Back to top

Betegség és temetés

A vidámsággal, derűvel, tréfával teli selmeci diákéletnek azért voltak szomorú pillanatai is. A nehéz életkörülmények, a sokszor fűtetlen kamarák, a rendszeres étkezés hiánya, az olykor kicsapongó életmód következtében gyakran megbetegedtek az akadémisták, s közülük esetenként egy-egy cimborát a halál is elragadott.

„…ez a hang elképzelhetetlenül komor és kísérteties. A lassan ismétlődő kopogás valami nagy, beteg szív dobogásához hasonlít. Eleinte ütemesen ver, aztán egyre lassabban, néha kihagy. Megint, néhány erőfeszítéssel néhány ütem… Most már szívszorító szünet, aztán hirtelen gyors kopogás… A deszka meglendül… a kalapács lehanyatlik… Még egyet koppan – halk, véletlen ütés – még halkabban, alig hallhatóan, utoljára…És vége. Elhallgatott. […]”

 

KOSÁRYNÉ RÉZ LOLA (1927):

A vén diák. – Singer és Wolfner, Budapest.

Az „egy mindenkiért, mindenki egyért” szellemiség jegyében a selmeci összetartozás a nehézségek terén is megmutatkozott.

Mint sorozatunk előző részeiben többször is utaltunk rá, a diákhagyományok gyökerei a céhes szokásokban keresendők, így a betegség és a halál kapcsán is felfedezhetünk azokhoz visszanyúló elemeket, hasonlóságot.

A céhes rendszerben, ha a mester vagy valamelyik családtagja, legénye, inasa megbetegedett, akkor őt a betegség idején a céhládából kiutalt pénzzel segítették, bízva a felgyógyulásban és a támogatás visszafizetésében. A segélyen kívül az ápolás is kijárt a betegnek, a társak felváltva virrasztottak a betegágyánál. De a szokások arra is tekintettel voltak, hogy a betegápolók ne kerüljenek ki azok sorából, akik a beteg iránt ellenséges érzülettel voltak.

A selmeci temetőkben nyugvó akadémisták sírjai
A selmeci temetőkben nyugvó akadémisták sírjai
A selmeci temetőkben nyugvó akadémisták sírjai
A selmeci temetőkben nyugvó akadémisták sírjai
A selmeci temetőkben nyugvó akadémisták sírjai
A selmeci temetőkben nyugvó akadémisták sírjai
A selmeci temetőkben nyugvó akadémisták sírjai
A selmeci temetőkben nyugvó akadémisták sírjai
Ha viszont elhunyt a céh egyik tagja, akkor a céh gondoskodott a kellő tisztességgel történő temetésről. A gyászhírt a céhtáblán tették közzé. Történelmi források alapján tudjuk, hogy

Selmecen már 1570-ben a céhszabályzat értelmében a céh tagjai gyászruhába öltözve, felváltva álltak őrt a halott koporsója körül,

melyet az elhunyttal a céhhierarchia azonos szintjén állók a vállukon vittek a temetőbe. A temetés után az özvegynél halotti tort tartottak. A szigorú céhrendet mutatja, hogy a temetésről távol maradóknak vagy elkésőknek bírságot kellett fizetniük. Az említett kegyeleti szokások részben a selmeci diákéletbe is bevonultak.

A selmeci temetőkben nyugvó akadémisták sírjai
A selmeci temetőkben nyugvó akadémisták sírjai
A selmeci temetőkben nyugvó akadémisták sírjai
A selmeci temetőkben nyugvó akadémisták sírjai
Amennyiben megbetegedett egy akadémista, úgy társai állandó és gondos ápolásban részesítették. Éjszaka mindig virrasztott valaki közülük a beteg ágyánál. Mivel sok beteg akadémistáról kellett gondoskodni, megalakult a Segélyező Egyesület, majd a kiegyezés után a Magyar bánya- és erdőakadémia Hallgatói Segélyező Egylet. Ez a szervezet az akadémia, majd a főiskola szűkölködő hallgatóit készpénzzel, betegség esetén ápolási és gyógyszerköltséggel, halál esetén temetési költséggel segélyezte.

A diákélet legszomorúbb pillanata egy akadémista elvesztése, legszívbemarkolóbb eseménye pedig annak temetése.

Az elhunytat az ifjúság saját halottjának tekintette, függetlenül annak társadalmi rangjától, anyagi helyzetétől, díszes temetést rendeztek neki.

Gyászszalagot kötnek a korsó fülére
Gyászszalagot kötnek a korsó fülére
Asztalrészlet a gyászszakestélyről
Asztalrészlet a gyászszakestélyről
Emlékként ennyi marad
Emlékként ennyi marad
A Szentháromság téren álló Bányatörvényszék (Berggericht) épületében ravatalozták fel a koporsót, mellette kivont karddal álltak díszőrséget az akadémistatársak. A mindig este zajló temetés menetét a zenekar nyitotta, ezt követte a bányamécsekkel világító hallgatók szalamandere, majd a koszorúvivők és papok következtek. A koporsót fehér vállszalagos egyenruhások vitték, mellettük két-két sorban kivont karddal 12 bányász és 12 erdész akadémikus haladt. A koporsót követő családtagok után a tanárok és barátok zárták a menetet. Ezen idő alatt kongtak a harangok, a zenekar gyászzenéket játszott, a temető közelében azonban elhallgattak, s megszólalt a klopacska fájdalmas, tompa hangja.

A koporsó sírba engedésekor a gyászindulót énekelték („Szerencse fel, örök végtelen az éj”), a zenekar elhúzta az elhunyt utolsó nótáját, majd a búcsúbeszéd után a hallgatók egyenként léptek a sírhoz, és utolsó Jó szerencsét! mondva egy hantot dobtak abba, majd eloltották bányamécseiket.

Ha erdész akadémista hunyt el, díszsortüzet is adtak. A temetőből szalamanderben vonult a menet a Vigadóba, ahol a gyászszakestélyt tartották.

A gyászszakestély ceremóniája nagyban különbözik a többi szakestélyétől, és rövidebb is azoktól. A terembe való bevonuláskor a klopacska (lármafa) hangja szól. Az asztalokon bányászlámpák világítanak, előttük gyászszalaggal átkötött korsók, a szakestély résztvevői pedig végig állnak. Az elnök Silentium! felszólítására a klopacska elhallgat, majd a szakest együtt elénekli a Fiúk, ha majd remeg kezemben e bús nedűvel telt pohár kezdetű nótát. Ezután a praeses rövid beszédben méltatja az elhunyt érdemeit, majd felszólítja a cantus praesest, hogy szólóban énekelje el a Gyászindulót. A következőkben az elnök és a szakesten résztvevők latin nyelven válaszolgatnak egymásnak: Praeses: Exercitium! (Cselekvés!) Ad maestrum salamandrum parati estis? (Készen álltok a gyászszakestre?) Szakest: Sumus. (Készen vagyunk.) Praeses: Surgite! Ergo salamander, salamandri, salamandrorum pro defuncto academico montano/saltuario… alias… (Figyeljetek! Tehát szalamanderek szalamandere az elhunyt bányász/ erdész… alias… akadémikusért.), majd magyarul folytatja: Korsót fogj! Ajakhoz! Háromujjnyira az ajaktól! Garatra eks! Miután a korsó tartalmát kiürítették, az elnök az asztalon elkezdi üres korsójával a klopacska ismert kopogását: tá-tá-ti-ti-ti, s az első strófa után az elnöktől jobbra és balra álló is megkezdi a kopogást, majd minden strófa után újabb és újabb szomszéd kapcsolódik be. Miután az utolsó pár is bekapcsolódott, s a terem visszhangozza a két lassú, három gyors koppantást, akkor az elnök és az őt követő szakest jelenlévői korsójukat körkörösen néhányszor az asztalhoz dörzsölik (ez az ún. reibolás), majd ezután a földhöz vágva összetörik.

Azért teszik ezt, hogy más ne ihasson ebből a korsóból, az az elhunyt emlékét őrizze. A gyászszalaggal átkötött korsófület a szakest résztvevői emlékként elteszik, annak idején az akadémisták kamaráik falára akasztották fel.

A gyászszakest végén az elnök ismét Silentium! felszólítást tesz, bezárja a szakestet, melynek legvégén közösen elénekelik az Imhol a föld alá megyünk… című nótát. Az elnök által elrendelt gyász ideje alatt az akadémisták szórakozóhelyen nem jelentek meg, ezzel is emlékezve elhunyt cimborájukra.

A mintegy másfél évszázada ismert forgatókönyvű, és azóta nem változó gyászszakestély szokása megmaradt az utódkaroknál is, a hagyományőrző tanárok és az esetenként sajnálatosan eltávozó hallgatók emlékét ekképpen is tiszteletben tartva és megőrizve.

Bartha Dénes

(A sorozat következő részében vidámabb téma, a diákhumor kerül terítékre.)

Forrás: 
A Mi Erdőnk
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a A Mi Erdőnk 2019/4 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Értékek nyomában

Otthonosan mozog a kézműves mesterségek sokszínű hagyományaiban Ament Éva grafikus, népi bútorfestő. Alkotásaiban nemcsak másolja, de szellemükhöz, motívumvilágukhoz hűen újrateremti a tradicionális munkákat. A jellegzetes használati tárgyak, kelengyeládák, kisbútorok mellett magyarországi templomok gyönyörű mennyezetkazettái viselik a keze nyomát, a megmentett, újjáálmodott örökség jeleként.

Májinka András: Menekülés

„Gyermekkorom óta életem része volt a természet szeretete, a növények, állatok, tájak megismerése. Szüleimmel sokat kirándultunk, ez azóta is az egyik kedvenc elfoglaltságom. Tősgyökeres alföldiként mindig is vonzottak a hegyvidéki tájak."

Égbe törő fák

A hosszú életű, dús lombozatú, vastag törzsű fák jelképei az egyháznak, ajándékai Isten teremtett világának. Már a Biblia első lapjain megjelennek. Az erdők mesélnek az élet körforgásáról, felemelik tekintetünket a lombkoronákon túlra, és misztikus elmélkedésre késztetnek. Akárcsak egyetlen hívő megmentése, ugyanúgy egyetlen fa elültetése is kihat az életünkre, a környezetünkre.

Az édenkert szigetei

Paradicsomi állapotok – így lelkendezett útirajzában Rudolf főherceg, amikor 1878-ban Alfred Brehm híres természettudóssal végzett ornitológiai gyűjtőútjuk során meglátta a területet.

Zöldülő főváros

Ma már közhely, hogy világunk felgyorsult. Valamennyien tapasztaljuk, hogy mindennapjaink napról napra magasabb fordulatszámon pörögnek, ezzel egy időben gyorsabb tempóban pusztítjuk a természetet is. Világviszonylatban fogynak az erdők, csökken a természetes környezet.

Öreg bükk a Stájeroknál

A Kőszegi-hegységben az Országos Kéktúra útvonalon haladva, a Stájer-házak közelében vezet az Öreg bükk Tanösvény. Ha nyugatról az Írott-kő felől, illetve közelebbről a Hörmann-forrástól érkezünk, először ahhoz az állomásához jutunk, ahol forgatható kockák segítségével megismerkedhetünk a Kőszegi-hegységet borító erdők világával.

A tő mellől a katedráig

Gyakorlatban eltöltött 14 év, majd 27 esztendő a Soproni Egyetem katedráján – ebből öt év tanszékvezetőként –, számtalan szakmai cikk és egyetemi jegyzet írása. Csak néhány adat, ami a 95 éves Csesznák Elemért minősíti. Nem véletlen hát, hogy a mai napig szellemileg és testileg friss szakembert szívesen felkeresik fiatal kollégái.

Türelem erdőt terem

Az erdészek összetartók. Erre jó példa az egri Babocsay utca közössége, ahol évtizedek óta több erdészcsalád él barátságban, kinevelve a következő, erdőt tisztelő generációt. Esténként izgalmas eszmecserék folynak a szakma neves képviselői között.

Erdőszélen Manó kuckó

Aki szereti ügyes kezét próbára tenni, apróságokat alkotni némi segítséggel, az bizonyára szívesen nézegeti Kiss Tamara rövid Manó kuckó filmjeit a neten. Az ünnepváró készülődés jegyében egy szép tobozkarácsonyfa összeállítását követhettük végig, ám ezúttal személyesen, a kuckós műhelyben.

Családias pagony

A Rábaköz igazi kis ékszerdoboza a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. kezelésében lévő Göbös-major. Eldugott zug, ahová az aktív pihenésre vágyók, valamint csendre és nyugalomra kiéhezett városiak egyaránt szívesen jönnek.