Régebben nehéz volt hozzájutni ilyen állatokhoz, hiszen egyetlen hazai képviselőjük, a Mantis religiosa védett. Az utóbbi évtizedben azonban jó pár trópusi fajukat szaporították, amelyek utódai a hazai szakkereskedésekben is hozzáférhetők.
Stresszérzékenyek
Első imádkozó sáskaként, talán valamelyik Sphodromantis faj tartásával érdemes próbálkoznunk, és az így megszerzett tapasztalattal a tarsolyunkban térhetünk át az egyéb, kényesebb rokonok gondozására. Ezekről a rejtőzködő életmódú egyenesszárnyúakról általánosságban elmondható, hogy érzékenyek a stresszre, ugyanakkor vérbeli ragadozók is. Minden apróbb mozgó élőlényt megpróbálhatnak levadászni, így egymást is. A fajok többségét ezért egyesével elhelyezve szokás nevelni. Persze ez alól is akadnak kivételek, hiszen pl. a Gongylus nemzetség képviselőit – kellő odafigyelés mellett – kis csoportokban is sikerrel szokták tartani.
Az imádkozó sáskák általában magas fűszálakon, cserjéken tanyáznak, így férőhelyüknek is inkább magasnak kell lennie. Ezek az állatok naponta isznak harmatot, így rendszeresen kell őket permetezni.
Persze csak kis mennyiségű vízzel, amely még megül a tárgyakon, nem csorog az aljzatra. Ha dunsztban tartjuk őket, annak hamar kárát látják, ezért megfelelő méretű – általában oldalt elhelyezett – szellőzőfelületet kell biztosítanunk, hogy a permetezésből visszamaradó víz pár óra alatt elillanhasson. Szükségük van továbbá megfelelő kapaszkodófelületre. A sáskák kifejlésük során rendszeresen vedlenek és e folyamat alatt könnyen sérülhetnek, deformálódhatnak.
Apróbb rovarokkal etessünk
Vedlésüket akkor tudják problémamentesen végigvinni, ha közben valamilyen negatív hajlású felületről, háttal, lefelé tudnak függeszkedni. E célra a legjobbak, a megfelelő szögben behelyezett vékony ágak vagy műanyag hálók. Táplálásukra a rovarok a legalkalmasabbak. Mivel az imádkozó sáskák élve rágják szét áldozatukat, így a sáska méretéhez képest kisebb eleségállatokkal etessünk. Jobb, ha inkább néhány, de kisebb rovart kínálunk fel, mint egy nagyobbat. Így a táplálékállat sem kínlódik hosszan, és a sáskákban sem tesz kárt a védekező préda.
Általában jellemző rájuk, hogy táplálkozás során előnyben részesítik a lágyabb testű, repülő rovarokat, amelyek felfelé törekedve mozognak. Így nem kell lemászniuk értük a talajra. Érdemes tehát – mérettől függően – muslicával, léggyel, viaszmollyal etetnünk őket. Ezek a gyorsan fejlődő állatok akár naponta is igényelhetik a táplálékot. A vedlés előtt álló egyedeket azonban ne etessük.
Még az orchideát is utánozzák
Szaporításuk sikeresebb lehet, ha nem csak egy párral próbálkozunk. Köztudott, hogy a nagyobb termetű nőstények elfogyaszthatják a hímet, így jobb, ha több „udvarlóval” rendelkezünk. A hímek általában kisebbek, több potrohszelvénnyel és hosszabb szárnyakkal rendelkeznek, mint a nőstények. Egyes fajoknál eltérő ütemben fejlődhetnek a nemek. Tehát, ha egyidős állatokat nevelünk, abból nem lesz szaporodó párunk. Ilyenek például a látványos orchideautánzó fajok (Hymenopus). A megtermékenyített imádkozó sáska nőstények 1, esetleg több – ám ekkor egyre kisebb méretű – habba ágyazott petecsomót, kokont raknak.
Eleinte csoportosan is lehet tartani őket. Eközben egymást is eszik. Az életerős túlélőket azután egyesével – salátás dobozokban vagy átalakított műanyag poharakban, flakonokban – elhelyezve lehet továbbnevelni.
