0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 6.

Burgonyából korait

Az áfacsökkentésben látja a megoldást az ágazat problémáira az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács. A növény termőterülete hazánkban évről évre csökken, a költségek emelkedése, az időjárási kockázatok és alacsony árak miatt mind többen hagytak fel a termeléssel.

Sokan tegintgettek aggódó szemekkel az égre a június végi vetőburgonya-szaporítás aktuális kérdéseivel foglalkozó tanácskozáson. A Berzencén hagyományosan megtartott eseményen nem fogadta kegyeibe az időjárás a gazdákat. A konferencia idején még csak-csak kibújt a nap a felhők közül, ám a fajtabemutató helyszínére már csak a legbátrabbak indultak el, de őket is megfutamította a hirtelen jött zuhé.

Kecskés Gábor, az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács elnöke elmondta, az áfacsökkentési intézkedést az étkezési burgonya mellett a szaporítóanyagra, vagyis a vetőburgonyára is kiterjesztenék. Ez az olcsóbb beszerzés mellett a piaci trükközések megelőzését is segítené. A két termék gyakran összetéveszthető, a gazdák elmondása alapján napjainkban is gyakori, hogy az olcsón kínált kisméretű étkezési krumpli valójában vetőburgonya. Eltérő áfa esetén pedig nagy lenne a csábítás, hogy a kisebb áfakulcs mellett beszerzett terméket magasabb forgalmi adóval sújtott termékként árusítsák.

A termelőket összefogó szövetség elnöke szerint az áfacsökkentés nagyban javítaná az értékesítési lehetőségeket, versenyelőnyt adna a magyar árunak a külföldi, sokszor bizonytalan eredetű áruval szemben.

A szakember előadásában kiemelte, a klímaváltozással egyre kevésébé tudjuk a burgonya igényeit kielégíteni, a nálunk kedvezőbb adottságokkal rendelkező országok pedig könnyedén tért nyernek a magyar piacon. Míg korábban szinte egyeduralkodók voltunk a korai szegmensben, szomorúan tapasztalható, hogy idén a portugál burgonya tarolt ezen a területen is. Az elnök reményét fejezte ki, hogy ez egyedi esetként fogható fel, hiszen a kilónkénti 20-30 forintos szállítási költség jelenti a mi előnyünket.

Forrás: magyarmezogazdasag