A nemespapagájok sokak szerint a legszebb nagypapagájok közé tartoznak, ahol az ivari kétalakúság – rokonaikkal ellentétben – olyannyira szembetűnő, hogy sokáig a hímet és a tojót az ornitológusok külön-külön fajként írták le. Ugyanis a hímek alapszíne élénkzöld, csőrük narancssárga, ugyanakkor a tojók tollazatának döntő hányada vörös, csőrük pedig fekete. Hatalmas elterjedési területtel bírnak, mely magába foglalja Indonézia, Pápua Új-Guinea és Ausztrália jelentős részét. Mintegy kilenc alfaja ismeretes, melyek méretben, színezetben jelentős eltérést mutatnak. Bár hazánkba már a ’90-es években importáltak Európa más országaihoz hasonlóan nemespapagájokat, ezek nem tudtak akklimatizálódni a hazai viszonyokhoz.
Az áttörést az ezredforduló utáni behozatalok jelentették, amikor is egy állatorvos kereskedő délkelet-ázsiai tenyészfarmokon tanulmányozta, miképpen kell elhelyezni, takarmányozni ezeket a szemet gyönyörködtető tollasokat. 2000-ben érkezett Ferihegyre az a madárszállítmány, mely 9 egyedből állt, s a célzott, de kíméletes antibiotikumos kezelés mellett eleinte vitaminokat is kapott, hogy a szállítás okozta stresszt és az azt követő beszoktatási időszakot könnyebben viseljék el. Kezdetben a hazájukban megszokott rizzsel és nagyobb mennyiségű napraforgóval etették a madarakat, majd a második hét eltelte után kezdték almával és sárgarépával kínálni a messziről jött állatokat.
Az almától az első időszakban idegenkedtek, hiszen a trópusokon ez különösen ritka és drága gyümölcs, így számukra teljesen ismeretlen volt.
Ezért eleinte ezt banándarabokkal keverve kapták, így sikerült rászoktatni őket a zamatos szabolcsi almára. Annyira sikeres voltak e mesterfogások, hogy 2000 és 2003 között mintegy 250 nagy értékű nemespapagájt sikerült így Magyarországra hozni, s innen Európa más országaiba Albániától kezdve Svájcig reexportálni. Mindez nem történhetett volna meg a kiváló magyar állatorvosok szakmai rálátása nélkül.