A 17-es év 2,5 millió koronás versenydíját 750 ezer koronával megemelik, így a 18-as évben 3 330 400 korona lesz összesen. Mindezt a hírt nagy megelégedéssel fogadták a lótulajdonosok.
A millenniumi években, sőt még az első világháború kitöréséig is fénykorát élte lóversenyzésünk. Több mint ezer versenyt rendeztünk, több mint 1200 lóval és 50-nél is több pályán.
2018. január 20-án a Kincsem Parkban farsangi hangulatban adták át az előző évi championoknak a díjakat (erről fotót az „Életképek” között láthatnak). A Kincsem Nemzeti Lóverseny Kft. igazgatója köszöntőbeszédében hasonló gondolatokat említett meg, mint a Vadász- és Versenylap 100 évvel ezelőtti száma, mert többek között arról is szólt, hogy a következő idényben némileg emelkedni fognak a versenydíjak, amit az itt jelenlévő tulajdonosok is örömmel vettek. Beszámolt a tavalyi év legsikeresebb rendezvényéről, az Ügetőszilveszterről, ahol az utóbbi évek legnagyobb számú közönsége jött ki a Kincsem Parkba és a nagy fogadási kedvüket igazolja a közel 50 millió forintos forgalom. Ez duplája a tavalyi évinek. Úgy tűnik, a nemrég bevezetett új fogadási rendszer kezdi mutogatni magát, ami reményt kelt a jövőre nézve.
A Pegazus lapban futó rovatunk a régi idők Turf-világába viszi az olvasót és e közel két évszázados lóversenytörténetünk egyes jeleneteinek felidézésével akár a jelen problémáira is rámutat, ötletet ad a lehetséges megoldásokra és közben figyelmeztet kötelességünkre, a tradíciók ápolására is.
Mint tudjuk, minden jól működő gazdasági vállalkozást sok pénzzel lehet eredményessé tenni. A boldog békeidők egyik legizgalmasabb Turf-egyénisége volt Szemere Miklós. Futtatóként remek versenylovai voltak, nemcsak a monarchia pályáin, hanem angol trénereknél tartott lovaival angol pályákon is sikeres volt. Sobieski és Piquet nevű lovaival jó versenyeket nyert Newmarketben. De talán amilyen nagystílű futtató volt, ugyanúgy nagystílű fogadó is. Regényes alaknak mondhatnánk, nem véletlen, hogy az író Krúdy róla mintázta meg A kékszalag hőse című regényének alakját. Ez az életforma azonban sok pénzt kívánt és ő sok pénzzel, olykor teljes vagyonát kockáztatva fogadott is. Mert azt mondta: „pénzt csak sok pénzzel lehet nyerni”. Miközben Angliában futottak a lovai, ő sokszor játszotta őket, de játszott még az általa kitautolt más lovakra is. Igen nagy pénzzel fogadást tett Wool Winderre az 1907-es Epsom Derbyben. Azonban a versenyben a már favoritnak számító Wool Winder kikapott Orbytól könnyen két hosszal, és itt volt harmadik az abban az évben 2000 Guineast nyerő Slieve Gallion. Szemerét nem rendítette meg a vereség, gyorsan cselekedett, még Epsomban a bukiknál megfogadta az öt hónap múlva lefutásra kerülő Doncaster St. Legerre ugyanannyi pénzért Wool Windert, amit akkor még sokkal magasabb oddson kapott. Egyre közeledett az októberi Leger napja, és egyre kisebb odds-szal állt Slieve Gallion, már ő számított favoritnak. Ekkor a kékszalag hőse gondolt egy merészet és megvásárolta 15 000 Guineasért a tulajdonos Greertől a sötétpej mént. Ez kiugróan nagy ár volt akkor, de azért, mert Greer csak úgy adta lovát, hogy a vételárra rá kellett tenni az 1907-es doncasteri St. Leger nyerő díját. Így viszont Wool Winder megszabadult legerősebb ellenfelétől és legyőzte mind a 13 ellenfelét, akik ellene kiálltak Doncasterben. Szemere nemcsak visszanyerte a vételárat, hanem még busás nyereményt is bezsebelt. Különben Wool Winder az 1907-es év legsikeresebb versenylova volt. Nyolcszor futott háromévesen és csak az Epsom Derbyben tavasszal kapott ki, de ezúttal zsokét cseréltek. Slieve Gallion csodaszép ló volt, de igen rossz természetű. Szemere amikor hazahozta, felajánlotta a Kisbéri ménesnek megvételre (lehet, hogy ezt már a vételkor kitalálta!), és így ott lett hosszú ideig a magyar telivértenyésztésnek egyik emlékezetes fedezőménje. De mily érdekes, az Angliában futtató és lóversenyeket meglátogató magyar arisztokrácia három tagja, Baltazzi Aristid, Dréher Antal és Springer Gusztáv igen szimpatikusnak találta Wool Windert, közösen megvásárolták és a monarchia Napajedlai Baltazzi ménesében állították fel. Így került az 1907-es Epsom Derby második és harmadik helyezettje a napajedlai, illetve a kisbéri ménesbe.
Láthatjuk, hogy milyen nagystílű mecénása volt Szemere a Turfnak. A boldog békeidők vége felé, 1914 tavaszán úgy alakult a helyzet, hogy nagy volt a valószínűsége, a nyáron Freudenauban Szemere-ló nyeri a Derbyt. Barátait, újságírókat, köztük Krúdy Gyulát már hetekkel a júniusi versenynap előtt meginvitálta Bécsbe a lakására, a Sacherbe, ahol boldogan élte monarchia- korabeli napjait. Az összes szabad lakosztályt kibérelte vendégeinek és e nagy kompániától elvárta, hogy drukkoljanak lovának, Confiusáriusnak győzelméért. A freudenaui gyepen Szemere lova Varga Lajossal a várakozásnak megfelelően könnyen, két hosszal megnyerte a monarchia Derbyjét. Ennek az lett a következménye, hogy lovának szimpatizánsai még maradtak egy hetet a Sacherben, ahol kellően megünnepelték a Derby-nyerőt és a gazdáját is.
A történetben van egy olyan szereplő, aki szinte ismeretlen ma már a Turf világában is: a zsoké Varga Lajos. Egy csendes, szerény, zárkózott ember volt, beleesett abba a kiválasztott zsokétanuló-gárdába, akiket Szemere küldött Angliába, hogy elsajátítsák a lovaglás művészetét. Amikor Varga Lajos a tanulóévek letöltése után visszajött, egy erős konkurenciába esett bele. Bonta Janek és az akkori amerikaiak, Tarall vagy Wingfield között nem tudott kibontakozni. Elment Olaszországba, ahol kétszer is champion lett, majd a németországi Schlenderhan Ménes zsokéja lett. Ő vezette győzelemre a 20-as években a kék-piros-fekete sapkaszínű Oppenheim dresszt. Ő lovagolta a németek akkori nagy lovát, Oleandert, aki háromszor nyert Badeni-Badeni Nagydíjat, úgy, mint a verhetetlen Kincsem. Ma az iffezheimi pálya egyik tribünjét Oleanderről nevezték el, míg a másik falán lévő márványtáblán Kincsem neve szerepel. Az itt megemlített zsoké, Varga Lajos révén az Oleanderről elnevezett tribünön is „érdekeltek” vagyunk. Ezen időben olyan erős volt a konkurencia a zsokék között itthon, hogy többen is kénytelenek voltak külföldre szerződni, például Sajdik Sándor is volt az Oppenheim istálló zsokéja.
Reménykedve várjuk, hogy az alagi zsokéiskolából kikerülő tehetségek a következő években megoldják a magyar lóversenyzés jelenlegi problémáját, azaz a hazai zsokék felzárkózását a nemzetközi élvonalhoz.
