Back to top

Stratégiai megállapodás a Nemzeti Ménesbirtok és a Szent István Egyetem között

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. a Szent István Egyetemmel, a felsőoktatási intézmény gödöllői székhelyén.

A mezőhegyesi Ménesbirtok kiemelt oktatási, kutatási és fejlesztési bázisként kapcsolódik be az Egyetem rendszerébe, melynek célja egyrészt a hazai és nemzetközi képzés és kutatás általános jellegű támogatása, másrészt, hogy az agrár- és környezetgazdálkodás területén erősödjön a szakpolitikai döntési folyamatok szakmai-tudományos megalapozottsága.

Az együttműködési megállapodást Pap István, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. vezérigazgatója, Dr. Tőzsér János, a Szent István Egyetem (SZIE) rektora és Magyar Ferenc, a SZIE kancellárja látta el kézjegyével.

Dr. Tőzsér János rektor az ünnepélyes aláíráson elmondta, a Szent István Egyetem magas színvonalú szellemi, szakmai és tudományos háttere lehetővé teszi, hogy a hallgatók naprakész elméleti tudással gazdagodjanak, melyhez a gyakorlati tapasztalatszerzési lehetőséget a Ménesbirtok biztosítja –

többek között szántóterületek monitorozásához, az agrotechnikai kezelés hatásainak értékeléséhez, az innovatív takarmány-előállítás elősegítéséhez, valamint az állati termék előállítás fejlesztéséhez.

Fontosnak tartom, hogy a fiatalok visszataláljanak az agrár-felsőoktatáshoz, megismerjék az agrár- és vidékfejlesztési szakmák szépségeit – mondta a rektor.

Pap István vezérigazgató beszédében hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.  Magyarország és Európa egyik legöregebb és legnagyobb állami tulajdonú mezőgazdasági nagyüzemeinek egyike. A Ménesbirtok az elmúlt 2 évszázadban meghatározója volt nemcsak hazánk, hanem a Kárpát-medence és Európa mezőgazdaságának, lótenyésztésének, állattenyésztésének, növénytermesztésének és a feldolgozóipar különböző területein.

Jelenleg a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. 10 000 ha földterületen gazdálkodik, mintegy 500 munkavállalót foglalkoztat, 1100 tejelő tehenet és 400 lovat tart.

A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. a törvényben foglalt oktatási tevékenységet részben a Szakközépiskola átvételével részben a felsőoktatási intézmények, jelesül a Szent István Egyetemmel történő stratégiai együttműködés kialakításával kívánja megvalósítani.

Magyar Ferenc kancellár kiemelte:

Folyamatosan keressük azokat a képzési, továbbképzési formákat, kereteket, amelyek már az egyetemi évek alatt lehetővé teszik a jövő szakembereinek a gyakorlati tudás megszerzését.

A Ménesbirtokkal való együttműködés fokozhatja a Szent István Egyetem különböző szintű képzési és kutatóhálózati tevékenységének hatékonyságát.

Az együttműködés keretében duális és kooperatív képzések indulnak, illetve a hallgatók bekapcsolódhatnak a Ménesbirtok pályaorientációs programjaiba is.

Emellett szakdolgozati és diplomadolgozati témák közösen kerülnek meghirdetésre, illetve a dolgozatokat közösen is menedzselik majd a felek. A kutatás-fejlesztés területén is jelentős eredmények várhatók, hiszen közös pályázati és kutatási programok indulnak.

Az együttműködési megállapodás kiterjed arra is, hogy a felek hamarosan egy közös programot indítanak – a mezőgazdasági szántóterületek kezelését érintő hosszú távú monitorozása érdekében.

Forrás: 
Szent István Egyetem

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Hallotta már a gyökerek növekedését?

A gyökerek növekedését meg lehet hallani, sőt, a talajban élő giliszták mozgását is. Az ETH Zürich és a Francia Nemzeti Mezőgazdasági Kutatóintézet egy új módszerrel állt elő a talajok vizsgálatához.

Gesztenye és aszalt szilva

A gesztenyére keresleti piac van, az árak folyamatosan emelkednek, érdemes termelni - hangzott el a Pölöskén tartott aszalt szilva és gesztenye szakmai napon. Gesztenyéből jelenleg mintegy 300-400 hektárnyi területen körülbelül 1000 tonna terem az országban.

Testünk őrei, a bioflavonoidok a fiatalság titkát rejtik

A citrusfélékben is megtalálható bioflavonoidok nemcsak a gyümölcsök és fűszerek ízét adják, de sejtjeink felett is őrködnek. Antioxidáns hatásuk pedig segít megőrizni a bőr fiatalságát.

Divatszakmává vált a borászat

A felsőoktatásban szerzett tapasztalatok szerint a hallgatók 10-20 százaléka érkezik szőlész-borász gazdálkodói háttérből. Ők nem a család nyomására, vagy csak találomból jelentkeznek az egyetemre, hanem tudatosan készülnek a borász pályára.

Árulkodó méhek

Méheket több évtizede használnak környezeti terhelések megfigyelésére. A Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának kutatói, ipari partnerek bevonásával 2015-ben kezdtek méhcsaládokra alapozott biomonitoring rendszer fejlesztésébe. Eddigi tapasztalataikat konferencia keretében számoltak be.

Virtuóz módon költöttek el kétszázmilliót az egyetemisták

Az egy hónapos selejtező után végre elérkezett az Agrovirtus döntője: az agrárhallgatókból álló nyolc csapatnak négy órája volt virtuális gazdaságuk fejlesztéseinek tökéletesítésére. A versengést szakmai programokkal színesítették a szervezők.

Elkutyásodott macskák: mit értenek belőlünk?

Az ELTE Etológia Tanszék kutatói az Intelligence folyóiratban megjelent tanulmányukban azt állítják, hogy a gyűjtőnéven „mutatásnak” nevezett emberi gesztusokat nem csak a kutyák értik.

Mitől függ a nyulak születési súlya? I.

A szopós-, a növendék-, sőt még a kifejlett nyulak termelésének alakulásában is kisebb vagy nagyobb szerepe van az anyai hatásnak, mivel a magzatok tápláltsága egy hónapon, a szopósnyulaké 3 héten keresztül kizárólag az anyjuktól függ. Bár elválasztás után a vágónyulak növekedését már saját képességük határozza meg, ennek ellenére esetenként mégis kimutatható a korai életszakasz hatása.

A mérgezett méhek antiszociálisak lesznek

A méhek szociális viselkedése nagyon fontos az életmódjuk szempontjából: akár táplálkoznak, élelmet gyűjtenek, az utódaikat nevelik vagy éppen a fészküket hűtik, fűtik, építik és javítják, a kolónia minden feladatot egy egységként végez.

Vállalatirányítási tanácsokkal is segíti tagjait a NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által elindított „Együtt az élelmiszeriparért” konferenciasorozat a „Vállalatirányítási új irányelvek” témával folytatódik, 2018. november 20-án. A programsorozat célja, hogy minél több élelmiszeripari tevékenységhez kapcsolódó területen szolgáljon hasznos információkkal a kamarai tagoknak.