A harlekinkatica (Harmonia axyridis) falánk ragadozó, élete során több ezer levéltetvet elfogyaszt. Ellenségei elkerülik, mert mintázata és élénk színű szárnyfedői figyelmeztetik őket, hogy a lábízületeinél kipréselt cseppek mérgezővé teszik gazdájukat.
A katicabogár gondtalanul élhetne, ha a fürkészdarázs is figyelembe venné a veszélyjelzést. A nőstény katica-gyilkosfürkész (Dinocampus coccinellae) azonban rászáll és tojócsövével a kemény fedőszárnyak alá nyúlva villámgyorsan rak egy petét az áldozatába.
Ez a több mint két évszázada ismert gyilkosfürkész korábban már szerepelt Papp Jenő hazai faunalistáján (Zamárdi, Nagyharsány, Szársomlyó), de az idén többen is fölfigyeltek rá. Mezőfi László egy újfehértói almásban gyűjtött harlekinkatica mellől nevelt ki egy példányt, de még aznap szintén találtunk harlekinkaticát Dinocampus coccinellae kokonnal Rákosligeten ostorfán.
A katica-gyilkosfürkész kedvelt gazdaállatához, a harlekinkaticához hasonlóan az egész északi féltekén, sőt a déli földrészeken is gyakori. A fürge röptű gyilkosfürkész teste alig kisebb a gazdaállatánál, túlnyomóan fekete, a feje, elülső lábainak nagy része és potrohának tövi fele vörösbarna. Feje a pontszemei közelében fekete foltos, szeme fémeszöld. Szűznemzéssel szaporodik, tehát tojásaiból nőstény egyedek kelnek ki, csak az elég ritka megtermékenyített tojásokból fejlődnek a kisebb termetű hímek.
A nőstény katica-gyilkosfürkész hosszú tojócsövével különböző katicabogárfajok testébe helyezi a tojását. Főként a nagy termetű harlekinkaticába, a kisebb katicákat figyelmen kívül hagyja. A brit szigeteken tizenhárom katicafajból nevelték ki, de az Adalia bipunctata és az Adalia decempunctata egyedeit mentesnek találták. Külföldi vizsgálatok szerint elsősorban nőstény katicákba petézik, ritkábban hímekbe vagy kifejlett lárvákba.
A tojásból 
kikelő lárva a katicabogár szöveteivel és a testét kitöltő folyadékkal táplálkozik. Négy lárvastádiuma során föléli a bogarat, elsősorban a zsírszöveteit (zsírtestek) és a fejlődő petéit, kívülről azonban ez nem látszik. A katica továbbra is pusztítja a levéltetveket, a tápanyagokat pedig az élősdi hasznosítja. Három-négy hét alatt a darázslárva kifejlődik, kifurakodik a katicabogárból és a lábai alatt selyemgubót sző. Az addig tevékeny katicabogár ezután lebénulva, mint valami testőr őrködni kezd a kokon fölött, így a gubóban fejlődő darázsnak nem kell félnie a ragadozó rovaroktól, a katicabogár figyelmeztető külsejével minden támadót elűz. Úgy 6–9 nap múlva a kifejlett darázs kirágja magát és tovaszáll. Néhány óra múltán már képes lerakni az első tojásait. Élete során a nőstény darázs akár száz tojást is elhelyezhet a gazdállataiban. Két nemzedéke fejlődhet évenként. Az első darazsak májusban rajzanak, a második nemzedék nyár végén, ősszel, elhúzódva rajzik.
A katicabogarak háromnegyede többnyire csak a darázs kikelése után pusztul el, a többiek a darázs kifejlődése után ismét táplálkoznak, még tojást is raknak, csak kevesebbet, mint az egészségesek. Mi ezt eddig nem tapasztaltuk.
Hogy a katica-gyilkosfürkész tevékenysége számunkra hasznos-e vagy káros, az nem egyértelmű. A harlekinkatica élete során több ezer levéltetűt fogyaszt el. Túlnépesedése esetén azonban az egyébként hasznos ragadozó rovar nagyon kellemetlen is lehet. Az éhes bogarak megsértik a lágy héjú gyümölcsöket és azokból táplálkoznak, a szőlőültetvényekben ellephetik a darázsrágta bogyókat, majd a kisajtolt mustba kerülve védekező anyagaikkal szennyezik azt, kellemetlen szagot és ízt adva a bornak. Kellemetlen szokásuk, hogy védelmet keresve télire több száz egyedük is behúzódhat a rosszul záródó ablakok, ajtók résein keresztül a lakásokba.
Bénító vírus
A darazsak petefészkének vizsgálatakor víruscsomagokat találtak, de a vírust csak nagyon kis mennyiségben mutatták ki a tojásokban. A sejtparazita vírus akkor kezd gyorsan szaporodni, amikor a pete kikel a gazdaállat testében, a darázslárva kifejlődésekor pedig már nagy mennyiségben halmozódik föl a katicabogárban. Az áldozat immunrendszere pedig folyamatosan dolgozik a vírus ellen, és az esetek huszonöt százalékában a katica szervezete nyer. Az RNS-vírus azonban lappang benne, és az élősködő lárva kifejlődésével a darázs petefészkébe is átjut.
Ahhoz, hogy a sejtparazitát százszázalékosan a darázshoz kössék, egyértelmű bizonyítékokra volt szükség: a vírusnak jelen kell lennie a felnőtt gyilkosfürkész petefészkében, onnan át kell jutnia a gazdafajba a petézés során, végül pedig jelen kell lennie a parazitált rovar idegszöveteiben, amikor megváltozik a viselkedése. A kutatók sikeresen bizonyították, hogy a katica testőrré válásában a vírus a kulcs. Fölfedezték, hogy a darázs olyan RNS vírust (Dinocampus coccinellae paralysis virus – DcPV) hordoz magában, ami nála nem okoz tüneteket, a katicabogár szervezetére azonban bénítólag hat.
