Valójában a gúla alakú síremlékek világszerte ismertek, a Kárpát-medencébe például már ismeretesek Kr.e. 3300-3500 között épült földpiramisok. A napjainkig fennmaradó óriási alföldi halmokat több egymást követő népcsoport hozta létre a már említett Kr.e. IV. évezred közepétől egészen a római kor végéig.
Tehát szakmailag a megfelelő kifejezés nem a kunhalom, hanem a kurgán.
Maga a szó a török nyelvből származik, eredetileg kőhalmot, erődhalmot jelent. Régészeti eredmények alátámasztják, hogy az Alföldön megtalálható legrégebbi kurgánokat a kora rézkori jamnaja-kultúra tagjai emelték 5500-5300 évvel ezelőtt, míg az első egyiptomi piramist Kr.e. 2700-ban, vagyis bő 500 évvel később. A kurgán megépítése először a sírgödör vagy kamra megásásával kezdődött, majd az elhunyt testét magzati pózba elhelyezve vörös okkere festették. Föléje gyakorta fából egész kis lakóépületet emeltek tetővel, majd ággyal, kárpitokkal, esetleg akkoriban drága bőrökkel és használati tárgyakkal tették kényelmessé — jelképesen berendezték a halott házát a túlvilágra. Erre hordták rá a termőföldből létrehozott halmot, amelyet megesett, hogy a rokonok távolabbi vidékről hoztak.
Ilyen jellegű síremlék csak kivételes személyeknek járt, azonban a halott egykori rangját a halom mérete jelképezte.
Az alföldi kurgánok jellemző magassága ma 6-10 méter, de ha figyelembe vesszük a négy évezredes természetes tömörödést, a szél, a csapadék romboló munkáját, eredetileg több méterrel magasabbak lehettek.
Mint említettük az első kurgán a jamnaja-kultúrához köthető, míg az utolsó „halomépítők” a Kárpát-medencében a kunok voltak.
A honfoglaló magyarokról nem ismert, hogy így temetkeztek volna, de gyakran használták egyfajta temetődombnak. Egykor vagy 25 ezer földpiramis állhatott Magyarországon, a természetes erózió miatt viszont sokat beszántottak, esetleg homokbányaként használják őket, így mára mindössze néhány ezer maradt belőlük. Mivel a halmokat évezredeken keresztül nem bolygatták, jégkorszaki növényfajok búvóhelyeivé, utolsó kis szigeteivé váltak.
