Az eset kapcsán a szerzők áttekintik a liliomfélék által előidézett mérgezéseket, ill. az akut tubularis necrosis kórtanát.
A macskák leggyakoribb mérgezéseit, a kutyák számára kifejlesztett, ám helytelenül (nem ajánlottan) macskákon alkalmazott permetrin hatóanyag-tartalmú rovarölő szerek, az egyes nemszteroid gyulladáscsökkentők (paracetamol, acetaminofen), az etilén-glikol-tartalmú fagyálló hűtőfolyadék, továbbá a véralvadásgátló (anticoagulans) rodenticidek okozzák (5). Emellett azonban előfordulhatnak mérgezések egyes növényfajok elfogyasztásának következtében is. A macskafélék rendkívül érzékenyek a Liliomfélék (Liliaceae) által termelt méreganyagokra (2, 3, 6).
A liliomfélékhez kertekben, vágott virág formájában lakásban is hozzáférhetnek az állatok. Számos fajuk és hibridjük ismert, pl. fehér liliom (Lilium candidum), tűzliliom (Lilium bulbiferum), királyliliom (Lilium regale) stb. Mind a virágok, mind a levelek kifejezetten mérgezőek elsősorban nephrotoxicus anyagtartalmuk miatt. Irodalmi adatok alapján macskákban egy-két levél vagy egy teljes virág elfogyasztása végzetes kimenetelű mérgezéshez vezethet, amelynek elsődleges célszerve a vese (2, 3, 6). Az állatok a (kritikus mennyiségű) növényi részek elfogyasztását követően, heveny veseelégtelenség következtében 3–5 napon belül elpusztulnak (7). A mortalitás 50–100% is lehet, függően a kialakuló veseelégtelenség súlyosságától és az alkalmazott tüneti terápia sikerétől (1). A magas mortalitási arány akkor jellemző, ha a kezelés nem kezdődik meg az anuriás, heveny veseelégtelenség kialakulásának kezdete előtt, ami a növény elfogyasztását követő 18–24 órában jelentkezik (1, 7).
Anyag és módszer
Az Állatorvos-tudományi Kar Belgyógyászati Klinikáján került vizsgálatra az a 8 hónapos, nőstény európai rövid szőrű, kizárólag lakásban tartott macska, amely két nappal korábban szétrágott és elfogyasztott egy, a lakásban dísznövényként tartott, a tulajdonos által be nem azonosított fajú liliomot. Az állat a behozatalt megelőzően bágyadt volt, nem evett, elbújt a lakásban, többször hányt. A klinikai vizsgálat során a közepesen fejlett, átlagos kondícióban lévő macskában jó általános állapot (pulzusszám, pupilla, légzés) mellett, tompultságot és hypothermiát (35 °C) állapítottunk meg. A hasüreg tapintásakor a vesék duzzanata, fájdalmassága volt tapasztalható. A húgyhólyagban minimális tartalom volt. A kórházi felvételt követően elvégzett kiegészítő laboratóriumi vérvizsgálat során, a hepatopathia megítélésében szerepet játszó enzim emelkedett volt: így az ALT (alaninamino-transzferáz) értékeket: 161 U/I (referencia: <60 U/I), továbbá rendkívül magas veseparamétereket állapítottunk meg: karbamid 121,5 mmol/l (referencia: 5,0–11,0 mmol/l), kreatinin: 2358 μmol/l (referencia: 50–160 μmol/l).
A vesék ultrahangos vizsgálata során diffúzan, fokozott echogenitású, megszélesbedett kéregállományt lehetett megfigyelni (1. ábra). A húgyhólyag üres volt, vizeletet nem tartalmazott. A klinikai vizsgálat, valamint az elvégzett kiegészítő vizsgálatok eredményei alapján súlyos fokú, akut veseelégtelenséget állapítottunk meg. A kilátástalan kórjóslatra való tekintettel, a tulajdonossal való megbeszélés után, az állatot véglegesen elaltatattuk.
A kórtani vizsgálatra a SZIE-ÁOTK Kórbonctani és Igazságügyi Állatorvostani Tanszékén került sor. A tetem boncolása során mintákat vettünk, kórszövettani vizsgálat céljából a vesékből és a májból. A mintákat szobahőmérsékleten, 24 órán át, 8%-os pufferolt (PBS, pH 7,0) formaldehid-oldatban konzerváltuk. A fixálást a szövet-előkészítés és a paraffinos beágyazás követte. A paraffinos blokkokból 3–4 μm vastagságú metszeteket készítettünk, amelyeket hemalaunnal és eozinnal festettünk meg, ill. PAS-reakciót alkalmaztunk.
Eredmények
A vesék kórszövettani vizsgálata során a proximalis tubulusok 90–95%-ára kiterjedő, heveny tubulushámsejt-elhalás (akut tubularis necrosis) jeleit észleltük. Az elvezetőcsatornácskák hámsejtjeiben a sejtmagok feloldódását (karyolysist), a citoplazma állományának fokozott piros elszíneződését (hypereosinophiliáját), továbbá a sejtek feloldódását (cellulolysist) és (a PAS pozitív ép, megtartott) alaphártyáról történő leválását, fragmentálódását, a tubulusok lumenébe való összecsapódását tapasztaltuk (2., 3. és 4. ábra). A distalis tubulusok 60–65%-ában észleltünk hasonló elváltozást, multifokális dystrophiás elmeszesedés jeleivel (5. ábra). Mind a proximalis, mind a distalis, ép elvezetőcsatornácskákban mérsékelt dilatatio jeleit, és a tubulushámsejtek ellapulását (cellularis allomorphia, dysmorphia jeleit) tapasztaltuk. A glomerulusokban, a vese kötőszöveti állományában és az interstitialis vérereiben nem figyeltünk meg sem degeneratív, sem gyulladásos elváltozásokat. A tubulusok alaphártyájában nem tapasztaltunk az ischaemiás veseelváltozásokra jellemző, mikroszkopikus fragmentációt, folytonossági hiányokat (tubulorrhexis vagy tubulorrhecticus necrosis jeleit) (6. ábra).
A máj kórszövettani vizsgálata során az ép portalis képletek és a sinusoidrendszer megtartottsága mellett a májsejteknek diffúz, vakuolás elfajulását tapasztaltuk, multifokálisan hepatocytaelhalás jeleivel, reaktív gyulladásos elváltozások jelei nélkül (7. ábra).
Megvitatás
A kliniko-patológiai vizsgálatok eredménye szerint a heveny veseelégtelenség kiváltó oka az akut tubularis necrosis (ATN) volt, amelynek során a vesetubulusok hámsejtjei kiterjedten elhaltak.
Az ATN leggyakoribb okai a vesét érintő ischaemia (ischaemiás ATN), valamint a különböző nephrotoxikus anyagok által előidézett mérgezés (nephrotoxikus ATN). Ezen túlmenően kialakulhat ATN súlyos fokú, heveny tubulointerstitialis gyulladás, disszeminált intravascularis coagulopathia (DIC), továbbá az elvezető húgyutak teljes elzáródása esetén is (4).
Az ischaemiás ATN általában hosszabb ideig fennálló keringési elégtelenség (sokk) következménye, amelynek során valamennyi corticalis veseképlet károsodik, bár elsősorban a tubulushámsejtek pusztulnak el, szegmentális jelleggel a proximalis, ill. a distalis kanyarulatos csatornákban. Jellemző még az ischaemiás tubulonephrosis ezen formájára a tubulusok alaphártyájának egyidejű károsodása is. Ebbe a csoportba tartozik a különböző haemoglobin- és myoglobinuriával járó kórképek során megfigyelt ATN is.
A toxikus jellegű ATN során a tubulushámsejt-pusztulás kiterjedt a proximalis kanyarulatos csatornák szinte teljes hosszára, az alaphártya azonban ép marad. Ez a legfontosabb morfológiai különbség a két típus között, ez utóbbi esetben, amennyiben az állat túléli a szöveti károsodást az épen megmaradt alaphártya mentén lehetőség van a tubulushám regenerációjára (újraépítődésére).
A nephrotoxinok hatását fokozza az az élettani sajátosság, miszerint a systole során a szívből a vérerekbe pumpált vér mennyiségének kb. 20–25%-a vesékbe kerül, ami segíti a méreganyagok vesékbe történő koncentrálódását, ill. ezt fokozza, ha az adott toxin(ok) a vesehámsejtekben metabolizálódnak. Egyes nephrotoxinok, közvetlen tubulushám-károsító hatásuk mellett, egyúttal képesek helyi vasoconstrictiót is előidézni, fokozni a vesekárosító hatást (nephrotoxin asszociált ischaemia).
A Liliomfélék esetében a vesekárosodásért felelős anyagokat (alkaloidokat, azok sóit, illóolajokat), egyéb molekulákat még nem azonosították, de egy átfogó vizsgálatban megállapították, hogy a toxikus anyagok ezen növényi részekből (virágból, levélből) vizes extrakcióval kinyerhetőek. Ezzel a vizes oldattal a mérgezést kísérletesen elő tudták idézni. Ezen túlmenően megállapították, hogy a virágokból készült vizes kivonat toxicitása nagyobb, mint a levelekből készítetteké. Miután a mai napig nem sikerült a toxikus anyagot azonosítani, így nincs lehetőség hatékony diagnosztikai, valamint további terápiás lépések kidolgozására a Liliomfélékkel történő mérgezések gyógykezelése érdekében. A korábbi esetismertetések szerint, ha a vesekárosodott állat gyógykezelése nem indul meg az oligoanuriával járó heveny veseelégtelenség kezdete előtt, ami a növény elfogyasztását követő 18–24 órában jelentkezik, akkor nagy mortalitási arány várható. A gyógykezelés hánytató gyógyszerek alkalmazását, a gyomor–bél csatornába került méreganyag megkötésére képes gyógyszerek adását és egyúttal infúziós folyadékterápiát jelent a heveny veseelégtelenség kezelési protokolljának megfelelően (1, 7).
IRODALOM
1. Gulledge, L. – Boos, D. – Wachsstock, R.: Acute renal failure in a
cat secondary to Tiger lily (Lilium tigrinum) toxicity. Feline Pract.,
1997. 25. 38–39.
2. Hadley, R. M. – Richardson, J. A. – Gwaltney-Brant, S. M.: A
retrospective study of daylily toxicosis in six cats. Vet. Hum.
Toxicol., 2003. 45. 38–39.
3. Langston, C. E.: Acute renal failure caused by lily ingestion in six
cats. J. Am. Vet. Med. Assoc., 2002. 220. 49–52.
4. Maxie, M. G. – Newman, S. J.: Urinary system. In: Maxie, M. G.
(ed.): Jubb, Kennedy and Palmer’s Pathology of Domestic Animals.
Saunders–Elsevier. Philadelphia, 2007.
5. Merola, V. – Dunayer, E.: Toxicology Brief: The 10 most common
toxicoses in cats.
http://veterinarymedicine.dvm360.com/vetmed/article/articleDetail.jsp?id=334605
6. Rumbeiha, W. K. – Francis, J. A. et al.: A comprehensive study of
Easter lily poisoning in cats. J. Vet. Diagn. Invest., 2004. 16. 527–
541.
7. Volmer, P. A.: Easter lily toxicosis in cats. Vet. Med., 1999. 94.
331–332.
