Back to top

A méz ára

Miután az Aldi akciója heves vitát váltott ki a német méhészek között – az áruházlánc "csak" 4,99 Euróért értékesítette a félkilós hazai mézet-, a német méhészújság (Deutsches Bienenjournal) legújabb számában két cikket is szentel a méz árának, melyekben többek között a főállású méhészek megélhetési nehézségeiről, valamint a helyzet javításának két lehetőségéről értekezik.
A méz átvételi ára nem csak hazánkban problematikus a méhészek számára, de úgy tűnik Németországban is.

Az aktuális vitára az Aldi akciója adott okot. Az áruházlánc úgy gondolta, hogy azzal tud segíteni a hazai méhészek helyzetén, ha polcain „Eredeti Német Méz” felirattal értékesíti a német méhészektől közvetlenül beszerzett mézet. Ez eddig nagyon is rendben van, csakhogy egy fél kiló mézért az áruházban 4,99 eurót, azaz kilónként közel 10 Eurót (3200 Ft-ot) kértek. A méhészek kifogásolták az árat, hiszen ők a piacokon 12-15 Eurót kérnek egy kiló mézért és így szerintük az áruház ára konkurenciát jelent számukra. A vita során azonban kiderült, hogy több olyan régió is van Németországban, ahol inkább 7-8 Euró a piacon a méz kilója.

Lássuk be, egy ilyen közvetlen felvásárlási akciónak a magyar méhészek nagyon örülnének. Persze nem tudhatjuk, hogy az áruházlánc mennyiért vásárolta fel a mézet, de figyelembe véve a 25-30%-os árrést, a méhészek nem járhattak rosszul a 6,5-7,5 Euró (2000-2300 Ft) körüli felvásárlási árral.

Mivel a méz világpiaci árát a nem Európában termelt méz határozza meg, mely dömping menyűségben 1, 25 euróért kerül a piacra, nem lehet vele versenyezni. És ez ellehetetleníti, a főállású méhészeket.

Dr. Reinhard Mantau, a bonni Egyetem szakembere két lehetőséget lát a megoldásra, az egyik az import mézre kivetett védővám, és ha erre nincs politikai szándék, a profi méhészek anyagi támogatása.

Szerinte tarthatatlan, hogy míg más mezőgazdasági ágazatokban támogatást kapnak a gazdák, a főállású méhészek kimaradnak belőle és értékesítési gondokkal küzdenek.

Méhészeti adatok Németországból (kb. 1 euró = 320 Ft)

Méhészek száma:
Hobbi méhészek: 120.000 fő
Főállású méhészek:  500 fő

 

Méhek

Családszám: 1.000.000

Egy Hobbiméhészre eső átlag családszám: 6–7

A főállású méhészek családszáma/fő: 300–500

 

Méz és mézfogyasztás

Egy főre eső mézfogyasztás: 1,1 kg

Méztermelés évente: 25.000 t (A hazai mézfogyasztás 25–30 %-át fedezi)

Importált mézmennyiség:  70.000 t ( a hazai mézfogyasztás 70–75 %-a!)

 

Mézpiac - behozatali és felvásárlási ár

Európán kívül méz behozatali ára:  1,25 euró/kg

Európai méz behozatali ára:  2,00–3,00 euró/kg

A kiszerelő felvásárlási ára a német méhésztől 3,00–4,00 euró/kg

Méhész értékesítési ára méhésznek 5,00 euró/kg

 

Piaci és kereskedelmi mézárak

Európán kívül méz:  5,00 euró/kg

Európai méz : 9,00 euró/kg

Mézár a kiskereskedelemben: 12,00 euró/kg

Méhész közvetlen értékesítési átlagára: 15,00 euró/kg

 

Kapcsolódó cikk: Drágulni fog a méz idehaza és Ausztriában

Forrás: 
Deutsches Bienenjournal 2019/06

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az Alpokban eltűnhetnek a gleccserek

Romlott a természetes környezet állapota Németországban. A szövetségi kormány vizsgálata a többi között kimutatta, hogy teljesen eltűnhetnek a gleccserek és kihalhat a védett rovarfajok 70 százaléka.

1 milliárd forintot kapnak a méhészek a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében!

A méhészek a napraforgó virágzás után, július utolsó két hetében nyújthatják be az igényléseiket, a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzéséhez igénybe vehető csekély összegű támogatásról szóló 29/2019. (VI. 20.) AM rendelethez hasonlóan.

Lesz-e még a régi az orosz piac?

A spanyolországi exportőrszövetség, a FEPEX értesülései szerint az idén januártól áprilisig majdnem egyharmaddal több növényházi zöldség termett Oroszországban, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Az idén év végén elvileg véget ér az uniós áru importtilalma, de kérdés, mekkora hely maradt az európai árunak több mint öt év embargó után.

A német szamócaidény kilátásai

Annak ellenére, hogy a szamócaszedés különösen korán kezdődött Németországban, nem tartott sokáig a pozitív tendencia.

Ne engedjenek a tisztességtelen nyomásnak a beszállítók, a kamara és a törvény is védi őket!

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) több áruházi beszállítótól kapott jelzéseket: azt tapasztalják, hogy egyes áruházláncok az általuk fizetendő különadót a mezőgazdasági- élelmiszeripari beszerzési árak letörésével akarják ellensúlyozni. A NAK felhívja az áruházláncok figyelmét arra, hogy törvényesen, tisztességesen járjanak el beszerzéseik során.

Új vágott virágok - Egy kertészet, ahol a folyamatos fejlődésben hisznek

Balástyán, a fővárostól 130 kilométerre található Varga Kovács Hortenzia és Balázs János kertészete. A házaspár több mint 40 éve termeszt vágott virágot, sikerük egyik kulcsa az, hogy hisznek a folyamatos fejlődésben és keresik az előrelépési lehetőségeket. Néhány éve hazai úttörőkként akkor még ritkaságnak számító, választékbővítő fajokat telepítettek.

Mégis lett spárga

A kétségekkel telve indult szezon ellenére végül mindenkinek jutott spárga az asztalára Németországban, aki akart – legalábbis májusban. Júniusban viszont biztos, hogy lesz némi csökkenés, mivel újabb területek betakarításáról kell lemondaniuk a termesztőknek – olvasható a fruchthandel.de portál hírében.

Virtuális kiállítássá válik az idei Macfrut

Májusban szokták megrendezni az egyik legnagyobb zöldség-gyümölcs szakkiállítást Olaszországban. A Macfrut az idén már a 37 rendezvény lett volna, ha nem lép közbe az új koronavírus. A Rimini Expo Centerben készülődő eseményt le kellett fújni, de nem véglegesen: szeptemberben kerül sorra a Macfrut Digital.

Lehet élet méhek nélkül? Méhek Napja 2020

Beporzók nélkül az élelmiszer-alapanyagok mintegy fele tűnhetne el, és milliók élete kerülhetne veszélybe. Az ENSZ-közgyűlés május 20-át a méhek világnapjává nyilvánította 2017-ben.

Korszerű technológiával lenne növelhető a burgonya vetésterülete

Több mint ötödével nő a szántóföldi burgonya vetésterülete az idén a tavalyihoz képest, a hosszabb távú bővüléshez – az önellátás eléréséhez – viszont korszerűbb öntözéses technológia alkalmazására lenne szükség - írja a Világgazdaság csütörtöki számában.