0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. március 16.

Újra népszerű a dália

A dália régóta kedvelt virág, már az aztékok is termesztették, a gumóját pedig fogyasztották. Az Észak-Amerikában, Közép-Amerikában és Dél-Amerika északi részén őshonos növényt a spanyolok hozták Európába és Katalóniából terjedt el szerte a földrészen. Hollandiában a 19. század óta szaporítják. A jövője is ígéretesnek tűnik, mivel egy ideje ismét nagy népszerűségnek örvend.

A dália a fészkesvirágzatúak családjába tartozó gumós, lágyszárú növény. Melegkedvelő, az árnyékos, félárnyékos helyen nem hoz virágot. Júniusban már virágzik, és egészen a fagyok beálltáig, november elejéig díszlik. Vízigényes, ezért gyakran kell öntözni.

A fagyoktól a levelei megfeketednek, virágai lehullanak, gumóit még a fagyok előtt fel kell szedni.

A kiásott gumókról először távolítsuk el a földet, majd szétterítve szárítsuk. A beteg (penészes, rothadt) gumókat azonnal dobjuk ki, hogy megelőzzük a fertőzés terjedését. Tavaszig fagymentes helyen, homokba vagy tőzegbe, fűrészporba vermelve teleltessük. Májusban, a fagyosszentek elmúltával célszerű kiültetni. A gumókat szétoszthatjuk, de mindegyiken maradjon szárrész, különben nem hajtanak ki. A meleg, védett helyen, tőzegben vagy földben előhajtatott a gumók jóval korábban virágoznak.

Kimondottan tápanyagigényes a dália: a humuszos, jó vízgazdálkodású kerti földet kedveli.

Nehéz, nedves talajban rosszabbul fejlődik. A növényeket fertőzheti a dália mozaik vírus, a kórokozó gombák közül pedig a botrítisz és a lisztharmat. A fonálférgek, a krizantém poloska és a levéltetvek elszaporodása, valamint a közönséges takácsatka és a gyökératka is sok gondot okozhat.

Változatos színek, méretek

A dália tömérdek kertészeti változatát nemesítették ki, a tűszirmútól a pompon formájúig, a margarétavirágútól az óriás fejűig terjed a kapható hibridek választéka. Szinte bármilyen színárnyalatban elérhető. A növények mérete is változatos, magasságuk 30 centimétertől akár a másfél méterig terjedhet.

Leginkább virágjaik alapján csoportosíthatók. A dekoratív dáliák egészen az ősz végéig nyílnak, magasságuk fajtától függően igen változó. A sima szirmok éle kissé bepöndörödik. Az alacsony növésű (35-40 cm magas) dekoratív dáliákat ültethetjük nagyobb cserepekbe vagy dézsákba, a magasabb fajták inkább virágágyásokba valók.

Az igen népszerű törpe dáliák pedig balkonládába is ültethetők.

Júniustól októberig virágoznak, fény-, víz- és táp­anyag­igényesek.

A kaktuszvirágú dália terebélyes, bokrosan növekszik, nagyméretű, tömött virágaival nyáron és az ősz első felében díszít. A virágok szirmai keskenyek, hegyes végződésűek. Rengeteg színváltozatban elérhető, évelőágyakban, valamint vágott virágként egyaránt megállja a helyét. Ültetéséhez napos vagy világos helyet válasszunk, ahol a talaj jó vízgazdálkodású, mivel fény- és vízigényes növény.

A pompon dália bokros növekedésű, gömbölyű, tömött virágait nyár elejétől októberig hozza.

Az évelőágyak igazi dísze lehet a szivárvány szinte minden színében tündöklő virágaival. Világos, védett helyre, akár tűző napra is ültethetjük, de a huzatot nem viseli jól. A talajra nem igényes, egyedül az a fontos, hogy jó vízgazdálkodású legyen az ültetőközeg. Vízigénye átlagos.

Az egyszerű virágú dáliák hatalmas sikernek örvendenek a kertbarátok körében, talán pont a virágok egyszerű, mégis elegáns szépsége miatt. Magasságuk mindössze 40 centiméter, így virágágyásokba, cserepekbe, erkélyre, teraszra is ültethetők.

Az anemone virágú dália közepes termetű, bokros növekedésű.

Egész nyáron, az első fagyokig hozza hosszú szárú, csinos virágait.

Vágott virágnak is alkalmas. Jó vízgazdálkodású talajba ültessük. Fényigénye átlagos, de a tűző napot nem kedveli.

Nyertes dáliafajták

Mi sem bizonyítja jobban a dáliák népszerűségét, mint hogy idén két dáliafajta is rangos szakmai díjat kapott. A Rockin’ Rosi dáliafajta a 2020-as év bajor növénye címet kapta. Az erkélyen és a teraszon szemet gyönyörködtető a kinyílt virágok rózsaszín-piros-sárga színkombinációja, amellyel szép kontrasztot alkotnak a csokoládébarna levelek. A Rockin’ Rosi más növényekkel összeültetve is mutatós, megfelelő gondozással az első fagyig folyamatosan hozza az új virágokat.

A Fleuroselect június közepén jelentette be, hogy a Syngenta Flowers által nemesített Sincerity nevű dáliafajtának ítélte oda a 2020/2021 Fleurostar díjat.

A zsűrit a virágok színe és mérete nyűgözte le. A telt virágok átmérője meghaladhatja a 20 centimétert, színük kéttónusú, a rózsaszín és fehér szirmok közepe sárga árnyalatú. A tövek kompakt növekedésűek, dúsan elágazó hajtásokkal.

 

Forrás: Kertészet és Szőlészet