Back to top

Nagy István: megújítjuk a nemzetipark-igazgatóságokat

Az agrárminiszter sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a nemzetipark-igazgatóságok által végzett feladatok nagy mértékben bővültek az elmúlt időszakban, ehhez pedig a szervezeti struktúrának is törekednie kell. Az átalakítások részeként a 10 igazgatóságon belül 41 természetvédelmi feladatokat ellátó tájegységet hoznak létre.

Nagy István agrárminiszter elmondta, Magyarország különleges természeti tőkével rendelkezik, mely kulturális, társadalmi és gazdasági szempontból is jelentőséggel bír. Ennek megőrzésében kulcsszerepe van a tíz nemzetipark-igazgatóságnak, amik fenntartása és fejlesztése a tárca alapvető feladata, egyszersmind kötelessége.

Fotó: Pelsőczy Csaba
„Új struktúrát alakítunk ki a nemzeti parkokban, és bevezetjük a tájegységi modellt. Az átszervezéssel célunk, hogy az igazgatósági feladatellátás fókuszát a központokból a munkák megvalósulásának helyszínére, a tájegységekre helyezzük át.

Olyan rendszert kívánunk működtetni, amely támogatja az igazgatóságokat abban, hogy még jobban kiteljesedhessenek, s munkáltatóként és beruházóként is egy-egy térség fejlesztésének a központi szereplői lehessenek” – magyarázta a tárcavezető.

Szavai szerint összesen 41 gyakorlati természetvédelmi kezelési feladatokat ellátó tájegység jön létre. Az új struktúrában kiemelt szerepük lesz a tájegységvezetőknek, emellett bővül a természetvédelmi őrök feladatköre is, akik esetében a szolgáltató és tanácsadó tevékenység az eddiginél nagyobb hangsúlyt kap.

Az új rendszer bevezetését indokolja a nemzetipark-igazgatóságok eredményeinek, illetve ellátott feladatinak nagyságrendi növekedése. Az igazgatóságok jelenleg 300 ezer hektár országos jelentőségű védett természeti terület vagyonkezelői: ennek felén mintegy 2 ezer gazdálkodó bevonásával, haszonbérleti szerződés útján biztosítják a területek megfelelő fenntartását, a 150 ezer hektárnyi kiemelten védett, speciális kezelést igénylő terület kezelését pedig maguk látják el.

Az igazgatóságok a többi közt természetvédelmi célú vadgazdálkodást is folytatnak a vadászati jogosultság alatt álló területeken – összesen 197 ezer hektáron. Az agrárminiszter hangsúlyozta, munkájuk révén 100 ezer hektáron javult az élőhelyek állapota, ez pedig – különösképp az éghajlatváltozás elleni küzdelem közepette – kiemelkedő eredménynek számít. „Ezt a tevékenységet folytatni kell. Éppen ezért

az operatív programokban 92 igazgatósági projekt megvalósítása zajlik jelenleg 100 ezer hektárnyi védett természeti területet és számos barlangi helyszínt érintve, csaknem 40 milliárd forint értékben” – magyarázta Nagy István.

Elmondta azt is, hogy az eddigi fejlesztések révén az igazgatóságok által üzemeltetett ökoturisztikai létesítmények száma 276-ról 349-re emelkedett, mindez pedig hozzájárult ahhoz, hogy 2010 és 2020 között az éves regisztrált látogatók száma 1,3 millióról 1,6 millióra nőtt. Mindemellett növekedett az intézményrendszer működtetéséhez szükséges személyi állomány és büdzsé is: a nemzetipark-igazgatóságok éves költségvetése mindent összevetve 20 milliárd forint, a dolgozók száma 1372 fő.

„Ehhez igazodnia kell a szervezeti struktúrának is, mely reményeink szerint még nagyobb lendületet adhat az igazgatóságoknak, egyszersmind a hazai természetvédelemnek” – tette hozzá a tárcavezető, hangsúlyozva, hogy a cél, hogy még több ember ismerhesse meg a természet szépségét, s még eredményesebben őrizhessük meg eme kiemelkedő értékünket.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Tigrisek hurokcsapdában

A tigrisek mintegy 2 millió évvel ezelőtt jelentek meg földünkön, s a Kaszpi-tenger környékétől egészen az orosz Távol-Keletig hatalmas területet népesítettek be. Elterjedésüket nagyban befolyásolta a különböző vadmarha-, szarvas- és disznófajok megjelenése, elterjedése. Úgy tűnik, ez a kétmillió éves történet hamarosan véget ér…

Sebesült rókát mentett egy budapesti buszsofőr

A kacsamentés már a múlté, most egy rókának volt szüksége a BKK segítségére.

Majorságot épít a Balaton-felvidéki Nemzeti Park a Mura mellett

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BFNPI) 470 millió forintos európai uniós támogatással épít majorságot Letenye határában, a Mura mentén - tájékoztatta a nemzeti park az MTI-t.

Felszámolnák az „osztatlant” - Új földértékesítés és törvényjavaslat

Folytatódik az osztatlan közös földtulajdon felszámolására indított földértékesítési program – adta hírül nemrégiben az Agrárminisztérium. Eközben egy gyors, méltányos, átlátható rendszert hozna létre az osztatlan közös földtulajdon felszámolását célzó törvényjavaslat, amely régi problémát igyekszik rendezni.

Amit eszel, azzá leszel!

Nagy volt a sürgés,forgás Bag település határában ahol szombatonként ezentúl Autós Termelői Piac fog működni! Az Alsó Galgamenti település nagy örömmel adott otthont ennek a lehetőségnek hiszen, mint Palya Zoltán polgármester elmondta, jó közlekedési lehetőségekkel rendelkezik a terület és ezentúl kiváló minőségű hazai termékeket kínáló őstermelőknek és kistermelőknek ad otthont minden szombaton.

Az Alpokban eltűnhetnek a gleccserek

Romlott a természetes környezet állapota Németországban. A szövetségi kormány vizsgálata a többi között kimutatta, hogy teljesen eltűnhetnek a gleccserek és kihalhat a védett rovarfajok 70 százaléka.

1 milliárd forintot kapnak a méhészek a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében!

A méhészek a napraforgó virágzás után, július utolsó két hetében nyújthatják be az igényléseiket, a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzéséhez igénybe vehető csekély összegű támogatásról szóló 29/2019. (VI. 20.) AM rendelethez hasonlóan.

Tájékoztatás a 25 milliárd forintos mezőgazdasági többlettámogatás részleteiről

Az Agrárminisztérium három szakaszban hirdeti meg a Gazdaságvédelmi Alap által a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak kezelésére biztosított 25 milliárd forintnyi, támogatási programot amelyek a mezőgazdasági termelőket, termelői szervezeteket és élelmiszeripari vállalkozásokat segítik.

Fókuszban a biológiai sokféleség

Május 22-e a Biológiai Sokféleség Világnapja, ebből az alkalomból világszerte hívják fel a figyelmet az élővilág sokszínűségének megóvására és a biodiverzitást veszélyeztető jelenségekre. Magyarországon több mint 100 ezer hektáron zajlott élőhely-rekonstrukció az elmúlt években, amely nagymértékben hozzájárult a biológiai sokféleség növeléséhez és megőrzéséhez.

A nemzeti összetartozás jegyében bővült a hungarikumok sora

25. alkalommal ültek össze a Hungarikum Bizottság (HB) tagjai: a többi közt négy, a magyarság karakterjegyeit magán viselő értéket emeltek a hungarikumok rangos sorába. A jubileum apropóján V. Német Zsolttal, az Agrárminisztérium kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztosával, a Hungarikum Bizottság tagjával beszélgettünk.