0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

2,5 milliárdból épít trágyafeldolgozót a Baromfi-Coop

Évi 60 ezer tonna baromfitrágyát dolgoz majd fel az a szervesanyag-kezelő központ, amit a baromfitenyésztéssel foglalkozó Baromfi-Coop Kft. hoz létre 2,52 milliárd forint értékben - jelentette be Bárány László, a társaság ügyvezető igazgatója Baktalórántházán. A kapacitás később 100 ezer tonnásra bővíthető, amire szükség is lesz, a Master Good 2020-ig húsz új baromfitelepet akar létesíteni.

Bárány László elmondta, a kutatás-fejlesztési projekt során olyan környezetkímélő eljárást, illetve gépesítést alkalmaznak, amely ipari méretekben teszi lehetővé a mélyalmos baromfi istálló trágyák feldolgozását és sterilizációját, az így kapott fermentátumot (trágya pelletet) pedig szerves tápanyagként értékesítik és újra a talajba juttatják.

Az új üzem körülbelül 75 millió csirke- és tyúkállomány éves baromfitrágya-termelését fogja kezelni, a kapacitás a későbbiekben évi 100 ezer tonnára is bővíthető. A beruházással mintegy 15 új munkahely jön létre a Baromfi-Coop Kft. telephelyein.

Az ügyvezető-tulajdonos megjegyezte, a cégcsoportnak jelenleg is van egy kisebb fermentáló telepe, ez azonban a tenyésztésből kikerülő szervestrágya-mennyiség egyharmadát tudja csak feldolgozni.

A beruházásra az intenzív fejlesztések miatt van szükség, a Master Good ugyanis 2020-ig húsz új baromfitelepet szeretne felépíteni – tette hozzá Bárány László.

Az új üzem – amelybe a jelenlegi legkorszerűbb műszaki és biotechnológiai géprendszert telepítik majd – Nyírjákó külterületén, a kft. tulajdonában lévő fermentációs üzem mellett, zöldmezős beruházás keretében épül meg. A projekt további elemei, a kutatási és diagnosztikai laboratórium és műszerpark létesítése a projektbe konzorciumi tagként bevont Debreceni Egyetemen, valamint a Baromfi-Coop nyírkércsi központjában valósul meg.

A gépi és technológiai rendszerek fejlesztését egy másik partner, a Multimix Kft. végzi részben saját telephelyén, részben a zöldmezős beruházás helyszínén, a kis- és középparcellás, nagyüzemi tápanyag-felhasználási kísérleteket pedig a Timac AGRO Hungária Kft., valamint a Debreceni Egyetem kísérleti tangazdasága végzi több helyszínen.

A szervesanyag-kezelő központot a Széchenyi 2020 program keretében, 1,63 milliárd forintos hazai és uniós támogatással építik meg.

Bárány László a tájékoztatón megjegyezte, a tervek szerint az új üzem mellett egy, a vágóhidakról kikerülő melléktermékeket hasznosító feldolgozó üzemet is felépít jövőre a cégcsoport.

A nyilvános cégadatok szerint a Baromfi-Coop Kft. nettó árbevétele a 2015-ös 45,3 milliárd forintról 54,5 milliárd forintra nőtt 2016-ban. Adózott eredménye a három évvel ezelőtti 2,7 milliárd forinthoz képest 2,5 milliárd forintra csökkent 2016-ban.

Forrás: MTI-Eco