0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Látnak-e jövőt a fiatalok az agrárszférában?

16 évesen még nem agrárpályára készült, bár a szülei, nagy- és dédszülei is a mezőgazdaságban dolgoztak. Saját jövőjét nem állattartóként képzelte el, ám huszonévesen döntenie kellett, hogy átveszi-e a hirtelen megbetegedett édesapjától a több száz birkából, legelőkből és szántóföldekből álló gazdaságot.

Szadai Gabriella  2008-ban fiatal gazdaként startolt, és a családi vállalkozás továbbvitele mellett döntött.

A fiatal gazdák indulását segítő pályázati támogatással kezdett bele saját vállalkozása építésébe. Közgazdasági Főiskolán Gazdálkodási Szakon végzett. Majd a családi gazdaság átvételéhez kellő képzéseket is sorra elvégezte. Így a Növényvédelmi, az Ezüstkalászos, az Aranykalászos gazda, valamint a Mezőgazdasági vállalkozó, Mezőgazdasági technikus, és a Gyógynövénytermesztő képesítést is megszerezte.

Úgy tervezte, hogy a juhtartás helyett húshasznú szarvasmarhatartásra tér át a gazdálkodás egyszerűsítése és a hatékonyság növelése céljából. Azt tapasztalta ugyanis, hogy a birkákkal nincs könnyű dolga napjainkban az agrárvállalkozónak.

Nem csak sok a tennivaló a jószágokkal – a körmöléstől kezdve a nyírásig –, hanem egyre nehezebb e mesterséghez értő szakmunkást is találni. Szadai Gabriella elmondta, hogy nem csak a juhászatra, hanem a mezőgazdaságra általánosan jellemző a munkaerőhiány okozta problémák, ám úgy vélte, egyszerűbb, kevesebb feladattal jár a szarvasmarha tenyésztés.Öt évvel ezelőtt vásárolta meg az első szarvasmarhákat. A terv az volt, hogy fokozatosan növeli a szarvasmarha állományt, míg a birkák számát csökkenti, és él az  állatartást segítő pályázatok adta lehetőségekkel. 

Hogy miként sikerült a fiatal hölgy terve és napjaikban lát-e jövőt az állatartásban, arról a Kistermelők Lapja áprilisi számában olvashatnak! 

youtube://v/w7u8KZTumpQ

 

 

Forrás: Kistermelők Lapja