A felsőoktatási ranglistán továbbra is legnépszerűbb a Szent István Egyetem Kertészettudományi Kara. „Éppen ezért a legnevesebb borászok a Villányi útra irányítják az utódaikat” – hangsúlyozta Nyitrainé dr. Sárdy Diána tanszékvezető egyetemi docens, a SZIE Kertészettudományi Karának dékánja, aki közel két évtizede mosolyog vissza a katedráról, s teszi frissé és élővé a gyakorlati órákat. A szakember kiemelte,
A szakember véleménye szerint nem könnyű a mai piacgazdasági körülmények között a legjobb szürkeállományt az egyetemen tartani vagy ide csábítani. A versenyképes fizetés még ma is csak álom, éppen ezért meg kell keresni azokat a forrásokat – pályázatokat, projekteket –, amelyek révén a fiatal oktatók is megtalálják a számításukat. Ilyen például a Nemzeti Borkincstár Program, amely a Tolcsván található, a világon egyedülálló muzeális borkészlet finomanalitikai vizsgálatát tűzte zászlajára, ehhez hasonlót korábban még sehol sem folytattak. Az értékmegőrzési folyamatot végigkísérik kutatási, oktatási és fejlesztési tevékenységek – a vizsgálatokat a Szent István Egyetem Kertészettudományi Kar Borászati Tanszéke végzi –, amelyen keresztül lehetőséget biztosíthatnak dolgozóik megélhetéséhez. Az évekkel ezelőtt létrejött Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalnál szintén nyitott ajtókat döngethetnek a fiatal értelmiségiek.
Ugyanakkor kormányzati szándék kellene arra nézve is, hogy ne lehessen elaprózni a felsőoktatást. Ha innovációs kutatásokkal megerősítve fejleszteni szeretnék a felsőoktatást, ahhoz beruházásokra van szükség, az erre fordítható források pedig végesek. „Ma a költségeink 90 százaléka a bérekre megy el” – jelezte a dékán, hogy a fejlesztésre kevés összeg jut.
„Fontos megjegyezni, hogy a felsőfokú képzés is gyakorlatorientált, ugyanakkor nem szabad összetéveszteni például a technikusival”
– mutatott rá, hogy középiskolában azt tanulják meg, hogy milyen feladatokat kell a hétköznapokban elvégezni, az egyetemen pedig azt, hogy mindezt miért és mikor teszik, azaz a mérnöknek az összefüggéseket kell látnia. A borászatban talán nem a fejtőcső a legfontosabb eszköz, de tudni kell, hogy mire és hogyan használjuk. Végső soron ezért elengedhetetlen a felsőoktatásban, hogy nagyobb szerepet kapjon a gyakorlati oktatás.
„Blokkosított képzésben gondolkodunk, amihez a koncepciót most készítjük el” – vázolta a terveket Sárdy Diána.
A szőlész-borász hallgató szüreti időben, azaz október végéig be se jöjjön az egyetemre, ezt követné az iskolapadi blokk decemberig, amit a vizsgaidőszak zárna. Márciustól viszont újra ki lehet menni a szőlőbe.
Ehhez kell igazítani az órarendet, s biztosítani a gyakorlati helyeket. Így a hallgatók megértik, mit is jelent a gyakorlatban dolgozni, életszerűbb lesz a megszerzett ismeret.
Tapasztalataik szerint a borászati üzemek fogadókészsége erősen változó.
Vannak, akik igénylik, mások inkább tehernek érzik a diákokkal való foglalkozást.
„Sajnos nem minden alkalommal találkozik a kereslet és a kínálat” – utalt rá, hogy egyszer a hallgatók kérik a segítségét, hogy elhelyezkednének a szakmában, majd eltelik néhány hét, s a gyakorlat irányából érkezik az igény. Pedig a duális képzéssel élve a borászatok kinevelhetnék a saját szakembereiket. Ami gondot jelent, hogy a legtöbb végzett hallgató Budapesten akar borászkodni, ami nem könnyű feladat. Néhány nagyobb pincészet ugyan működik a fővárosban és környékén, de ne felejtsük el, ez a szakma vidékorientált.
A Kertészettudományi Karon a duális képzéshez igazodva a tanítás struktúráját át kell alakítani. Érdekes, hogy a kertészoktatásban erre a képzési formára nem fogalmazódott meg igény. Miközben jó kapcsolatokat ápolnak az ágazat szereplőivel, megkeresve a nagyobb szőlész-borász cégeket, gyakorta érdektelenséget tapasztaltak. „A duális képzés azokon a szakterületeken valósítható meg, ahol az ezzel járó költségeket biztosítani tudják a nagy multicégek” – utalt a gépészek szerencsés helyzetére a dékán. Az ágazatban a nagyüzemek számának csökkenésével vákuum keletkezett, a családi gazdaságok pedig nem bírják el az ezzel járó terheket.
Néhányan úgy vélik, a nagy múltú kertészeti képzés számára Budapest XI. kerületében szűk a hely, a Kertészettudományi Kar fizikailag is beszorult a fővárosi lakókörnyezetbe. A Soós István Borászati és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskolával kötött együttműködésük révén lehetőségük nyílt arra, hogy a budafoki, illetve a szigetcsépi tangazdaságba járjanak az egyetem hallgatói.
„Elképzelésünk szerint csoportokat alakítva kapnának néhány sort, ahol a szőlőtermesztés teljes gyakorlatát elsajátíthatják”
– fogalmazta meg elvárásait –, ezután bort is készíthetnek a termésükből. Szeretnének több szakmai kirándulást szervezni, aminek gátat a költségek szabnak. A hallgatókat csak 80 kilométeres körzeten belül lehet utaztatni, mivel nincsen többre fedezet. „S, akkor mi lesz Egerrel vagy Tokajjal?” – tette fel a költői kérdést a szakember, hiszen az oktatási törvény tartalmazza, a hallgató nem kötelezhető, hogy fizessen az előírt szakmai gyakorlatért. Lehetőségként marad a fakultatív tanulmányi szemlének álcázott szakmai út, amit viszont nem lehet az órarendbe beilleszteni. Ezen is változtatni kell, hiszen úgy tűnik, felsőbb szinten nem veszik figyelembe az ágazat sajátosságait.
Ráadásul a budafoki szakiskolából is azt a hírt kapták, hogy csökken a hallgatói létszámuk, kevesebben szeretnék a szakmát középszinten elsajátítani. Mindez abba az irányba hat, hogy az elméleti tudás megszerzése mellett a felsőoktatás még inkább gyakorlatirányultságú legyen.
A hazai környezet megismerése mellett az egyetemen fontosnak tartják a határon túli kapcsolatok építését, a külföldi tanulmányokat, hogy a hallgatók nemzetközi kitekintéssel rendelkezzenek a szakmában. Mindez nemcsak tudást, de szemléletmódot is ad.
A közelmúltban egy görög egyetemmel vették fel a kapcsolatot. A németországi Geisenheimbe szinte hazajárnak, s közös pályázati munkában gondolkodnak. Hallgatói és oktatói mobilitás keretein belül lehet velük együttműködni.
„A geisenheimi egyetemen beültem egy borászati előadást meghallgatni, ám hasonló információkat adtak át, mint mi” – mondta, rámutatva azonban, hogy mindezt sokkal életszerűbben, amiből az SZIE oktatóinak is tanulniuk kellene.
Franciaország, Portugália, Spanyolország egyaránt szerepel a kapcsolati listán. Ugyanakkor továbbra is nagyon fontosnak tartják a – hosszú távra tervezett –Vintage nemzetközi szőlész-borász képzést. A közeljövő legfontosabb változása, hogy az angol és francia nyelv helyett 2021-től kizárólag angolul oktatnak. A szakember megjegyezte, a Vintage-ben nehéz a közös hangot megtalálni, mert a részvételnek nem feltétele a szakirányú előképzettség.
A borászat divatszakmává vált, ám nehezményezi, hogy a konjunktúra ellenére több helyen is oktatják. Sárdy Diána véleménye szerint azok a hallgatók, akik másik intézménybe jelentkeznek, elsősorban nem a SZIE-től viszik el a helyeket. Sárdy Diána a csökkenő tendenciát jellemzőnek tartja az agrárképzésben. Véleménye szerint ez annak is köszönhető, hogy 2016 óta zajlik a SZIE kontra Budai Campus gerjesztette bizonytalanság. „Még ma is többen megkérdezik, költözünk, nem költözünk, pedig a közeljövőben a mai helyzetünket tekintve nem lesz változás” – ígérte a dékán.
Sokakban felmerül, mennyire sikerült a korábban önálló szőlészeti és borászati oktatást összesimítani. Hosszú évek munkájának köszönhetően a szőlész-borász képzést a Szőlészeti Tanszékkel közösen végzi a Borászati Tanszék. Folyamatos egyeztetés zajlik a két tanszék között, csak szervezetileg válnak el egymástól az egységek.
„A mai Kertészettudományi Karon régen is folyt szőlészeti oktatás, ami mellé kis borász ismeretet is tettek” – magyarázta, ám a Borászati Tanszék soha nem képzett szőlészeket. Mindeközben a szakma igényelte a komplex ismeretek átadását.
Elindult a konszolidációs folyamat, a két tudományágat nem lehet elválasztani egymástól, ráadásul a gyakorlat is megköveteli az együttműködést.
„Novembertől elindul a levelezőknél a szőlész-borász MSc képzés, míg a nappalisok februárban kezdenek” – hangsúlyozta, hogy bár azt gondolták, ez az oktatási forma majd kioltja a szőlészetet és a borászatot, a tapasztalatok szerint mindkét hagyományos képzési formára van igény.
A magyar hallgató ugyanazokat az ismereteket sajátítja el, mint határon túli társa. A legnagyobb különbség a rendelkezésre álló infrastruktúrában van. Ugyanakkor az oktatói szemléleten is változtatni kell. Fontos az előadás módja, stílusa, gyakorlatiasabb órákat lehetne tartani.
Azzal, hogy beindul a szőlész-borász MSc képzés, az alapokra kell nagyobb hangsúlyt helyezni. A BSc esetében a gyakorlati tudás kerül előtérbe, míg e felett jobban figyelnek a szofisztikáltabb ismeretek átadására.
Az egyetemi oktatótól elvárás, hogy ne csak olvassa a szakirodalmat, hanem kutasson. „Ha nincsen saját kutatási eredménye, nehéz a hallgatók előtt hitelesnek lenni”, – csak akkor nyerheti el az elismerést a diákok körében, ha maga is tisztában van a gyakorlattal, a legfrissebb eredményekkel. Éppen ezért biztatja a tanszéki fiatalokat a többlettudás megszerzésére, s ebben a folyamatban fontos számukra a megfelelő motiváció.
Sárdy Diána büszke, hogy az egyetemről kikerülő diákok megállják a helyüket, sikeres, komoly karriert futnak be. Bár túltermelés van szakemberből, 20-30 százalékuk a szakmában helyezkedik el. Emellett jó részük kapcsolódik az ágazathoz, kereskedők lesznek, miközben ott vannak a pályaelhagyók is. Évente országos szinten legfeljebb harminc végzős találja meg a helyét az ágazatban.
