Back to top

Tesco: erős a magyar pozíció, és jók a kilátások

Alaptalanok a spekulációk azzal kapcsolatban, hogy többlépcsős leépítés következhet a Tescónál - reagált az ezzel kapcsolatos sajtóhírekre a Világgazdaságnak a Tesco-Global Áruházak Zrt. sajtóosztálya.

A gazdasági napilap csütörtöki számában a Tesco ismét egyértelművé tette – ahogyan ezt Matt Simister, a vállalat közép-európai vezérigazgatója a Portfóliónak adott júniusi interjúban is leszögezte –, hogy

a cég a magyar, a cseh és a szlovák üzletágak piacain erős pozíciót foglal el, és a növekedési kilátásai is jók.

A Tesco sajtóosztálya a híradások kapcsán azt is aláhúzta, hogy ezek a pletykák teljesen haszontalanok, és szükségtelen feszültséget keltenek a Magyarországon dolgozó több ezer tescós kolléga körében.

Mint közölték: a tények és az eredményeink, a befektetésekre és a fejlesztésekre vonatkozó bejelentéseink, valamint az elmúlt években a magyar vásárlók, a munkatársak és a közösségek iránt tanúsított elkötelezettségünk mind azt igazolják, hogy ezek a spekulációk alaptalanok.

A Magyar Nemzet szerdán londoni forrásokra hivatkozva egyebek mellett arról számolt be, hogy aggasztó kép körvonalazódik a tulajdonosoknál a Tesco áruházlánc pénzügyi kilátásairól, és a londoni központban nemrég elrendelt átvilágítás eddigi eredményei alapján biztos, hogy változik a multivállalat üzletpolitikája.

Emiatt a részvényesek drasztikus lépéseket várhatnak el az áruházlánc kelet-közép-európai piacain is. Csehországban és Szlovákiában szűkíthetik az eladótereket, a magyar Tescókban pedig a munkakörök jelenlegi technikai átalakítása után az anyacég utasítására csoportos létszámleépítések következhetnek.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A Strabucks kínálata növényalapú termékekkel bővül

A kávélánc csapata elhatározta, hogy szembeszáll a lehetetlennel és egyre több terméket készít vegetáriánusok és vegánok számára. A vállalat növényalapú italokkal és ételekkel egészíti ki jelenlegi kínálatát, az eddig megszokott íz világgal új szendvicsek és kávék érkeznek üzleteikbe.

Továbbra sincs megállapodás az ólomsörét kérdésében

Már jó ideje zajló vita a természetvédők és a vadászatra jogosultak között az ólomsörét használata a vízivadvadászat során. Mondván, hogy a kilőtt ólomsörétet felveszik az állatok, komoly betegségeket, mérgezést okozva ezzel a vizes élőhelyen élő állatoknak. A helyzet úgy áll, hogy az ügy az Európai Bizottság és Parlament elé került, a többi a döntéshozók álláspontján múlik.

Az Európai Uniónak lépéseket kell tenni a túlhalászat ellen

A közleményt, amely a túlhalászat végetvetéséről szól 300 tudós írta alá, annak érdekében hogy megóvják az óceánok épségét. Az üzenet eljutott az Európai Unió környezetvédelmi biztosához, Virginijus Sinkevičiushez, aki az Óceánok és Halászatok megbízottja.

Afrikai sertéspestis: Németország elveszítette „mentes” státuszát, sorra mondják le a húsimportot a vevők

Már régóta a levegőben volt, és a múlt héten meg is történt: a német–lengyel határnak ezúttal a német oldalán találtak egy vaddisznótetemet, és bebizonyosodott, hogy az állat afrikai sertéspestisben hullott el. A sertéságazatot érintő következmények fatálisak, napok óta ez a német agrármédia vezető híre, nem ok nélkül.

EU erdészeti stratégia – gazdálkodói vélemények

Az Európai Parlament Agrárbizottságának a jövőbeli uniós erdészeti stratégiáról szóló szavazását követően a gazdákat, erdőtulajdonosokat és szövetkezeteiket képviselő Copa&Cogeca tagjai, egy olyan javaslat támogatását fejezték ki, amely hosszú távon képes biztosítani az erdészeti ágazat stabilitását és kiszámíthatóságát. A szektorban kulcskérdésnek az éghajlatváltozás hatásainak kezelése számít.

A Spar 4,5 milliárd forintból bővíti bicskei és üllői logisztikai központját

A Spar 4,5 milliárd forint beruházással bővíti bicskei és üllői logisztikai központját. A tájékoztatás szerint a kapacitásbővítő beruházásokat a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. saját forrásból valósítja meg - közölte a társaság kedden az MTI-vel.

Német EU-elnökség - termelői várakozások

A német EU-elnökség Koblenzben megrendezett informális mezőgazdasági ülésén, a Covid-járvány miatt bizonytalan helyzetben Joachim Rukwied és Ramon Armengol, a Copa és a Cogeca elnöke felszólította a résztvevőket, hogy bármely jelenlegi és jövőbeni tanácskozáson vegyék figyelembe a válság első hullámának tanulságait, különös tekintettel a KAP-ról és a Zöld Megállapodás-ról szóló megbeszéléseken.

A teljes ellátási láncot ellenőrizheti a fogyasztóvédelem

2020. augusztus 22-ével hatályba léptek a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény módosításai, amelyek jelentősen bővítik a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzési lehetőségeit.

Nincs nagy baj az unión kívülről hozott zöldség-gyümölccsel

Tavaly több mint 200 ezer tonna zöldség és gyümölcs érkezett Németország kikötőin és repülőterein keresztül az EU-ba, és jelentették be az illetékes német hatóságnál minőségellenőrzésre. A szövetségi mezőgazdasági és élelmiszeripari hivatal tapasztalata szerint elenyésző az olyan esetek száma, amikor menthetetlen a helyzet, többnyire javítható hibákkal találkoznak, számolt be róla a fruchthandel.de portál.

Brexit: október közepe után már nincs esély az idei megállapodásra

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint Londonnak október közepéig egyezségre kell jutnia az Európai Unióval a jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszer feltételeiről, mivel annál későbbi időpontban már nem lenne esély arra, hogy az új egyezmény életbe léphessen a december végéig tartó átmeneti időszak lejárta előtt.