0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Újabb utat fejlesztettek a Vidékfejlesztési Program forrásaiból

A vidékfejlesztés, a vidéki térségek felzárkóztatása kiemelt fontosságú a kormány politikájában. Jelentős eredmény, hogy a Vidékfejlesztési Program keretében a 2020-ig tartó uniós támogatási időszakban jelentős forrás jut mind a helyi infrastruktúrák, mind pedig a lakosság számára elérhető szolgáltatások fejlesztésére is – mondta Kis Miklós a hajdúnánási külterületi út ünnepélyes átadóján.

Az államtitkár hangsúlyozta: a támogatás segítségével Hajdúnánásnak lehetősége nyílt arra, hogy erősítse a gazdálkodói környezetét, és a település összetartó közössége számára élhető környezetet biztosítson, nem utolsó sorban az utak karbantartásához szükséges gépek beszerzésére is lehetőséget adjon.

Az érintett útszakasz felújításához és a gépbeszerzéshez a Vidékfejlesztési Program mintegy 110 millió forintos támogatást nyújtott, amely a teljes beruházási költség 85%-át teszi ki.

Kis Miklós kiemelte, hogy a külterületi helyi közutak megújítására, illetve az önkormányzati utak karbantartásához szükséges gépek beszerzésére az Irányító Hatóság országos szinten eddig több mint 46 milliárd forint értékben, közel 900 önkormányzatot támogatott.

Ennek köszönhetően a karbantartó gépek beszerzése mellett, várhatóan mintegy négyezer kilométer külterületi földút, valamint szilárdburkolatú út kerül kiépítésre és felújításra Magyarországon.

Forrás: AM Sajtóiroda