0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Zöldségfajta-újdonságok a Syngentától

A 2020-as termesztési szezonra számos újdonsággal készült a Syngenta zöldségüzletága. A termelői igényeket kiszolgálva és a klímatikus tényezők változásaihoz alkalmazkodva új fajtákat vezet be a cég.

Magyarországnak kiemelt jelentősége van nemzetközi szinten a zöldségüzletágon belül, az ócsai állomáson paradicsomot, káposztaféléket és görögdinnyét nemesítünk. A Syngenta társadalmi felelősségvállalásáinak sorába tartozik, hogy a következő öt évben kétmilliárd dollárt fordít arra, hogy segítsen a klímaváltozás okozta kockázatok csökkentésében.

ÚJ KÁPOSZTAFÉLÉK

A tavaly Magyarországon is kiemelkedően jól szereplő Toreador F1 fejes káposzta nagy érdeklődésnek örvendett a Syngenta innovációs napján Hollandiában, ahol a Storidor F1 fajta mellett ennek a hibridnek a gépi betakarítását tekinthették meg az érdeklődők.

Ezek a fajták gépi betakarítással is frisspiaci minőségű árut adnak, nemcsak a káposzta ipari felhasználásakor váltható ki a kézimunkaerő.

A nyári termesztés kihívásaira ad választ a Kamino F1 karfiolfajtánk. Megbízható rózsaképzése, kiváló öntakarása a korábbiaknál kiszámíthatóbb tenyészidőtartással párosul.

Az Atractum F1 kelkáposzta-újdonságot nagy fejátlagsúly és a rövid tenyészidő jellemzi.

GYÖKÉRGOLYVA ELLENÁLLÓ KARALÁBÉ

A gyökérgolyva hazánkban már a káposztaféléket is veszélyezteti, Németország és Lengyelország egyes vidékein pedig csak a betegséggel szemben ellenálló fajtákkal tudnak dolgozni. A Fonda F1 karalábéfajta rendelkezik gyökérgolyva ellenállósággal, és az elmúlt évek tapasztalata szerint további betegségekre, például a peronoszpórára, vagy a baktériumos betegségekre is kevésbé érzékeny. Ezek a kedvező tulajdonságok a később bevezetendő fajtáinkra is jellemzőek lesznek.

SZÍNES SALÁTAVÁLASZTÉK

A Syngenta salátanemesítése megújult, a vajfej típusútól a batávián, római salátán keresztül egészen a jégsalátákig szinte minden időszakra tudunk fajtát ajánlani.

Fejessaláta-kínálatunk korai fóliás időszakra, áruházláncok számára szelektált fajtája a Meteore, mely gyorsasága mellett kiváló pultontarthatóságával tűnik ki.

Szabadföldi kora tavaszi fajta a nagy lombú Julian, színe mind frisspiaci, mind áruházlánci értékesítésre alkalmassá teszi. A nyári nagy melegben a legfontosabb fajtatulajdonság a hőstressztűrő képesség, az Orelian kiemelkedően vizsgázott az utóbbi, szélsőséges időjárású években. Őszi értékesítésre az Aurelian biztos választása lehet a termelőknek. Jégsaláták közül mind a tavaszi, mind az őszi időszakban kompakt, nagy fejeket ad az Ice Wave, a fajta Európa-szerte előretör. Fontos tulajdonság és nemesítési cél is egyben, hogy az új fajták mindegyike a jelenleg elérhető legmagasabb szintű peronoszpóra ellenállósággal rendelkezzen. (x)

 

Forrás: Syngenta Magyarország Kft.