0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Agrár-csúcstalálkozó Berlinben

A hétvégén tartották a berlini Zöld Hét keretében az agrár-élelmezési világfórumot, melyet sokan azonosítanak annak csúcsrendezvényével, az utolsó napi agrárminiszter-találkozóval. Az idén az élelmiszerláncok szükségszerű átalakítása köré szerveződött a fórum.

2009 óta hagyomány, hogy a berlini Nemzetközi Zöld Hét (Internationale Grüne Woche, IGW) első hétvégéjén agrár-élelmezési világfórumot szervez a házigazda ország, Németország szakminisztériuma (BMEL).

A Global Forum for Food and Agriculture néven időközben közismertté vált szakpolitikai rendezvényre több ezer szakember hivatalos a világ minden szegletéből, és rendszerint a világ nagy élelmiszer-ellátási kérdései köré szerveződnek a konferenciák a rendezvény három napja alatt.

A legnagyobb sajtóvisszhangot az utolsó napi esemény, a nemzetközi agrárminiszter-találkozó szokta kapni, amelyen az utóbbi időszakban rendre nem kevesebb, mint 70-80 szakminisztert köszöntött a mindenkori német szövetségi agrárminiszter.

Az utóbbi két évben a pandémia miatt online tartották a világfórumot, nagy mérföldkő tehát, hogy 2023. január 19–21-én újra élőben jelenthettek meg a résztvevők Berlinben. Közel kétezer szakember képviselte gazdasági és a tudományos életet, a civil szervezeteket és a politikai döntéshozókat. Az esemény csúcsa most is az agrárminiszter-találkozó volt, 64 országból csaknem nyolcvan kollégáját köszönthette Cem Özdemir, Németország szövetségi agrárminisztere.

Az idei fórum témája az élelmiszerláncok átalakítása volt. Hogyan tehetjük válságállóvá az élelmezési rendszereket? Hogyan biztosíthatjuk, hogy tevékenységünkkel ne járuljunk hozzá a klímaváltozáshoz? Hogyan őrizhetjük meg a biológiai sokféleséget? Hogyan tudunk jobban együttműködni világszinten egy fenntartható élelmezési rendszer érdekében? Igen nagy vonalakban ezeket a kérdéseket járták körül a fórum résztvevői, illetve az agrárminiszterek.

Az agrárminiszter-találkozó végén szokás szerint közös kommünikét adott ki a 64 ország képviselője, amelyben 33 pontban rögzítették, mely területeken fogják közösen támogatni a koherens politikai döntéseket az élelmezési rendszerek fenntarthatóvá, válságállóvá tétele érdekében.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu