A tanulmány ausztráliai és svájci tudósok tollából született, többek közt az Új-dél-walesi Egyetem (University of New South Wales, UNSW) tudósa, Dr. Laura Wilson is részt vett benne.
„A tanulmányunkban igyekszünk minél több genetikai és anatómiai sajátságára rávilágítani ennek az állatnak. A legfontosabb felfedezésünk, hogy az európai közönséges szarvasmarhákhoz tartozó jószágról van szó, amely mégis egyedi fajtát képvisel.” – mondta Sánchez-Villagra professzor a Zürichi Egyetemről, aki a tanulmány társszerzője.
A niata marha mára kihalt, de néhány csontváz még mindig rendelkezésre áll a világ különböző gyűjteményeiben. A tudomány fejlődésével új eszközök állnak a tudósok rendelkezésére, ezért az ausztrál-svájci tudósok számára egyedi lehetőség nyílt a niata anatómiájának tanulmányozására.
Charles Darwin az 1840-es években találkozott a fajtával az argentin pampákon és a Buenos Aires körüli területeken. Írásaiban számos kérdést vet fel a szarvasmarha természetével kapcsolatban: az anatómiája, rokonsága a többi szarvasmarhafajjal, és hogy hogyan „működik”, tekintve hogy a fej alakja ilyen szokatlan. A svájci anatómus, Rütimeyer is ír a niatáról a szarvasmarhákról szóló átfogó művében.
„Az tekinthető tisztavérű fajtának, melynek ismertetőjegyei hosszú időn keresztül is megőrződnek, így megkülönböztethető a többi fajtától – még akkor is, ha keresztezés történik.” – mondta Dr. Wilson.
Az anatómiai elemzés kimutatta, hogy a niata pofája megrövidült és fennállt a felső állcsont hátraharapása is (ez azt jelenti, hogy az alsó állkapocs előrébb állt a felsőnél /a szerk.). Az orr régióját nem érintették ezek a módosulások, így nem okozott légzési nehézségeket ez az elváltozás, ellentétben az bulldogoknál tapasztalt extrém esetekkel.
A tudósok a legkorszerűbb számítógépes modellezési technikákat alkalmazva azt is megvizsgálták, hogyan befolyásolta a rövid pofa a szarvasmarha rágási képességét a normál fajtákkal összehasonlítva. Megállapították, hogy a niata koponyacsontjait rágás közben kisebb stressz érte.
„A niata egy ritka faj kihalásának példája. A különböző biológiai vonásainak megértése segíthet abban, hogy a tudósok jobban megértsék, hogyan segíthetnek más veszélyeztetett fajták megmentésében.” – mondta Dr. Wilson.
„Ugyan nem tudjuk, mi vezetett a niata kihalásához – nincsenek részletes tanulmányok a populáció változásáról – azonban feltételezések vannak.
Az eltűnése valószínűleg párhuzamosan zajlott a szarvasmarhatartás intenzifikációjával, ahol a legoptimálisabb fajta keresése volt a cél. Ez azt jelentette, hogy a figyelem kevés fajtára összpontosult, emiatt sok kihalt.”
„Ez sok háziasított állattal megtörtént, aminek eredményeképpen a hozzánk legközelebb élő állatok genetikai és morfológiai diverzitása visszaesett” – vonta le a következtetést Sánchez-Villagra.
