Back to top

Beérett a hazai hagyma, az ára pedig rekordokat döntöget

A mezőgazdasági termelői árak tekintetében az idei rekor­der alighanem a vörös­hagyma. Majdnem dupla pénzt kérnek érte a piacon a tavaly ilyenkori árához képes.

A jelek szerint a hazai hagymatermesztők mindeddig nem tudtak az import fölébe kerekedni - írja a baon.hu.

Terményük ugyanis idén már januárban teljesen elfogyott, onnantól kezdve pedig a külhoni hagymával kénytelen beérni a vásárlóközönség.

Mivel a múlt évben Európa-szerte alacsony volt a vöröshagyma hozama, tavasszal több mint kétszeres fizetséget kértek érte a piacokon az egy évvel korábbihoz képest.

Az utóbbi hetekben az itthoni termény megjelenésével olcsóbb lett ugyan a hagymapiac, de úgy néz ki, az árak a korábbi évekhez képest a jövőben magasabb tartományban mozognak majd. Az utóbbi állítás a kereskedőktől származik, a piaci mozgásokat jól ismerik, nem biztatják vevőiket kedvező hírekkel.

– Akik rendszeresen járják a zöldség-gyümölcs piacokat, főleg az utóbbi egy-két évben szembesülhettek az árak jelentősebb emelkedésével. A drágulás minden terményre jellemző, s a tendenciát, úgy tűnik, nem fordítják meg a bőségesebb hozamok sem.

A termesztési költségek ugyanis jelentősen megemelkedtek, döntően ez utóbbi tényező szabja meg, mit mennyiért adnak a piacokon.

Úgy tudom, például idén a hazai vöröshagyma öntözéses művelésben megadja, amit elvártak tőle, bőven termett, de attól még valószínűleg nem fog a régi szintre esni az ára, épp az említett ráfordítások emelkedése miatt – vázolta a zöldség­piaci kilátásokat Koncz Gyuláné nagykőrösi kereskedő.

Természetesen a termelési költségek mellett más tényezők, kereslet-kínálat, kereskedelmi számítások is befolyásolják a terménypiaci árak alakulását. A vöröshagyma terén is akkor látnánk tisztábban a képet, ha nagyjából az önellátó szint körül mozogna a termesztése. De attól még messze vagyunk.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az éves fogyasztásnak jelenleg csak mintegy 50–60 százalékát lehetséges a hazaiból ellátni.

De a hagymaágazat nem is erőlködik a bővüléssel, hiszen a nagy hagymatermesztők, a lengyelek, osztrákok, németek, hollandok terményeivel kell versenyezniük és bizony, régóta alulmaradnak. Amennyiben eme vetélytársak kevesebb portékával lennének nálunk jelen, feltehetően sokat javulnának az itthoni hagymások kilátásai. Többek közt a Bács-Kiskun megyei gazdálkodók pozíciója erősödne, hiszen ők együttesen országos viszonylatban jelenleg is másodikok a vöröshagyma-termesztés mennyiségét illetően, évi 11–12 ezer tonnával. Ez a volumen messze nem a csúcs a megyében, két évtizeddel ezelőtt dupláját produkálták.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakemberei is azon vannak, hogy használjuk ki a honi tartalékokat. Ezért 2017-ben úgynevezett hagymamunkacsoportot hoztak létre a termelés hatékonyabbá tétele és a piacszervezés elősegítésére.

Ennek érdekében szorgalmazzák a kereskedőkkel a megállapodást arra vonatkozóan, hogy amikor van magyar áru a piacon, akkor csakis azt forgalmazzák. Természetesen a hazai hagyma akkor tud igazán ellenállni az importnak, ha minőségben, tartósságban is az élvonalba kerül.

Forrás: 
baon.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Megemelik egy sor termék árát a legtöbb német élelmiszerbolt-hálózatnál

Áremelésre kényszerül számos termékcsoportban a legtöbb német élelmiszerbolt-hálózat az Ukrajna elleni orosz agresszió miatt - írták a német hírportálok.

Idén április 6-án nyílik az egységes kérelem beadó felülete

2022. április 6-án nyílik az egységes kérelem kitöltési felülete, a gazdálkodók ekkortól nyújthatják be kérelmeiket. A közvetlen támogatások keretében közel 480 milliárd forint támogatást igényelhetnek, a vidékfejlesztési támogatásoknál pedig a 230 milliárd forintot is meghaladhatja a várható összes igénylés.

Az Európai Zöld Megállapodás átgondolására szólították fel az Európai Bizottságot

Pozsonyban üléseztek a Visegrádi Országok és más közép-kelet-európai államok agrárkamarái és -szervezetei. A megbeszélésen hangsúlyozták: az ukrajnai háború destabilizálta az amúgy is törékeny agrár-élelmiszerpiacokat, ezért sürgősen át kell gondolni az Európai Zöld Megállapodás célkitűzéseit, módosítani kell az időzítésüket, különösen azokat, amelyek jelentősen csökkentik az élelmiszer- és alapanyag-termelést.

Paradicsom: becslés sok bizonytalansággal

Kiadta az idei évre vonatkozó első előrejelzését a paradicsom-feldolgozókat tömörítő WPTC, de a becslést számos tényező nehezíti. Az ukrajnai háború, a kínai termelésszerkezet változása és a kaliforniai vízhiány mellett további hatások is bizonytalanságot okoznak a tervezésben, derül ki a FruitVeB összefoglalójából.

Még több magyar paprika és paradicsom jöhet: milliárdos beruházás a DélKerTÉSZ-nél

Nagyobb mennyiségben kaphatnak magyar paprikát és paradicsomot a boltok: az 500 termelőt tömörítő szentesi DélKerTÉSZ ugyanis 2,7 milliárd forintos beruházással növeli logisztikai kapacitásait. A több mint 10 ezer négyzetméteres komplex logisztikai központ 2022 végére készül el, a csarnokban többek között csomagolóüzem és hűtőház is lesz, a raktározást pedig a jövőben robotizáció segíti.

Drága és kevés a chilli Kínában

A rossz időjárás miatt idén kevés lesz a chili Kínában, pedig a megnövekedett kereslet miatt már így sem termett elegendő paprika az országban. A piacon kialakuló hiány miatt a chili ára jelentősen megemelkedett.

Ha nem ízlik, kiköpheted

Napi száz grammal kellene növelni az átlagos zöldség- és gyümölcsfogyasztásunkat ahhoz, hogy elérjük az Egészségügyi Világszervezet, a WHO ajánlását. Ezt a célt szolgálja az Európai Friss Csapat program, amely az EU támogatásával valósul meg Magyarország, Franciaország és Belgium együttműködésében 2018 óta.

A borrégiók közül a Balatonnál a legdrágábbak a szőlők

A magyarországi borrégiók közül a Balatoni borrégióban a legdrágábbak a szőlőültetvények és az ingatlanok; itt csaknem 3 millió forintba kerül átlagosan egy hektár szőlő, a lakóingatlanokért pedig a Balatonfüred-Csopaki borvidéken kellett a legtöbbet, négyzetméterenként csaknem 660 ezer forintot fizetni tavaly - közölte a Takarék csoport az elemzői által összeállított Takarék Index adatait.

Drága a spárga

Hetekkel ezelőtt elkezdődött a spárga értékesítése Németországban. A müncheni Fritz Möss Fruchthandels GmbH zöldség-gyümölcs kereskedő cég a helyi spárga mellett Görög- és Olaszországból származó árut értékesít.

Lépéselőnyben a szántóföldön

A műtrágyahiány, az energia, az üzemanyag és az egyéb inputanyagok száguldása nehéz helyzetbe hozta a szántóföldi növénytermesztőket. Mekkorák a várható veszteségek, és milyen módszerekkel, stratégiával lehet mérsékelni ezeket? Erről kérdeztünk hazai termelőket.