0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. szeptember 10.

Címke: tábor

Hagyományőrző gazdálkodás Nagytarcsán

A magyar kistermelői szektorban számos inspiráló történettel találkozhatunk, amelyek elhivatottságról, kitartásról és az inno­vációról is szólnak.

Önmaguk és az ország megismerése kétkeréken

Az Aktív Magyarország támogatásával 2017-ben létrehozott Vándortábor programok iskolás gyerekeknek kínálnak lehetőséget arra, hogy tartalmasan a természetben töltsék vakációjukat úgy, hogy közben megismerik hazánk élővilágát és jellegzetes tájait.

Nyugodtan küldhetjük táborba a gyereket, az étkezéssel nem lesz gond

A nyári szezonális ellenőrzés célterületei közül a nyári táborok sem maradtak ki. Az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek országosan 155, csaknem 6300 főt ellátó tábor étkeztetési tevékenységét ellenőrizték.

Közösség, erdőismeret, fenntarthatóság – ezek voltak az idei Erdei Vándortáborok kulcsszavai

Augusztus végén zárult az Országos Erdészeti Egyesület által koordinált Erdei Vándor Program. A tíz állami erdőgazdasággal partnerségben megvalósított kezdeményezés során a felső tagozatos és középiskolás diákok idén már 12 útvonalon járhatták be hazánk erdőit.

A Kis-Balaton Építő Tábor a természet szeretetére nevel

A környezeti nevelés szempontjából az állami erőfeszítés fontos, de önmagában kevés, szükség van a helyi szakemberek támogatására, a civilek és a szakma együttműködésére - mondta Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a Kis-Balaton Építő Tábor betekintőjén.

Sajtkóstoló teszt a nyári táborban

A Kistermelők Lapja szerzője, Szilágyi Szabina az istállótól az asztalig mutatta be a sajtkészítés folyamatát a Csongrád-Csanád megyei Nagymágocson rendezett Erzsébet-táborban.

Fakó Falva – tanya szolgáltatásokkal

Ráckeve közelében, az Ürgehegytől nem messze áll egy tanya, ami néhány éve Fakó Falva néven éledt újjá. Suplicz Anna és Gazsó Dániel álmodtak ide egy hagyományőrző birodalmat. A tanya érdekessége, hogy a megszokottól eltérően itt nem a termelés, hanem a szolgáltatás a jellemző.