Új, tematikus írássorozatot szeretnék indítani a fenti címen, melynek célja a méhészeti szempontból fontos fa- és cserjefajok, illetve esetenként fajták vagy alfajok részletes bemutatása. Most a cikksorozat második részét olvashatja, az első részt ide kattintva találja.
A füzek (Salix) nemzetsége nagyon népes, a Földön mintegy 400 fűzfaj él, mind megjelenésükben, mind termőhelyi igényükben rendkívüli változatosságot mutatva. Olyan területek hasznosítására is alkalmasak, ahol más fafajok számára már túl nedves a termőhely (vagy éppen túl száraz, merthogy – mint látni fogjuk – ilyenre is van példa a nemzetségük tagjai között).
Hazánkban a legnagyobb jelentőséggel a fehér fűz (Salix alba) bír, a magyarországi erdők tekintetében területaránya 1 százalék körül van (kb. 22 ezer hektár). Az ártéri fűz-nyár (puhafás) ligeterdők egyik fő fafaja. Az alföldjeink nedves termőhelyein szerte az országban előfordul.
Termőhelyi igénye, morfológiája
A fehér fűz melegkedvelő fafaj, de a hőmérséklet szélsőségeit jól tűri. A korai és a kései fagyokra nem érzékeny. Nagyon vízigényes, mindenütt megél, ahol legalább 1 hónap elárasztást kap. Leggyakrabban vízfolyások mellett él, de tavak partján, mocsarak, lápok környékén is megtaláljuk. A talajt tekintve inkább mészkedvelő, tápanyagigénye közepes. A laza vagy középkötött, mély termőrétegű talajokat kedveli. Üledék és hordaléktalajokon, réti és láptalajokon termeszthető eredményesen. Fényigényes, rendkívül gyorsan növő fafaj, de 100 évnél ritkán él tovább (vágáskora 40-50 év).
A fűzfa magassága jó termőhelyen elérheti a 25-30 métert. Törzse általában kissé görbe, koronája hosszúkás, ágai hegyes szögben állnak felfelé, végük viszont lehajló. Gyökérzete nem hatol mélyre, oldalgyökerei a felszín közelében futva sűrűn elágaznak. Gyökérről és tuskóról egyaránt jól sarjad, jó a visszaszerző képessége. Kiválóan dugványozható. Kérge fiatal korban sima, zöldesszürke színű, idősebb korában sötétebb és mélyen, durván repedezett. (Kérgéből vonták ki elsőként a szalicilsavat, melyet napjainkban is tartósítószerként, láz- és fájdalomcsillapítóként használunk.) Rügye hosszúkás, szőrös, a hajtáshoz simuló. Vesszője sárgás-vöröses árnyalatú, vékony. Levele lándzsás alakú, keskeny, a fonákján végig ezüstös szőrborítású (1. kép).
Virágai lombfakadáskor nyílnak. Virágzatát a köznyelvben barkának mondják, holott virágzatuk felálló, ezért helyesen füzérnek nevezik.
Megporzásukat pedig nem a szél, hanem a rovarok, jelentős mértékben a méheink végzik.
A portok éretten sárga színű (2. kép). A porzós és a termős virágokban egyaránt vannak nektármirigyek. Termése toktermés, gyapjas repítőkészülékű apró magokkal. A magok a virágzás után már egy hónappal beérnek, viszont csak nagyon rövid ideig tart a csírázóképességük.
Méhészeti jelentősége
A korai hordásos fásszárú növényeink közül a fehér fűz a legértékesebb. Március-áprilisban, olykor májusban nyílik és nagy tömegben áll rendelkezésre méheink számára. A porzós virágában kettő, a termősben egy nektárium (mézfejtő, nektárt kiválasztó növényi mirigy) található. Virágzására jellemző, hogy a barka (füzér) csúcsa felé haladva egyre később nyílnak a virágocskák. Egy-egy barka virágzása az időjárástól függően átlagosan 2-5 napig tart, melegebb időben hamarabb elhervad. Ilyenkor, különösen a déli órákban a nektár besűrűsödik, de később (például az ártér sajátos, párás mikroklímájának köszönhetően) újra meghígul.
A hidegebb éjszakák általában nem befolyásolják károsan a fehér fűz virágainak nyílását, sem a nektár termelődését. Jellemzően a fák déli oldalán és csúcsán a virágok hamarabb nyílnak (ez más fafajokra úgyszintén igaz természetesen), míg az északi, kevésbé napsütötte, árnyékosabb oldalán a virágok többségének elnyílása után is sok, éppen nyíló virágot találhatunk. Ezekben viszont általában jóval kevesebb a nektár.
A nagy meleg, a légköri aszály – mely napjainkban egyre gyakoribb a kora tavaszi időszakban – a virágokat szinte egyszerre leperzselheti.
Kísérletek igazolják, hogy a porzós barkák jóval több édes nedűt termelnek, mint a termősök (azok többsége egyáltalán nem is ad). Bár a nektár mennyisége virágonként igen csekély és alacsony cukorértékkel bír (átlag 0,017-0,037 mg), egy barkában viszont akár 100-140 virágocska tömörülhet, a „sok kicsi sokra megy” elvén a dolgozók jól tudják gyűjteni. Elmondható tehát, hogy a fűz nektárhordásból ritkán nyerhetünk pergethető mennyiségű mézet, a fészek feléli. Méze kesernyés ízvilágú, vörösessárga színű és apró szemekben krémszerűen kristályosodó. Méhészeti értéke nem is ebben rejlik, hanem a virágporában, mely igen magas (33-37% körüli) fehérjetartalommal bír! A gondozandó fiasítás részére, a pempő termelésére ez rendkívül fontos.
Ezeken a helyeken a többletvízhatás és a magas talajvízszint miatt gazdag a lágyszárú vegetáció, amely tovább növeli a nektár- és pollen hordásának lehetőségét. Tehát nemcsak maga a fűz, hanem a fűz-nyár (puhafás) ligeterdők, mint természetes növénytársulások kiváló vándorhelyek. Ebben az időszakban virágzik ugyanis a tavaszi tőzike, a gólyahírfélék, a keltikék, a tüdőfű, a szellőrózsák, valamint cserjefajok (mogyoró, húsos som) és még hosszan lehetne sorolni. Ezeket szintén szívesen látogatják a méhek. Így a füzeseken robbanásszerűen fejlődnek a méhcsaládok, már áprilisban olyan népességet érhetnek el, hogy akár meg is rajozhatnak. A fűzről aztán olyan családokkal lehet akácra továbbmenni, hogy ott átlag fölötti pergethető mennyiséget nyerhetünk vagy könnyebben, nagyobb biztonsággal szaporíthatunk.
Tavasz végén, nyár elején a vízparti fűzfák levelein apró kabócalárvák tömege szívogatja a növényi nedveket. A természetes ellenségeikkel szemben úgy védekeznek, hogy nyálhabbal vonják be magukat, melyből a feleslegben felszívott növényi nedv időnként lecseppen.
Ebből lesz a mézharmat, melyet a dolgozó méhek összegyűjtenek és mézzé invertálnak.
A kaptárba bekerülve gyorsan kristályosodik, a méhek nehezen tudják felvenni, magas ásványianyag-tartalma miatt pedig megemészteni. A kristályokat a kaptár aljára szórják ki a sejtekből. Ilyen időszakban a füzesek közelében, ennek ellenőrzésére is jó szolgálatot tesz a higiénikus aljdeszka. A megmaradt híg fűz édesharmattól a méhek hasmenésesek, nozémásak lehetnek. Ha ezt tapasztaljuk pergetni kell, vagy – ha a pergetésre nincs lehetőségünk – cukorszirupos ráetetést végezni.
Ültetése, telepítése
Magyarországon a mesterséges fűzerdősítésekben általában a jól fejlett 1/1 éves (egy évig magágyi – egy évig iskolázott) gyökeres fűzcsemetéket használják. Ezeknek szabványban előírt minimális méretei: „A” minőségű: 150 cm szárhossz, 15 mm gyökfőátmérő vagy „B” minőségű: 100 cm szárhossz, 10 mm gyökfőátmérő. A minimális gyökérhosszúság 20 cm. Hullámtéri, mély fekvésű területeken, viszonylag kisebb magasságú vízborítás esetén botdugványokat, csúcsrügyes karódugványokat szúrnak le a vízzel borított talajba. Ehhez nagy méretű, 2-3 éves ültetési anyag használatos. A lényeg, hogy a csúcshajtásuk a vegetációs időszakban tartósan ne kerüljön vízborítás alá, mert akkor a fiatal fácskák elpusztulnak.
A fehér fűz területe a jövőben nagymértékben nem növelhető, tekintve, hogy rendkívül vízigényes. Helyenként azonban előfordul, hogy nemzeti parkok vizes élőhely-rekonstrukciója során nagyobb mennyiségben telepítik. Másutt sajnos sokfelé vágják. Nálunk, Nógrád megyében néhány éve, mintegy 9 km hosszúságban, a patakmeder két oldalán (3-3 méter szélességben) kivágták a fűzfákat. A faanyag egy részét eladták energetikai aprítéknak, a többit szétosztották szociális tűzifaként. Ezzel nincs is gond. Azzal viszont annál inkább, hogy a tuskókat lekezelték vegyszerrel, hogy ne sarjadjon fel, helyére pedig nem ültettek mást. Így létrejött egy 6 méter széles fátlan meder. Az ország más térségeiben is hasonlókat hallok méhésztársaktól.
(Ha valaki fehér fűz szaporítóanyaghoz szeretne hozzájutni, az Erdészeti- és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács hivatalos oldalán (www.csemete.hu/letölthetőanyagok) lehet keresni termelőket. Jelenleg Ásványráró, Borjád, Kapuvár, Mohács, Szeged és Szeremle településeken üzemelő csemetekertekben forgalmaznak 1 és 2 éves, illetve iskolázott csemetéket és dugványt.)
A másik, méhészeti szempontból is említést érdemlő fűzfajunk a kecskefűz (Salix caprea). Főleg dombvidékeinken és középhegységeinkben él. Másod-, harmadrendű fa (legfeljebb 8-10 m magas, erősen ágasodó) kis méretéből eredően faanyagának ipari felhasználása jelentéktelen. Pionír fafaj, újulata elsőként és tömegesen jelenik meg vágásterületeken. Ez kezdetben kedvező hatású a talaj és az értékesebb fafajok csemetéinek árnyalása miatt. Később azonban konkurenciát jelenthet, ezért a tisztítóvágások során nagy részüket eltávolítják, s csak az erdőszegélyben hagyják meg egyedeit.
Termőhelyi igénye, morfológiája
A klíma tekintetében rendkívül széles tűrőképességű, a hideget, meleget egyaránt jól bírja. A többi hazai fűzfajjal ellentétben nem igényel többletvizet. Csak a csapadék és a talajban tárolódott talajvíz áll a rendelkezésére, de ez számára elég, hogy a szárazabb termőhelyeket is elviselje. A túlságosan nedves területeken viszont nem marad életben. Elsősorban mészkerülő, a savanyú talajokat kedveli. Fényigényét tekintve inkább fényigényes, mérsékelten árnyéktűrő.
Hajtása vastag, barna vagy vörösesbarna színű, molyhos csúcsú. Rügye kopasz, tojásdad alakú, hegyes, szártól kissé elálló zöldes- vörösesbarnás árnyalatú. Levele elliptikus vagy kerekded, a közepén a legszélesebb. A levél széle ép, vagy szabálytalanul fogazott, maga a levéllemez ráncos felületű (3. kép).
Virágai zömök, nagy méretű barkák. Lombfakadás előtt nyílnak. A porzós virágok kénsárga színűek (4. kép), a termősek fehéres zöldek. Húsvétkor javarészt e faj barkáit gyűjtik dekorációnak. Termése molyhos felületű, kúpos alakú tok. Növekedését tekintve néhány évig gyorsan nő, majd nagyon lelassul, 60 évnél ritkán él tovább.
Méhészeti jelentősége
Márciusban kezd virítani. A porzós virágokban 2 porzó és 1 nektárium van. Már néhány éves korában virágzik és minden évben nagy tömegben hozza a virágait. Virágpora sárga, eladásra is alkalmas. Egyes régebbi megfigyelések szerint a nektárképződése és mézelése akkor a legjobb, ha a virágzás gyorsan, 4-6 nap alatt lezajlik. A nektár termelődésére a legoptimálisabb hőmérséklet 18-20 oC körül van. Rövid, de rohamos hordást adhat. Más vizsgálatok viszonylag hűvös időjárási viszonyok között is jó nektártermelőnek mutatták. Egyes hibridjei időjárástól függően 0,024-0,1 mg cukorértékkel rendelkeznek.
A kevés nektárt itt is a sok, csoportosult virágocska ellensúlyozza egy-egy barkában.
A kecskefűz méhészeti jelentősége szintén a magas fehérjetartalommal bíró virágporában mutatkozik meg elsősorban, mely nagy tömegben áll rendelkezésre dombvidéki, középhegységi röpkörzetű méhészetek számára, ahol esetleg a többletvízhatás hiánya miatt a fehér fűz nem fordul elő.
Ültetése, telepítése
A kecskefűz hátránya sajnos az, hogy bár jól sarjad, dugványról nem szaporítható. Csemetekerti forgalomban viszont szaporítóanyaga (magja, illetve 1 és két éves csemetéje) beszerezhető. Mivel egy rendkívül igénytelen, őshonos, tág tűrőképességű, korai hordást, gyorsan (már fiatalon) biztosító fajról van szó, méhlegelő-javításra/fejlesztésre mindenképpen javasolt az ültetése. Örösi doktort idézve: „méhészeti érdek”!
(Folytatjuk)
Lászka István Attila
okleveles erdőmérnök, agrár-mérnöktanár
Vanyarc/Domoszló