A FŐKERT Nonprofit Zrt. Magyarország legnagyobb kertészeti cége és a legidősebb is, 2017-ben ünnepelte fennállásának 150. évfordulóját. Ugyanakkor szakmai műhely, tudásközpont egyben és leányvállalatai révén széles spektrumú kertészeti tevékenységet folytat.
A városi zöldterületek, a parkok és fasorok napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a közbeszédben, így a FŐKERT szerepének kiemelt figyelem jut. Tevékenységének bemutatására készítette el a most bemutatott kisfilm-sorozatot Örökzöld történetek összefoglaló címmel, melyek elkészítésére az Északi Támpont Közhasznú Egyesületet kérte fel
Az epizódok mindegyike a FŐKERT szerteágazó tevékenységének egy-egy szeletét dolgozza fel, a tervezéstől kezdve, a faápoláson vagy éppen a természetvédelmi területek kezelésén át az innovatív fejlesztések bemutatásáig. Az egyes kisfilmek stílusa dokumentarista jellegű, céljuk, hogy ismeretterjesztő jelleggel hívják fel a figyelmet a budapesti parkok hasznosságának a sokszínűségére (pl.: közösségi-, szabadidős-, rekreációs-, oktatási helyszínek) és a városi zöldfelületek üzemeltetése révén a FŐKERT által végzett munka jelentőségére. Az Örökzöld történetek sorozat további célja, hogy a FŐKERT Nonprofit Zrt. mai tevékenységét, fejlesztéseit, a fővárosi zöldterületek kezelésében betöltött szerepét közérthetően és látványosan mutassa be a nézőnek.
Az Örökzöld történetek sorozat a következő epizódokból áll:
1. Budapest virágai (Termesztő- és komposzttelep)
youtube://v/fim_1uS6ras
2. Fadoktorok (Faápolás)
youtube://v/fqK0nyxDLmk
3. Innováció és értékteremtés (Tervezés – fejlesztés)
youtube://v/zoq7JhQmCmU
4. Városi erdészek (Fasorok)
youtube://v/hu4u-8Wbw2w
5. Zöld szigetek (Parkfenntartás)
youtube://v/vuqEqJ8l_zY
Az összes film egy helyen megtekinthető: http://www.fokert.hu/videos/ A kisfilmek szabadon terjeszthetők, megoszthatók, akár televíziós felhasználásra is alkalmasak.


