0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Hazai méhlegelők (13. rész): fehér eper

Évtizedeken át jellegzetes fája volt a hazai tájnak a nem őshonos fehér eper. Mára szinte teljesen eltűnt, pedig több okból érdemes lenne ültetését újból felkarolni: kérge, levele, termése a gyógyászatban használatos, faanyaga kiváló szerszámnak, pálinkáshordónak és nem utolsósorban virágait látogatják a méhek a virágporáért

Az előző részt itt olvashatja

Háztáji gazdaságok, szőlőültetvények birtokhatárait gyakran fák ültetésével jelölték, melyek a Nap hevétől hűs árnyékot, gyümölcsöt s abból pálinkának való alapanyagot, később pedig faanyagot biztosítottak a gazdáknak. Gyerekként sokat lógtam magam is egy ilyen szederfán a nadrágszíjparcellás szőlőnkben. És valóban évtizedeken át jellegzetes fája volt a hazai tájnak a nem őshonos fehér eper. Mára szinte teljesen eltűnt, pedig több okból érdemes lenne ültetését újból felkarolni: kérge, levele, termése a gyógyászatban használatos, faanyaga kiváló szerszámnak, pálinkáshordónak és nem utolsósorban virágait látogatják a méhek a virágporáért.

Fehér eper

A fehér eper (Morus alba) vagy népies nevén a szederfa (főleg a Dunántúlon hívják így) származási helye Kína hegyvidéki erdőségei. Mivel a levele a selyemhernyó legfőbb tápláléka, a selyemhernyó-tenyésztés érdekében gyakran ültették települések környékére. A műszál elterjedésének következtében azonban hajdani jelentőségét elveszítette. Az 1900-as évek közepéig a leggyakrabban ültetett fafaj volt az útfásításokban és szinte minden falusi udvar végében is állt legalább egy-két eperfa. A selyemhernyó mellett azonban az amerikai fehér szövőlepke hernyói is nagyon szeretik a zsenge levelét, s a kártevő gyakran innen terjed tovább más gyümölcsösökre. Ez is volt az oka annak, hogy az utak mentén teljesen felszámolták a fáit. Védekezés hiányában a hernyók az eperfáról, mint gazdanövényről indulva a fekete bodzától a csonthéjas gyümölcsökig mindent elpusztítanak.

Termőhelyi igénye, morfológiája

Melegkedvelő, fényigényes, a szárazságot jól tűri. Talajban nem válogat, a téli hideget jól bírja, de nem kedveli a nedves, hideg talajokat. A régi kertekben, ártéri erdőkben kivadul. alakját tekintve közepes magasságú, mintegy 15 m-ig növő fa, koronája kerekded, széles, terebélyes. Kérge fiatalkorában sima, sárgásbarna, később repedezett és sötétebb színű. Hajtása zegzugos, nagy levélripaccsal. Rügyei szórtan helyezkednek el a hajtás tengelyén, de a vízszintes hajtásokon gyakran váltakozó állásúak. Maga a rügy nagy, széles tojásdad alakú, hirtelen kihegyesedő, szárhoz simuló, sárgásbarna színű. Levele szintén tojásdad alakú, kissé aszimmetrikus, válla lekerekített vagy szíves, széle fűrészes, színe élénkzöld, ősszel aranysárgára színeződik. 6-12 cm hosszú.

Jellemző a fajra heterofillia (felemás levélzet, különböző levelűség) jelensége: ugyanazon a növényen eltérő alakú, tagoltságú vagy összetételű levelek találhatók, mely nem csupán alaktani, hanem eltérő kifejlődésben és szövettani szerkezetben is megnyilvánul. Jelen esetben a rövidhajtások levelei tagolatlanok, a hosszúhajtásokon viszont többnyire tagolt, karéjos vagy hasadt és nagyobb méretű leveleket találunk (1. kép). A levéllemez kopasz, csak az erek mentén szőrös, a levélnyél 15-30 mm hosszúságú. Virágai váltivarúak, egylakiak, előfordul, hogy egy fán túlnyomórészt vagy porzós, vagy termős virágok vannak. A porzós virágok hosszúnyelű világosbarna barkavirágzatot (2. a. kép), míg a termősek (2. b. kép) rövidnyelű fejecskéket alkotnak. A virágtakaró négytagú lepel, mely a termős virágzatban elhúsosodik (ezért nevezik szedernek is), s így alakul ki a makk termés-ágazat áltermés (2. c. kép). Tojásdad alakú, 2 cm nagyságú, színe fehér, pirosas vagy feketés. Hosszan termő, a termésérés ideje június-július. Lédús termését a madarak és a vad is szívesen fogyasztja. Fája gyűrűs likacsú, kettős színű, szíjácsa keskeny és sárgásfehér, gesztje sárgásbarna. Nagyon hasonló az akác fájához, de az epernél a geszt szállítóedényeinek csak egy része tömődött el. Pálinkáshordóként azért is szívesen alkalmazták, mert szép színt ad a benne tárolt pálinkának.

Méhészeti jelentősége

Méhészeti jelentősége csekély. Virágzása elhúzódó, az időjárástól függően áprilistól-júniusig tarthat. Porzós virágairól virágport hordanak a méhek. Virágzata a méhek számára nem különösebben vonzó, közvetlen közelükben járják, de nagyobb távolságra már kevésbé mennek el érte. Ez köszönhető annak is, hogy ebben az időszakban virágzik a jobb hordást biztosító hazai vegetáció jelentős része.

Ültetése, telepítése

Napos, meleg fekvést kedvel. Őszi ültetéskor a talajt taposással kell tömöríteni, öntözni ilyenkor nemigen szükséges, mert a téli csapadék kellő nedvességet biztosít és a talaj tömörödése is megtörténik. Tavaszi ültetésnél a földet taposás helyett bőséges öntözéssel célszerű tömöríteni. Ebben az időszakban a kiszáradás is gondot okozhat, ezért ajánlatos a mulcsos takarás. Mivel terebélyes fáról van szó, a telekhatártól érdemes legalább 5 méterre, vagy annál nagyobb távolságra ültetni. Út- és utcafásításra kevésbé javasolt a használata, mert a termése szétkenődik az utakon és balesetveszélyt okozhat. Gyümölcsösök közelébe ne ültessük az amerikai fehér szövőlepke kártétele miatt.

Lászka István Attila

okleveles erdőmérnök, okleveles agrár-mérnöktanár

Vanyarc/Domoszló

Forrás: Méhészet