Egy méhegészségügyi kutatócsapatnak a grazi egyetemről sikerült izolálnia azt a lecitin-jellegű anyagot – Lysophosphatidylcholin, röviden LPC-t –, mely immunissá teszi a méhálcákat a nyúlós, vagy más néven amerikai költésrothadással szemben.
A penibacilus larvae ellen ható foszfolipidet tojássárgájából is elő lehet állítani. Az LPC-t labor körülmények között és egy romániai méhészetben tesztelték álcákon. A kísérletek adott pontján már csak az volt a kérdés, hogy miként lehetne a méhészeti gyakorlatban is hasznát venni ennek a felfedezésnek, vagyis hogyan lehet ezt a foszfolipidet az álcák táplálékába bejuttatni.
A kísérleti csoport tagjainak – Wolfgang Schühly-nek, Ulrike Riessberger-Gallé-nak és Javier Hernández López-nek – végül számtalan próbálkozás után sikerült megtalálnia ennek a módját.
– magyarázza a kísérletvezető Wolfgang Schühly. Vagyis a műlép viaszába. Az LPC később a dajka méhek által kiválasztott pempőben feloldódik, és a pempőben úszó álcák magukba szívják. Ezáltal a szervezetükben is keletkező anyag koncentrációja megnövekszik, egyúttal az amerikai költésrothadás elleni immunitásuk is.
A kutatók épp a módszer piacra vitelén dolgoznak, és további kísérleteket folytatnak olyan spanyol és egyesült államokbeli méhészetekben, ahol a nyúlós költésrothadás komoly problémát jelent. Ha a módszer ott is megállja a helyét, az egyik legfontosabb méhegészségügyi megoldás kerülhet hamarosan a méhészeti gyakorlatba. Projektjüket a Kutatástámogató Társaság (Forschungsförderungsgesellschaft) kb. 350 ezer euróval támogatja.
Ajánljuk még: