Posta Katalin, a Szent István Egyetem egyetemi tanára a talajbiológia szerepét elemezte a növények genetikai teljesítőképességének kihasználásában. Mindössze a talajtömeg 5 százalékát teszi ki a talajflóra és -fauna, amit tovább bontva 40 százalék jut a talajgombákra és algákra, ugyancsak 40 százalék a talajbaktériumokra, 12 százalék a földigilisztákra, a többi az egyéb kategóriába esik. Már Darwin is fölismerte a giliszták jelentőségét a talaj minősége szempontjából, sokkal kisebb figyelem jut egy másik állatcsoportra, az ugróvillásokra. Mindenféle korhadó anyagot elfogyasztanak és jól jelzik a talaj öregedését, ugyanis abban az esetben csak a talaj legfölső rétegében találhatók meg.
Igen nagy jelentőségűek a talajban élő mikroorganizmusok a tápelemek fölvehetővé tételében.
A kiadott trágyaféleségek 10-40 százalékát tudják közvetlenül hasznosítani a növények, a többi kimosódik, elillan vagy szerves formában lekötődik a talajban.
Ezeket a szerves formákat aztán zömmel a baktériumok alakítják át ismét a ionos, a növények számára fölvehető formává, de ez elég nagy energiabefektetést kíván a részükről.
Legismertebbek a nitrogéngyűjtő baktériumok, amelyeket három csoportba sorolhatunk. A szimbionta nitrogénkötő baktériumok fajspecifikusak, a pillangós növények gyökérgümőiben élnek. Egy év alatt hektáronként 100-200 kilogramm nitrogént képesek megkötni a légkörből. A következő csoportot asszociatív nitrogénkötőknek nevezzük, ezek kevésbé szorosan kapcsolódnak egy növénycsoporthoz, általában egyszikűek gyökerével képeznek kapcsolatot. Évente körülbelül 50 kilogramm nitrogén megkötésére képesek. Még ennél is kevesebb, 5-10 kilogramm nitrogén várható egy hektáron a szabadon élő nitrogénkötő baktériumok munkájától. Ezek önmagukban nem tudnak elég nitrogént szolgáltatni a növényeknek, további trágyázásra van szükség.
Ilyen szerves foszfor a humuszanyagokban, a nukleinsavakban és a lecitinben található, míg a talaj összes foszfortartalmának a másik fele szervetlen formában van jelen. Ezek a különböző elemekkel képzett foszfátok és oxifoszfátok.
A baktériumok másik ismert működési területe a cellulózbontás, ami kemény munka a számukra, elegendő nitrogénnel kell ellátni őket hozzá. A mikrobák segítségével lebontott szármaradványok szerves anyagokkal segítik a kedvező talajszerkezet kialakulását, és azért is szerencsés gyorsan eltávolítani a növénymaradványokat a földről, mert úgy a talajlakó kórokozók fennmaradását is meggátoljuk.
A talajban közvetlenül a gyökér környezetében élő egyes rhizobaktériumok serkentik is a növények növekedését a hormontermelésükkel.
Igen nagy jelentőségű a mikorrhizák szerepe a növények teljesítményében. Ezek a gombák szimbiózisban élnek a növényekkel és hatalmas hifahálózatot alakítanak ki a talajban, ezáltal sokszorosára nő a tápanyagfölvevő felület. A gomba a növénytől kapja a kész tápanyagokat, cserében tápelemekkel látja el.
Gyakran a foszforigény 80 százalékát így tudják fölvenni a növények, ezen kívül mikorrhizával több tápanyaghoz jut a növény, és a kapcsolat javítja a stressztűrést és valamennyire véd a patogén mikroorganizmusoktól.
A hozamra gyakorolt kedvező hatás évjárattól és a talaj tápelemtartalmától függ, akár mikorrhizáról, akár talajbaktériumokról van szó, hangsúlyozta Posta Katalin. Ha kedvező az időjárás és megfelelő a tápanyagellátás, a mikrobák már nem sokat tudnak hozzátenni a növényi teljesítményhez, akkor a genetikai potenciál a meghatározó. Alacsony tápanyag-tartalomnál és stresszes évjáratban viszont nagy segítség várható tőlük. Ezt a növénynemesítők is fölismerték és olyan fajtákat igyekeznek létrehozni, amelyek könnyen lépnek gyökérkapcsolatba a gombákkal.
