A kiindulási anyagot a MTA Vácrátóti Botanikus kertjéből kaptam. Az eddigi tapasztalatok alapján faiskolai termesztésre a T. insularist javaslom, elsősorban a T. cordata mellett. Gyorsabban nő, mint a T. cordata, jó törzsnevelő, leveleit a cerkospórás levélfoltosodás (Cerospora microsora) alig, vagy egyáltalán nem fertőzi. Virágzata nagyobb, és egy virágzatban több virág fejlődik, mint a T. cordata-nál. Erősen illatos, később virágzik, mint a T. cordata. A kislevelű hársra eredményesen szemezhető, vagy oltható. Csemete korában azonban fokozott vadvédelmet igényel.
Közterületi értékelése természetesen csak a termesztésbe vonás után lehetséges. Ha mértékadó magtermés áll majd rendelkezésünkre itthon, akkor további szelekcióra is lehetőség nyílik.
A jövőben még vizsgálandó, hogy milyen a nektártermelése, hiszen a későbbi virágzás miatt ez nagyon fontos lehet. Vizsgálni kell, hogy a virága alkalmas-e teának.
Idén augusztusban korlátozott mennyiségben szemet tudok küldeni az érdeklődőknek.
Dr. Józsa Miklós
Az ullung hárs
Az ullung hárs (Tilia insularis Nakai) termesztésben mutatós, kisebb vagy közepes méretű fa, nem haladja meg a 1215 méteres magasságot, de eredeti termőhelyén eléri a 3540 métert. A legnagyobb termetű ázsiai hárs.
Kérge világosszürke, hajtásai kezdetben enyhén molyhosak. Levelei széles tojásdadok, legföljebb 10 cm hosszúak, szívesek, hirtelen kihegyezettek. Színük fénytelen zöld, a fonáki érzugokban látható fehéres szőrcsomókat kivéve kopaszok. Szabálytalanul fűrészeltek, a külső éleken ritkán fogazottak. A legkésőbb virágzó hársak egyike, június végén-júliusban hosszú ideig nyitja feltűnő, rendkívül látványos, bókoló virágait. Egy-egy virágzatban 2030, nem ritkán akár 4050 virág is nyílhat, ez egyedülálló tulajdonsága. A virágok átmérője körülbelül 1 cm. Erőteljes, fűszeresen édes illatú virágai kitűnő mézelők.
A tudomány számára Ernest Wilson híres botanikus fedezte föl 1919ben, és a Harward Egyetem Bostonban lévő Arnold Arborétumába telepítette.
Koreai endemikus (bennszülött) növény, kizárólag a Japántengerben, a félszigettől keletre fekvő, alig több mint 70 km2 nagyságú Ullung-szigeten (Ulleungdo) él.
Mind a gyűjteményekben, mind a természetben ritka faj. Közeli és hasonló rokonai a japán hárs (Tilia japonica), az amuri hárs (Tilia amurensis) és a kislevelű hárs (Tilia cordata).
Teljesen télálló, jó vízáteresztő, tápdús talajokat, napos fekvést kedvel, az erős szeleket nem szereti, kedvező őszön lombja szép élénk mustársárgára színeződik.
Kósa Géza