0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. február 11.

Gazdászverseny

A házigazdák győzelmével végződött az országos agrár-felsőoktatási intézmények gazdászversenye, amit – TÁMOP pályázati segítséggel – már harmadik alkalommal rendeztek meg az állattenyésztési napok keretein belül. A versenyt az akkreditált állattenyés...

A verseny során a szakmai alapismeretek mellett a szakmai hagyományok és a képzés tradícióinak ismerete legalább olyan fontos volt a sikerhez, mint az ügyesség. A verseny első részében a háromfős csapatoknak feladatlapok megoldásával kellett számot adniuk tudásukról az általános állattenyésztés, a genetika, a szarvasmarha-, sertés-, baromfi- és juhtenyésztés, a takarmányozástan és a gyepgazdálkodás témakörein belül. A kérdések egy részét kifejezetten erre az alkalomra állították össze a szakma prominens személyiségei, egy rögtönzött kiállításnak köszönhetően pedig a gazdálkodás régi eszközeinek felismerésében is összemérhették tudásukat a gazdászhallgatók.

Az elmélet után került sor a gyakorlati feladatok megoldására a Kaposvári Állattenyésztési napok közönségprogramjának részeként a Pannon Lovasakadémia fedeles lovardájában, ahová a csapatok lovasfogatokon vonultak be. A gyorsaság és az ügyesség mellett itt nem ártott, ha a hallgatók el tudtak énekelni egy gazdásznótát, ha a lehető leghamarabb megtalálták a szalmába elrejtett csikókantár részeit és azt össze is tudták szerelni, ha jó somogyi betyár módjára értettek a karikás ostor kezeléséhez, és felismerték a különböző baromfifajok tojásait is. A közönség a talicskán tolt „részeg juhász“, illetve a „csirkefogók“ elnevezésű feladványokat értékelte a legnagyobb tapssal, ahol időre és szakszerűen kellett a falkából kifogni és körmöléshez megültetni a birkát – miközben a csapattárs a birka korát határozta meg –, illetve kellő ügyességgel és értékes pontokért kellett megfogni a szabadon engedett gyöngytyúkokat.

Szoros versenyben és sportszerű küzdelemben az első helyet – és az ezzel járó aranyszínre festett vasvillát – a Kaposvári Egyetem, míg az ezüst-, illetve bronz-vasvillát a Szent István Egyetem, illetve a Nyugat-Magyarországi Egyetem hallgatóinak csapata vihette haza.

Forrás: