Az egész táj újraültetett történelem, évszázados bortermő terület visszahelyezése arra a domboldara, ahol már az 1770-es jozefiniánus térkép készítői szőlőterületet rajzoltak.

A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete által szervezett versenyre Erdély hat megyéjének 36 településéről neveztek be, összesen 202 mintával, ami rekordnak számít az erdélyi borverseny történetében. Az eddigi versenyekhez hasonlóan 4, egyenként 4 főből álló bíráló bizottság értékelte ki a mintákat.
A verseny legjobb Champion-díjas borának a helyi Fort Silvan pincészet 2016-os Olaszrizlingje bizonyult. A Bihar megyei borászok – mint az eddigi versenyeken általában -, most is kitűnően szerepeltek és 5 arany – Pusztai Sándor (aki duplázott), Fetea Ioan, Török Attila (mindhárman Élesdről), és Nagy Sándor (Hegyközszentimre) -, 10 ezüst és 18 bronzérmet érdemeltek ki.

Szilágyság- és Szatmár szinte teljesen elfelejtett, régen nagy hírű és bölcs borai valaha közismert és Kárpát-medence szerte kedvelt termékek voltak. Mára sok helyen csupán legendáriumok maradtak. Széchenyi gróf pártolta a könnyű fehérborokat adó Érmelléket, Ady szülőföldje adományaként szerette például a diószegi Bakatort, amely aranysárga színű volt, mérsékelt tüzű, kellemes savas és hosszú.
A Szilágyság területén, több helyen fellelhető még a régi borkultúra maradványa, illetve újabb telepítések is történtek. Hogy a zilahi szőlőkből préselnek-e még bort a magyarok, nem tudjuk, de a szilágysomlyói Magurán ma is találunk néhány öreg borászt, mint ahogy Sarmaság magyarsága is műveli szőlejét.

A bor évszázadok óta meghatározó része a szilágysági kultúrának és a helyi kulturális értékek kialakulásának. A borverseny is jó példa arra, hogy az itteni bortermelők be tudják bizonyítani Erdélyben, Romániában és később Európában is, hogy a Szilágyságban a borászatnak hagyománya és létjogosultsága van.


