A bemutatók sorát egy szívmelengető látvány, a Töki Huszár és Lovas Hagyományőrző Egyesület lovasainak apa-fia felvonulása nyitotta. 5 apa-fiú páros, Pénzes Gábor és Levente, Kovács Imre és Tamás, Besenyő Gábor és Álmos, Timár Tamás és Péter, László Előd és Botond lovagolt egy tiszteletkört, illetve csatlakozott hozzájuk a szintén a Töki Lovardában lovagló Koltai Polett két unokahúgával.
Az első műsorszám a Töki Lovarda növendékeinek bemutatója volt, aminek nem titkolt szándéka volt, hogy a vendég gyermekek lássák, hogy milyen klassz dolog lovagolni, ezt milyen fiatalon el lehet kezdeni, és rendszeres gyakorlással milyen magas szinten lehet művelni, ezzel a testi és lelki egészségünket megőrizni. Először Veres Linda futószáras bemutatót tartott, majd ezt követte hat tanítványának karusszelje. Utánuk Marosvári Edina vezetésével a szintén Tökön működő Rider’s Club lovasai mutattak be egy rövid díjugrató számot, majd Koltai Polett három kislánnyal négy fríz ménen lovagolt. A Gyermeklovasnap első blokkjában volt még dámalovas bemutató is, amelyet szintén Koltai Polett vezetett, itt unokahúgával, a kisiskolás Laurával és Tászler Melindával dámanyeregben lovagoltak meseszép kisasszonyokként.
A 9 éves Major Kíra Sarah nevű pónijával megmutatta, hogy ha valaki korán kezdi a lovaglást, annak az mennyire természetes, mintha lóra született volna. Mindhárom jármódban elengedetten lovagolt, megfeledkezve a közönséget alkotó embertömegről, mintha csak ló és lovasa lett volna a pályán. Hasonló bensőséges kapcsolatnak lehettünk szemtanúi Hrabovszky-Horváth Sára westernlovas bemutatója során. Saci és Slide fogalom a lovardában, úgy sétáltak fel s alá a pályán, mint két jóbarát, érezve egymás minden rezdülését.
Rézműves Ferenc gyönyörű andalúz ménjével hobbi lovas létére a bécsi spanyol lovasiskolában is megállta volna a helyét, ahogy a mind ló és lovasa számára nehéz feladatokat könnyedén bemutatta. Láthattunk balettelőadást idéző lépés-váltásokat, redoppot, piaffe-ot és levad-ot is. Ezen a vonalon maradva a töki hagyományőrzőkhöz tartozó Pénzes Levente mutatott még néhány barokk lovasiskolai elemet eszközökkel, amelyeket édesapja, Pénzes Gábor a földről segített, illetve a közönség számára magyarázott.
A műsor szünetében sem kellett unatkoznia senkinek. Aki megéhezett, az falatozhatott az eredeti töki töki pomposból, vagy a zsámbéki lángosos finom csemegéjéből. A pályán pedig Tászler Melinda szabadidomító számát csodálhattuk. A számos lovas bemutató mellett a gyermekek számára rajzversenyt rendeztünk, amelyen többek között szép lovas könyveket, újságokat és újság előfizetést is kiosztottunk a kis művészek között. A rajzverseny zsűrijének elnöke a lovas körökben ismert és méltán tisztelt Tombor Mónika volt, aki Gombóc paci a lovaglásról című könyvének dedikált példányát is átadta egyik díjazottunknak.
A szünet után a Töki Lovas Sport Egyesület fogatai a bakon Járfás Fatiméval, Pázmándi Istvánnal, Csatári Csabával és Lovász Józseffel fergeteges fogatparádéval kápráztatták el a közönséget, majd a pályán kívül kocsikáztatták a gyermekeket. Ezalatt nagyszabású csikós bemutatót láthattunk, amelyet Sraj Gábor és Végi Gábor, illetve a Koch-ötös hátán a Bölcskéről érkezett Tóth Lajos összehangolt munkája tett különlegessé. A rendezvény záró akkordja a Készenléti Rendőrség Lovas Alosztályának nyolc lovasának és a mogyoródi és töki hagyományőrző huszárok lovasainak egybefonódó bemutatója volt. Először a lovasrendőrök lovagoltak Cobourg tiszti egyenruhájukban egy látványos karusszelt, majd a hagyományőrző huszárok tartottak Pénzes Gábor narrációja mellett egy élő történelemórát a korabeli hadviselés bemutatásával. Ennek megkoronázása volt a nap második tiszteletköre, amely során a rendőr és a hagyományőrző huszár lovasok közösen vonultak fel, ezzel lezárva a rendezvényt. Minden résztvevőnek és segítőnek ezúton is nagyon szépen köszönjük a munkáját, köszönjük a sok érdeklődőnek, hogy eljöttek. Külön köszönjük, hogy Schütt József önzetlenül rendelkezésünkre bocsátotta a lovarda területét, és mindenben segítségünkre volt. Köszönjük Zugmann Zoltánnak, a Bab Társulat színidirektorának, hogy a Gyermeklovasnap magyar hangja volt.
Reméljük mind az érdeklődés, mind a segítőkészség megmarad és jövőre lesz folytatás. Szeretnénk még sok ilyen boldog arcocskákat látni. A rendezvényről további információkat, képeket, videókat a www.gyermeklovasnap.hu, illetve a www.facebook.com/gyermeklovasnap oldalakon láthatnak.