Back to top

Együtt élő növények

A természet sokszínű. A növények és az állatok együttélésének mintájára miért ne lehetne ugyanilyen sokszínű a kertünk is? A dísznövényeknek, zöldség- és gyümölcsféléknek egyaránt lehet benne helyük, de nem elkülönítve, díszkertben, veteményes- és gyümölcsöskertben, hanem együtt, egy ágyásban, hogy közösen örvendeztessenek meg bennünket színekkel, illatokkal, ízekkel.

A vegyes hasznosítású kertet nézve úgy tűnhet, mintha abban véletlenszerűen kerülnének egymás mellé a növényfajok és fajták. A látszólagos rendetlenség mögött azonban fontos szabályok érvényesülnek, nemcsak az egyes ágyások létrehozásakor, hanem azok fenntartása során is.

Tervezzünk tudatosan

Az együtt élő növényeknek alkalmazkodniuk kell a kert éghajlati és talajviszonyaihoz, és persze egymáshoz is. Ezért akkor tesszük a legjobbat, ha olyan növényeket ültetünk egymás mellé, akár dísznövény, akár zöldségféle, amelyek ezen igényeknek megfelelnek. Tehát már akkor, azon a ponton kell a tudatosság a kertészkedésben.

Figyelni kell a talajtípusra, a fényviszonyokra, a várható vízellátásra és arra, hogy a kiválasztott növények mennyire jó szomszédjai egymásnak.

Ma már a tudomány is igazolta annak az évszázados, generációról generációra átadott ismeretnek az alapját, hogy miért nem fejlődnek egyformán jól bizonyos növények egymás társaságában, és melyiket kell a másik mellé ültetni ahhoz, hogy mindkettő sok termést hozzon, dúsan virágozzon.

Ültessük a növényeket kellő távolságra egymástól az egészséges növekedés érdekében, ezért időben állapítsuk meg, hogy mekkora helyre lesz szükségük, milyen jellegű a növekedésük, például oszlopos, bokorforma vagy talajtakaró. Az egynyáriaknál és a zöldségféléknél gondoljuk végig a tenyészidőszakuk hosszát, mikortól fogyaszthatóak a leveleik, mikor hoznak termést, mikor kell fölszedni őket, vagyis mikor válik a helyük ismét szabaddá.

Azzal is érdemes foglalkozni, hogy illik-e a dísznövények virág- és levélszíne a melléjük kerülő zöldségfélékéhez. Igyekezzünk a növényeinkre kettős hasznosításúként gondolni.

Például gondoljuk át, melyek azok a dísznövények, amiket fogyaszthatunk, és melyek azok a zöldségfélék, melyek szépen díszlenek, és akár dísznövényként is gyönyörködhetünk bennük. Mindez legyen része az évenkénti telepítési tervünknek.

Jó szomszédok

Az egyes növényfajok gyökerei nem ugyanazt a tápanyagot veszik föl a talajból, és különbözőket juttatnak is oda vissza. Úgy kell tehát egymás mellé telepíteni őket, hogy gyökereik egymást segítő hatása létrejöjjön, ne egymás elől vegyék el a tápanyagot. A föld felszínén is működnek a segítő tulajdonságok. Például a nagyobb levelűek beárnyékolják a talajt, az alattuk növő árnyékkedvelőknek ez védelem az erős napsütés ellen. A vegyes hasznosítású kertekben könnyebben elérhető a teljes talajfedettség, mert a lassabban növő cserjék közötti szabad területek mindig beültethetőek rövid tenyészidejű zöldségfélékkel.

Ha jól választjuk meg a növényszomszédokat, pontosan ismerjük azok habitusát is, akkor azok sem termésükkel, sem növekedési erélyükkel nem korlátozzák majd egymást a fejlődésükben.

Munkát takarítunk meg

A vegyes hasznosítású ágyásokban nyáron kevesebb a munka. A talajt a levélzet és a sűrűbb beültetésű növényzet takarja, ami segít megőrizni a talaj nedvességét. Csökken tehát a kiszáradás veszélye, kevesebb az öntözési igény. A takarásnak köszönhetően kevesebb lesz a gyom, ezzel a gyomlálás időigénye is. A jó szomszédok a növényvédelem terén is segítik egymást, távol tartják egymás kártevőit.

A szinte állandó talajtakarással és azzal, hogy zöldségfélék is vannak az évelő cserjék és gyümölcsfák között, a talajban maradó gyökerek és az avar bomlása kedvező a talajszerkezetre és a talaj szerves tápanyagtartalmának alakulására.

Fákat segítő gyógynövények

A gyümölcsfélékre jó hatású, ha a közelükben gyógy- és fűszernövényeket termesztünk.

Ültessünk a gyümölcsfák tányérjába aljnövényzetként tavasszal virágzó évelőket és gyógynövényeket, mert virágaik odavonzzák a gyümölcsfákat is beporzó méheket. A citromfű, a bársonyvirág, a körömvirág, a borsmenta például a méheken kívül más rovarokat, bogarakat is magukhoz csalogatnak, búvóhelyet adva nekik. Az alma- és körtefáknak a vashiánypótlásban segítő társuk a gyermekláncfű, támogatja a talaj vastartalmának feltáródását, így a gyümölcsfák könnyebben fölvehetik azt. Fontos, hogy ne hagyjuk virágba borulni, különben a szél által szétszórt magvakról kikelve a következő években ott is megjelenik majd a gyermekláncfű, ahol nem szeretnénk.

A gyümölcsfák természetes segítői még a fehér üröm, ami távol tartja a ribiszkerozsdát, valamint a cickafark, amely a bogyós gyümölcsűek növekedését támogatja, és a sarkantyúka, amely a levéltetveket gyéríti.

 

Forrás: 
Kertbarát Magazin
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertbarát Magazin 2020/3-4 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Mindent kipróbálnak az ázsiai márványospoloska ellen

Ahogy az ázsiai márványospoloska meghonosodott az oregoni gyümölcsösökben, a termesztők sok új kérdéssel szembesültek. A keleti parti tanulságokat csak részben tudják hasznosítani az eltérő kultúrák és környezeti feltételek miatt. Ott nem termesztenek körtét és mogyorót, ami Oregonban fontos terménynek számít, és a poloska különösen kedveli.

Több milliárd eurót gyűjtenek össze Európa erdeiben

Erdei gombákat, bogyókat, csonthéjasokat és gyógynövényeket az európaiak egynegyede gyűjti az erőben, aminek piaci értéke évente megközelíti a 23,3 milliárd eurót. A legszorgalmasabban a lettek.

Cseresznyeparadicsom betakarítása japán módra

Az AgriD Inc. vállalat az idén megkezdte a japán Inabe városában újonnan felépült üvegházában termesztett cseresznyeparadicsom szállítását. A 4,2 hektáros üvegház az egyik legnagyobb az országban.

Árnyak a kertben

Meleg nyarainkon sokszor hiányoljuk, ha a kertünkben nincs árnyék. Máskor viszont éppen az árnyékos részek adnak külön feladatot, hisz azok beültetésekor kissé más elveket kell követnünk. Egy kert akkor élhető igazán, ha a szórt árnyékú, a mélyárnyékú és a napsütötte részek egyensúlyban vannak. Jó tervezéssel, előrelátó gondolkodással ez könnyen megoldható.

Lesz-e még a régi az orosz piac?

A spanyolországi exportőrszövetség, a FEPEX értesülései szerint az idén januártól áprilisig majdnem egyharmaddal több növényházi zöldség termett Oroszországban, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Az idén év végén elvileg véget ér az uniós áru importtilalma, de kérdés, mekkora hely maradt az európai árunak több mint öt év embargó után.

A fagy miatt gyenge gyümölcstermés és áremelkedés várható

Mintegy 500 ezer tonna lehet az idei gyümölcstermés az ültetvényeket ért fagykárok miatt a FruitVeB és az ÉKASZ (Északkelet-Magyarországi Alma és Egyéb Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács) előzetes termésbecslése szerint, miközben egy átlagos évben 800-900 ezer tonna gyümölcsöt szoktak betakarítani a gazdák - közölte Apáti Ferenc az MTI-vel.

A német szamócaidény kilátásai

Annak ellenére, hogy a szamócaszedés különösen korán kezdődött Németországban, nem tartott sokáig a pozitív tendencia.

Feleannyi kajszi, ötödével kevesebb nektarin

A szüreti időszakban pontosabb termésbecslést adtak a spanyol nektarin és az olasz kajszi várható idei terméséről. Nemcsak a tavaszi fagyok miatti kiesés sújtja az ágazatokat, hanem a munkaerőhiány is, nincs aki leszedje a megmaradt gyümölcsöt. Az igény pedig nagy ezekre a gyümölcsökre, ami máris áremelkedéshez vezetett, számol be a Freshplaza.it.

Mégis lett spárga

A kétségekkel telve indult szezon ellenére végül mindenkinek jutott spárga az asztalára Németországban, aki akart – legalábbis májusban. Júniusban viszont biztos, hogy lesz némi csökkenés, mivel újabb területek betakarításáról kell lemondaniuk a termesztőknek – olvasható a fruchthandel.de portál hírében.

Virtuális kiállítássá válik az idei Macfrut

Májusban szokták megrendezni az egyik legnagyobb zöldség-gyümölcs szakkiállítást Olaszországban. A Macfrut az idén már a 37 rendezvény lett volna, ha nem lép közbe az új koronavírus. A Rimini Expo Centerben készülődő eseményt le kellett fújni, de nem véglegesen: szeptemberben kerül sorra a Macfrut Digital.