétrétegű fóliatakarás esetében (125 µm vastagság, 100 cm3/m2/24 óra/1 bar) a felső 40 centiméteres rétegben a szárazanyag-veszteség 10 százalék volt;
- hagyományos polietilén fólia esetében a szárazanyag-veszteség sokkal nagyobb volt (38 százalék – 180 µm vastagság, 990 cm3/m2/24 óra/1 bar).
Hozzátették, hogy még akkor is további javulást mutatott a kukoricaszilázs stabilitása a silótér szélein az OB-fólia hatására, amikor megfelelő volt a silózási menedzsment (gyors töltési sebesség, nagy tömörség, megfelelő ütemű kitárolás és hatékony szilázsadalékokat használtak). Mert nem a technológiai hibák kompenzálása a cél, hanem egy jó silózási technológia mellett a veszteségek további csökkentése, takarmány- és pénztakarékosság.
3. generáció: A következő fóliageneráció az ultravékony, de lépésálló fólia lett. Kedvező hatást mutattak ki az extra vékony, 45µm vastagságú OB-fóliával végzett vizsgálatok, mind a fű-, mind a kukoricaszilázsban. Gyakorlatilag nem találtak látható felületi penészt vagy romlást, és az etethetetlen szilázs is kevesebb volt a háromszorosan koextrudált, vékony OB-fóliával lezárt silók esetében, összehasonlítva az egy- és kétrétegű standard és vastagabb (125 µm vastagságú) polietilén fóliával lezárt silókkal szemben. Az OB-fólia hatékonyabb a szabványos polietilén fóliánál mind a silók tetején, mind pedig az oldalfalain.
Egy amerikai kísérletben 240 napig falközi silókban tárolt kukoricaszilázs és nedves kukorica esetében azt tapasztalták, hogy az OB-fóliával lezárt silókban gyakorlatilag nem volt látható elszíneződés vagy felületi romlás (a mintákat a felszíntől 0-15, 15-30 és 30-45 cm-re vették négy helyen, az egyes vizsgálati területek szélességében). A szabványos fóliával lezárt silóterekben azonban látható volt penészesedés és aerob romlás, különösen a kukoricaszilázs felső 30 centiméteres rétegében.
Front-end menedzsment: a silófal sorsa, hogy megetessék
Az aerob romlás másik támadási felülete a silófal, ahol a silóbontás után következik be az élesztő- és penészgombák, valamint az aerob ecetsavtermelő baktériumok szaporodása következtében a romlás. A veszteség elfogadható mértéke a silófalban 3 százalék!
Az említett mikroorganizmusok hatására alkoholok, ecetsav és mikotoxinok termelődnek. Az aerob romlás kockázata különösen meleg időben, valamint gyenge tömörítési és kitárolási technológia mellett jelentős. Az erjedési mutatók mellett tehát a szilázsok bontás utáni stabilitása is fontos paraméter.
A magas tejsavtartalom pedig nem eredményez jobb aerob stabilitást a szilázsban. Az aerob stabilitást elsősorban meghatározó tényezők: a tömörség, a cukorszerű szénhidrátok mennyisége, a növény faja és fajtája, a környezeti hőmérséklet, a szárazanyag-tartalom, a kémhatás, az erjedés során keletkező anyagok, az erjedés minősége és az alkalmazott silózási adalékanyag.
Minél nagyobb a kitárolási sebesség, annál kisebbek a veszteségek. Több, mint 20 éve már kimutatták (5. táblázat), hogy a heti kitárolási sebesség és a levegő behatolásának mélysége nagymértékben befolyásolja a nettó energiaveszteséget. A veszteség azonban minimalizálható 3 méter/hét kitermeléssel egy jól tömörített depóban. Így nem kell energiakiegészítésről gondoskodni a takarmányadagban.
Tehát minél tömörebb a fal, annál kisebb a romlási veszteség (3. ábra). A cél a maximum 3 százalékos romlási veszteség fenntartása gyors kitermeléssel és tömör silófallal.
Az aerob romlás megelőzése: technológiai javaslatok
Tömörség: A tömörítés során a szárazanyag-tartalom, a szecskaméret, a betakarítási és a tömörítési kapacitás összehangolása a cél, a megfelelő térfogatsúly elérése érdekében (min 240 kg sza./m3).
Kitermelés: A silótakaró fólia eltávolítása és a romlott réteg eltávolítása nem lehet se túl gyors, se túl lassú. Ha túl nagy felületet nyitunk meg a tetőn a silófal kitermeléséig, azzal növeljük a tetőn bekövetkező romlást. Ezért körülbelül 1 méter a kitakarás léptéke, ami körülbelül 3 napnak felel meg. Alapvető továbbá, hogy a kibontott silófalból minden nap legyen kitermelés. Javasolt naponta 20-30 centiméter előrehaladás a silódepóban. Nyáron növeljük a kitermelt takarmány vastagságát (akár 30-45 cm falközi silóban). Hetente télen tehát 1,5 méter, nyáron legalább 2 méter a javasolt kitermelés mértéke hazánkban (6. táblázat).
Silótér-design: A silótér kialakításának kulcsszerepe van a romlás megelőzésében, olyan hosszúságú és szélességű silódepóra van szükség, hogy a levegővel érintkező silófal minél kisebb felületű legyen és lehetővé tegye a napi kitermelést (az állomány napi szükséglete ebben az esetben megfelel a teljes silófal-szélesség 30 centiméteres mélységben való kitermelésekor keletkező mennyiségnek). Tehát a silófal felületét úgy kell kialakítani, hogy az állomány napi szükségletéhez igazodva minden nap legyen kitermelés. Ha például 10 tonna/nap (500 tehén x 20 kg/nap) a felhasznált kukoricaszilázs-mennyiség, akkor napi 11,3 m3 szilázst kell kitárolni, ami körülbelül 13 méter szélességű depóban oldható meg 30 centiméter fal lebontásával annak érdekében, hogy minden nap friss legyen a fal. Ennél szélesebb depóban lesz állott a silófal.
10 000 kg/nap = 11,3 m3 x 800 kg/m3
11,3 m3/0,3 m mélység/3 m magasság = 13 m szélesség
Műszaki háttér: A silófal kitermelését végezzük silómaróval vagy blokkvágóval, hogy a silófal egyenes legyen, ami a lehető legkisebb felületet, tehát a legkisebb kockázatot jelenti a romlás szempontjából. Az egyenetlen silófal „paradicsomi” állapotot teremt a gombáknak, különösen párás melegben.
Az aerob romlás megelőzése: silózási adalékanyagok
Különböző hatóanyagú adalékanyagok együttes használatával, keverék készítményekkel hatékonyabban fokozhatjuk a szilázsok aerobstabilitását.
A Lactobacillus bruchneri egy heterofermentatív tejsavbaktérium, mely anaerob körülmények között a tejsavat ecetsavvá és 1,2-propándiollá bontja, melyeknek gombaölő hatása van. Önmagában alkalmazva kedvezőtlenül befolyásolja az erjedést, ami azonban a homofermentatív tejsavbaktériumok együttes alkalmazásával ellensúlyozható. Mások megfigyelték, hogy a L. bruchnerivel oltott szilázs hőmérsékleti csúcspontja, valamint a bontás után a penészgombák száma és aflatoxin-tartalma alacsonyabb volt a kezeletlenhez képest. A Lactobacillus buchneri mellett terjed a Lactobacillus hilgardii használata, amely gyorsabban fejti ki hatását a L. buchnerihez képest.
Az erjedés szabályozható szelektív mikrobagátló anyagokkal is. A takarmányhoz adagolt savak erősen csökkentik a kémhatást, melyen csak a tejsavtermelő baktériumok tudnak működni. A hangyasav és a propionsav erős fungicid hatású szerves savak. Amerikai kutatók megállapították, hogy amikor a tejsavbaktérium-kultúrát kombinálták Na-benzoát- és K-szorbát-adalékkal (500 és 1000 ppm), a bontás után a szilázsban kevesebb CO2 keletkezett a kontrollhoz képest. A keverék-adalékanyaggal kezelt szilázs pH-ja kevésbé emelkedett a kontroll és a csak tejsavval kezelt szilázshoz képest silóbontás után.
Olyan adalékanyagok alkalmazása javasolható, amelyeknek valóban van aerob stabilitást fokozó hatása. Az erjedést javító hatású adalékanyag ugyanis nem biztos, hogy a silófal stabilitását is javítja. A (nyári felhasználású) kukoricaszilázsok esetében javasolt az olyan stabilitást javító biológiai adalékokat alkalmazni, mint a Lactobacillus buchneri, Lactobacillus hilgardi, propionsavat előállító mikrobák, illetve ezek kombinálhatóak kémiai tartósítószerekkel, például szorbátokkal.
Amikor kevés a kukoricaszilázs, a depókat túl hamar nyitják meg, és a kukoricanövény erjedéséhez nincs elegendő idő. Ha a siló megnyitása néhány nap vagy hét után történik meg, akkor a silófal stabilitása gyengébb lesz, tehát a fal gyorsabban romlik ahhoz képest, mint amikor elegendő idő telik el a megfelelő erjedéshez (legalább 7 hét). Egy németországi kísérletnek az volt a célja, hogy összehasonlítsák a 2 hét és a 7 hét után nyitott kukoricaszilázst.
A kísérlet során a biológiai adalékanyag három baktériumtörzset tartalmazott (heterofermentatív baktériumok keveréke): Lactobacillus diolivorans, Lactobacillus buchneri, Lactobacillus rhamnosus. Alkalmazott dózis: 1 g/1 liter/1 tonna zúzalék. A másik kezelés K-szorbát volt. Alkalmazott dózis: 400 g/1 liter víz/1 tonna zúzalék.
A L. buchneri heterofermentatív baktérium általában lassan szaporodó baktériumnak számít, ami miatt 2 hét után még nem mérhető az aerob stabilitásra gyakorolt hatása, de ebben a kísérletben már a 2 hetes nyitás után is 3 nappal növelte a biológiai adalékanyag az aerob stabilitást. A K-szorbátnak az alkoholtartalomra és az aerob stabilitásra gyakorolt kedvező hatása 2 és 7 hét után egyaránt mérhető volt.
Összefoglalva a kísérlet eredményeit, ha a kukoricaszilázs-depót 7 hétnél korábban kell megnyitni, érdemes heterofermentatív baktériumokat is vagy K-szorbátot használni a silófal stabilitásának javítása érdekében. A vizsgált adalékanyagok azonban normál idejű, 7 hét utáni nyitás mellett is mérhetően javították az aerob stabilitást (a silófal állapotát).
Dr. Orosz Szilvia, Koleszár Sándor, Gordon Marley
(A felhasznált irodalom a szerzőknél megtekinthető.)
