0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Tisztújítás a méhészeknél

Az OMME (Országos Magyar Méhészeti Egyesület) négyévente előírt tisztújítása, melyet általában a méhészeti szezon kezdete előtt tartanak, idén ősszel kerül megrendezésre.

A méhészeti ágazatban számtalan problémára kell sürgősen megoldást találni, mint amilyen az Európán kívülről érkező dömping mézek és mézhamisítványok árleszorító hatása, vagy a vegyszerek okozta méhpusztulások, hogy csak kettőt említsünk.

A tisztségekre túljelentkezés van. Van pl. olyan, melyre négyen is beadták pályázatukat. 

A jelöltek közül sokan erőteljes programmal és tervekkel jelentkeztek a betöltendő tisztségekre, ezért izgalmas választásnak és remélhetőleg összetartó közös munkának nézhetünk elébe.

Az ágazatot sújtó további problémák miatt is, melyek az idei évben erősen próbára tették a méhészek bíróképességet, szükséges, hogy a következő elnökség egységesen, jó kül- és belkapcsolatainak hatékony felhasználásával tudjon majd fellépni.

A motivációs leveleket az alábbi linken lehet megtekinteni a tagegyesületek szavazásra jogosult küldötteinek illetve az érdeklődőknek. (Lásd itt)

A koronavírus miatt elhalasztott OMME-tisztújítás időpontja az egyesület elnökségének július 30-i döntése alapján 2020. szeptember 5. (szombat) 10:00 óra. Helyszín: Lurdy Ház, 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 12-14.

Ajánljuk még:

A varroa atka elleni védekezés 7 pontja

Oxálsav tartós hordozón

 

Forrás: OMME