Back to top

Egy életre szóló hivatás

A Reményfy-Rosta családokban az a szokatlan, ha valaki nem az erdészeti pályát választja. Négy nemzedék alatt tizenhét erdészt számolnak, közöttük több erdésznőt. Ilyen népes dinasztia valószínűleg más hivatásban is ritka. Pályaelhagyó sincs közöttük, kivétel nélkül szeretik a szakmájukat, az erdőt. Így, amikor összejönnek, előbb-utóbb a munkára terelődik a szó, akár a karácsonyi ebédnél is.

Fotó: Kántor Lia
Reményfy Rita négy éve megözvegyült édesapjával, id. Reményfy Lászlóval él Mátraházán, egy mesébe illő, kővel borított, erdőszéli házban. Náluk találkoztunk beszélgetésünk másik három tagjával is, Rita lányával, Katalinnal és fiával Mártonnal, valamint a gyermekek édesapjával, Rosta Gyulával. Bár Katalin már a Bakonyban, édesapja pedig Zalában él és dolgozik, nem csak kérésünkre jöttek össze.

Rendszeresen találkoznak, főként mióta megszületett a szomszédban lakó Márton gyönyörű kislánya, Luca.

Lapszerkesztőként hármójukat már korábbról személyesen ismertem, hiszen a Bakonyerdő Zrt.-nél dolgozó Kata szerkesztőbizottságunk oszlopos tagja, rendszeres szerzője, Gyula a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója, Rita pedig az Egererdő Zrt. Mátrafüredi Erdészeténél fahasználati műszaki vezető. Az azonban csak rovatunk kapcsán tudatosult bennem, hogy id. Reményfy László, aki pár éve kézzel írott levelében osztotta meg velem véleményét egy cikkünkről, ugyancsak ennek a családnak a tagja. Azt pedig végképp nem gondoltam, hogy az erdész szálak mindkét ágon ilyen messze és szerteágazóan gyökereznek. Ha senki sem hiányozna, tizenegy erdész rokon ülhetne le egy nagy asztalhoz.

Az elmaradhatatlan sajtószemle
Az elmaradhatatlan sajtószemle
Fotó: Kántor Lia
Reményfy erdészdinasztiának a 90. életévéhez közeledő Laci bácsi az első tagja. Mezőgazdasági mérnök édesapja 1920-ban Kassáról a csehszlovák katonaság elől menekült az anyaországba, és mivel a jobb megélhetés reményében többfelé vállalt munkát, Laci bácsi megismerte fél Magyarországot. A látottak alapján úgy vélte, sok a tennivalója az erdészeknek. A gimnázium után ezért Sopronban folytatta tanulmányait, a főiskolát azonban csak két részletben járhatta ki, mert a harmadik év után, 1951-ben többedmagával „rövid úton eltanácsolták”.

„Azzal én csak jól jártam, akkor jöttünk anyagilag egyenesbe”

– mondja mosolyogva ennyi év távlatából. A főiskola három éve alatt ugyanis már lehallgatta az összes műszaki tárgyat, így szívesen fogadták az építőiparban.

„Az Út és Vasútépítő Vállalatnál megbecsülték azt, aki ki tudta számolni, hány tégla kell a falhoz, és eligazodott a normafüzetben”

– meséli. A jó egzisztencia miatt nem is az első adandó alkalommal, csak 1957 elején tért vissza a főiskolára, és annak rendje-módja szerint két év múlva átvette a diplomáját.

Mesebeli ház az erdő szélén
Mesebeli ház az erdő szélén
Fotó: Kántor Lia
Erdész pályafutását erdőművelőként kezdte a parádfürdői Mátrai Erdőgazdaságnál. A háború utáni erdősítések mellett a korszerűsítés, gépesítés, nemesítés területén is kibontakoztathatta kreativitását, munkabírását, és továbbadhatta a munka, a szakma szeretetét. Az átszervezésből eredő kitérő után, második erdész korszakát az Egri Erdőrendezőség üzemtervezőjeként töltötte 1991-es nyugdíjazásáig, a jelenleg is használatos üzemtervezés rendszerének létrehozásában is közreműködött. A következő negyed században a magán erdőbirtokosok munkáját könnyítette.

A mai napig tevékeny, lépteit bottal segítve tesz-vesz a kertben, többek közt karácsonyfákat nevel. Nem telik el nap a sajtó, a szaklapok böngészése nélkül, és nyelvhelyességi, stilisztikai kifogásainak rendre hangot ad. A magyar nyelv szeretetét, tiszteletét Katalin unokája örökölte leginkább.

Laci bácsi a Mátrába már feleségével, Zsigmond Katalinnal érkezett. Ő Parád- Fényespusztán, erdészcsaládba született. Az édesapja, mindkét nagyapja és egy nagybátyja is erdészként élte életét, majd egyik unokatestvére, sőt lánytestvére és annak férje szintén ezt pályát választotta. Szerencsére, mire leérettségizett, már a lányok előtt is kinyílt a soproni főiskola kapuja. A Mátrai Állami Erdőgazdaság erdőművelési előadójaként letette kézjegyét a mátrai erdők felújítása során, a legnehezebb feladatoktól sem rettent vissza. Az Országos Erdészeti Egyesületben is tevékenykedett, közösségi munkáját 1991-ben Bedő Albert emlékéremmel ismerték el, az első erdésznőként vehette át ezt a kitüntetést.

„Anyukámnak köszönhetem, hogy az addig vágyott kertészmérnök hivatás helyett én is erdőmérnök lettem. Harmadéves gimnazista koromban elkísérhettem Sopronba a 20 éves valétatalálkozójára. Az évfolyamtársaival együtt töltött hétvégén rabul ejtett a végzésük óta ápolt baráti kötelékek varázsa, no meg a város szellemisége, szépsége”

– meséli Rita. Azt is elárulta, hogy a hivatással járó szabadságvágy is vonzotta, ezért nő létére a kezdetektől a „tő melletti” munkát választotta, és sajnálja, hogy ma már jóval több időt követel az irodai adminisztráció.

Aranydiplomája átadásán lánya és unokája karolja Zsigmond Katalint
Aranydiplomája átadásán lánya és unokája karolja Zsigmond Katalint
Rita kezdetben együtt dolgozott volt férjével, Gyulával az Egererdő Gyöngyössolymosi Erdészeténél, így könnyebb volt két kisgyermek mellett is ellátni erdőművelési műszaki vezetői munkakörét. Jelenleg a Mátrafüredi Erdészet fahasználati műszaki vezetőjeként tevékenykedik, azokban az erdőkben, melyeket évtizedekkel ezelőtt szülei gondos munkája alakított.

A szakavatott szem észreveszi a különbséget az erdőrészletek „gazdáinak” stílusa közt.

Ahogyan Rita mondja, édesapja szép, és nem utolsósorban érdekes elegyes erdőket nevelt, nagyapja pedig korát megelőzve a legjobb minőségű, legígéretesebb fák növekedését, koronafejlődését segítette. Hozzájuk hasonlóan ő is a természetes felújításokban gondolkodik, a fokozatosság elvének és a szálalásos erdőgazdálkodásnak a híve.

Az erdő a munka mellett számtalan kinccsel is megajándékozza kezelőjét: Rita gyógynövényeket, erdei gyümölcsöket, gombákat gyűjt, lekvárt főz. Márton fia is szeret gombászni, horgászni, és el is készíti a halat-vadat. Édesapjával kiskora óta járta a mátrai erdőket, nem lepte meg a szüleit, hogy erdésznek készül.

A gimnázium után Szegeden szerzett erdész technikusi képesítést, és csak „a biológia érettségi igazságtalannak vélt 4-esén” múlt, hogy nem erdő-, hanem faipari mérnök lett. A technikusi kitérő miatt egy időben járta az egyetemet két évvel fiatalabb húgával. A családban egyedüliként Márton dolgozik saját vállalkozásában, ám szoros a munkakapcsolata egyebek közt a Mátrafüredi Erdészettel is.

„Inkább előny, mint hátrány volt az egyetemen, ha megtudták, kik a szüleim, és persze a tőlük látottaknak, hallottaknak is nagy hasznát vettem. Most is rendszeresen kikérem a véleményüket, de már az is előfordul, hogy a Mama kért tőlem tanácsot, elsősorban elektronikus nyilvántartási kérdésekben.”

– árulja el Katalin.

Az OEE 2003-as mátrai vándor- gyűlésekor állíttatott emlékkőnél
Az OEE 2003-as mátrai vándor- gyűlésekor állíttatott emlékkőnél
Fotó: Kántor Lia
Csendes, visszafogott lányukat a szülők óvták volna a szakmától, ám Katalint a sport és a média iránti érdeklődése sem térítette el tőle. Frissen végzett erdőmérnökként a Bakonyerdő Zrt. központjában dolgozott, két éve pedig erdőgondnokként erdőművelési, fahasználati és közjóléti feladatai is vannak. Nem bánja, mert szereti a változatosságot, az írásos kommunikációt pedig kifejezetten kedveli.

„Jó látni, hogy a nagy megterhelés ellenére boldog a szakmájában és veszi az akadályokat, ezt bizonyítja az Erdők Világnapján kapott miniszteri elismerő oklevél is”

– mondja büszkén az édesapja.

Vajon belőle is erdőmérnök lesz?
Vajon belőle is erdőmérnök lesz?
Fotó: Kántor Lia
Gyula Zalában született, ahol apai nagyapja erdőkerülő volt, és ahol erdőmérnök édesapja is egész életében szolgált

„Nyaraimat apám mellett az erdőben, általában fizikai munkával töltöttem, de nem esett nehezemre”

– emlékszik vissza. Az egyetem után az Egererdő Zrt. Gyöngyössolymosi Erdészeténél erdőművelési, majd fahasználati műszaki vezető, később az erdészet vezetője lett, az irányításával költözött az erdészet központja Mátrafüredre.

„Az Északi-középhegységben elsősorban a terepi adottságokat kellett megszokni, hogyan lehet megmászni a meredélyeket, hogy ne fáradjunk ki gyorsan”

– meséli. A negyedszázad alatt megszerette a Mátrát, ám amikor 2010-ben fölkérték a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatójának, a nagy kihívás ellenére örömmel tért vissza szülőföldjére. Cégvezetőként is megragad minden alkalmat, hogy kimehessen az erdőbe. A beruházások, köztük számos közjóléti fejlesztés kapcsán pedig kötelezőnek érzi a személyes jelenlétet.

Id. Reményfy Lászlót az Életfa Emlékplakett Arany fokozata elismeréssel tüntette ki az agrárminiszter. Szívből gratulálunk!

És ezekből volt jó néhány a kilenc év alatt: egyebek közt újjáépítették a kilátótornyot a nagykanizsai Csónakázó-tó mellett, elkészült az Obornaki Erdei Iskola, valamint az országban egyedülállóan vasúi kocsiban berendezett Gördülő Erdei Iskola. Nem mellesleg a Zalaerdő Zrt. az ország egyik legnagyobb fakitermelő egysége, fűrészüzemmel, a Csömödéri Állami Erdei Vasúttal.

Forrás: 
A Mi Erdőnk
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a A Mi Erdőnk 2019/4 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Erdőspusztáról lett az év erdésze

Gyerekkora óta szorosan kötődik az erdőhöz Kocsis István Attila. A NYÍRERDŐ Zrt. Halápi Erdészet kerületvezető erdészének mondhatni „beérett” a munkája, idén komoly szakmai sikert ért el. A legjobbnak bizonyult az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Az Év Erdésze szakmai versenyen.

Az alföldi erdészek eredményes munkája is hozzájárul az erdők fennmaradásához

Az Alföldön dolgozó erdész közösségnek a történelem során kedvezőtlenebb természeti körülmények között is sikerült komoly eredményeket elérniük. De a mai kor alföldi erdei sem maradnának fenn az ott dolgozó erdőgazdálkodók munkája nélkül - mondta el Zambó Péter földügyekért felelős államtitkár az Alföldi Erdőkért Egyesület 2019. évi kutatói napján Lakiteleken.

A kaposvári Szabadságfa az Év Fája

A kaposvári Szabadságfa lett az idén az Év fája az Ökotárs Alapítvány által 2010 óta szervezett híres magyar fák versenyén. A Hős Fa címet a Vasvár határában, a Szentkúti Parkerdőben álló Szentkúti Öregharcos, míg az Országos Erdészeti Egyesület különdíját a zilizi Ezeréves tölgyfa kapta.

Tengerentúli veszedelem a homokterületeken

A Magyar Mezőgazdaság hetilap novemberi Zöld Mező rovatában számos érdekes cikkel készülünk. A többi közt foglalkozunk az észak-amerikai homoki prérifűvel is, amely évekkel ezelőtt gyökeret vert hazánkban is, azóta pedig agresszív módon, rendkívül gyors ütemben hódít egyre nagyobb teret magának.

Szükségállapot: lángokban áll Ausztrália

Szükségállapotot rendeltek el hétfőn a helyi hatóságok Ausztrália Új-Dél-Wales és Queensland államában a várhatóan "katasztrofális" tűzvész miatt, az embereknek el kell hagyniuk otthonukat.

Ritka reliktum Kunpeszéren

A Peszéri erdő valódi kincs a szakemberek számára. Az itteni erdőssztyepp igazi reliktum, 300 évvel ezelőtt hazánkból 90 százaléka tűnt el az ilyen életközösségeknek. Ennek megőrzésére indították az Oakeylife programot 2017-ben.

Bárki elérheti a hiánypótló új adatbázist

Elkészült Magyarország ökoszisztéma alaptérképe, amely hazánk természeti rendszereinek állapotát mutatja be bárki számára hozzáférhető módon. Az adatbázis az Európai Unió Biológiai Sokféleség Stratégia 2020 célkitűzéseinek hazai megvalósítását célzó projekt részeként, számos hazai intézmény részvételével jött létre.

Kornistárnics is nyílt a Visegrádi-hegységben

A Pilisi Parkerdő Zrt. sorozatban mutatja be a Visegrádi-hegység különleges, védett növény- és állatfajait.

Szabó István: Repülni jó!

Szabó István erdész családba született, és már kisgyermekként tudta, hogy ő is ezt a pályát szeretné választani. A szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskola elvégzése után a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Dél-Kiskunsági Erdészeténél állt munkába Kiskunhalason, ahol kerületvezető erdészként dolgozott egészen a nyugdíjazásáig.

Nagy hangsúlyt fordítanak Debrecenben is a fásításra

Szinay Attila közigazgatási államtitkár, Papp László, Debrecen polgármestere és Juhász Lajos, a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti vezérigazgató-helyettese ültetett el jelképesen három fát Debrecenben.